BTK-s hallgató az Egyetemek Európa-bajnokságán

Hallgatóink 2019. július 30. és augusztus 4. között éremesélyesként képviselték a Károli Gáspár Református Egyetemet az Európai Egyetemi Sportszövetség által megrendezésre kerülő Egyetemek Európa Bajnokságán, Zágrábban.

Az Egyetemek Európa-bajnokságának szombati napján kezdte meg a versengést a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar pszichológia szakos hallgatója, Gadácsi Dorottya, aki a -62 kg-os súlycsoportban, taekwondoban az 5. helyen végzett.

 

Dorottya az első mérkőzését a horvát Andrea Begic, az Osijeki Josip Juraj Strossmayer Egyetem hallgatója ellen vívta, akit fölényesen, 7-2-re győzött le, bejutva ezzel a negyeddöntőbe. Azonban az ígéretes kezdet sajnos nem hozta meg a várt lendületet, mivel a spanyol Natalia Moreno Garciával került össze, aki később bronzérmet szerzett a Barcelonai Autonomous Egyetemnek. Dorottya így végül az ötödik helyen fejezte be a versenyt, amiről az alábbi módon nyilatkozott: „Sajnálom, hogy az éremért zajló meccsen kaptam ki, mert bíztam benne, hogy dobogóra állhatok. A selejtező körön könnyen jutottam át, a negyeddöntőben viszont a spanyol lány nagyon jól használta ki az én támadó stílusomat, remekül védekezett és gyorsan reagált. Összességében örülök, hogy képviselhettem az egyetemet ezen a jó hangulatú és nagyon jól megszervezett Eb-n, köszönöm a szurkolást!"

Egyetemünk másik versenyzője, Kárpáti Emese, az ÁJK hallgatója Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett judósok +78 kg-os súlycsoportjában, ezzel megszerezvén Egyetemünk történetének első nemzetközi sportsikerét!

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin