Több mint 350-en vettek részt a Kárpát-medencei diákversenyeken

Az Oktatási Hivatal (OH) külhoni oktatási kapcsolatokat támogató projektjében meghirdetett tanulmányi versenyre, illetve alkotópályázatokra együttesen 225 nevezés érkezett. A 2019. június 6–7-én, Kecskeméten tartott záróprogramon csaknem félszáz általános és középiskolás tanulót díjaztak.

Az „Évszázadok Öröksége" művelődéstörténeti vetélkedő, a „ReDesign" népművészeti tárgyalkotó és díszítő pályázat, valamint a „Mobilszem" diákfilmverseny keretében a határon inneni és túli magyar diákok együtt indulhattak és mérhették össze tudásukat. A három verseny célja az volt, hogy felkeltse a diákok érdeklődését a magyar nemzeti kultúra tárgyi és szellemi öröksége, jövője iránt, továbbá erősítse a közös múltból, kultúrából táplálkozó összetartozás érzését. Ezenkívül a fiatalok a kézműves alkotások elkészítésével megtapasztalhatták az alkotómunka (hímzés, szövés, faragás, nemezelés) örömét, a mozgókép iránt érdeklődők pedig kisfilmben ábrázolhatták mindazt, ami a témában foglalkoztatta, megragadta őket.

 

A "Mobilszem diákfilmverseny" ötlete és kidolgozása Dr. Tari János egyetemünk docensének munkája, a zsűrizésben kollégái Kutai Gergely és Körösényi Dániel is részt vettek.

Több református oktatási intézmény versenyző  diákja kapott díjat.

Általános iskola kategóriában:

  1. helyezett:

Gábris hajdúi: Dandé Csenge, Mátyás Péter, Fazekas Bertalan

Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája, Debrecen

 

Középiskolai kategóriában:

  1. helyezett:

Gömöri legények: Czeglédy Botond, Máté Kristóf Zoltán, Orbán Márton

Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat

 

Mobilszem diákfilmverseny:

Általános iskolai kategóriában:

  1. helyezett:

Vigh Sára Krisztina, Pató Gerda, Szabó Szonja: A törökszentmiklósi rém- vagy csak képzelődsz?

Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós

 

https://www.oktatas.hu/kulhon/efop3101/projekthirek/karpat_medencei_diakversenyek_dijatado

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin