csik

A bölcsészeké a világ!

Bakonyi Péterrel, a Közmédia, filmekért, valamint a gyermek és ifjúsági műsorokért felelős főszerkesztőjével, Magyarország Melbourne-i Konzulátusának korábbi vezetőjével beszélgettem álmokról, azok megvalósításáról, gyerekszínészetről, a fiatalok médiafogyasztási szokásairól, a közmédia és a szülők felelősségéről, az angol nyelvtudás hatalmáról és számos más, napjainkban sokunkat foglalkoztató témáról.


Halász Dóra Vera: Gyerekkorodban gondoltad volna, hogy vezető konzul leszel Ausztráliában?

Bakonyi Péter: Ezt konkrétan talán nem, bár már rengeteg elképzeléssel rendelkeztem akkor is arról, hogy mit akarok csinálni, amikor nagy leszek. Az egyik első álmom – ahogyan a szüleim mesélték – az volt, hogy „néger rendőr” legyek New Yorkban. Eleinte nem árulták el, hogy ezt nem igazán fogom tudni megvalósítani… Amikor aztán ráébredtem, hogy ez nem fog menni, egy darabig a színészkedést tűztem ki célul. Földessy Margit színjátszó körébe jártam hatéves koromtól és egyészen tizenhét éves koromig ez töltötte be a legfontosabb szerepet az életemben. Sokat szinkronizáltam, és gyerekszínészként filmekben, színházi darabokban is játszottam. Kamaszkorom végére alábbhagyott a lelkesedés, már nem akartam színész lenni, a kamera azonban továbbra is vonzott, viszont már inkább mögötte, mint előtte szerettem volna állni.


Gyerekszínészként is már az m2-n

Gimnázium után elvégeztem egy újságíró iskolát, majd a Lakiteleki Népfőiskola japán nyelv szakára jelentkeztem legfőképpen azért, hogy ne kelljen katonának mennem . Itt találkoztam először a Károli Gáspár Egyetemmel oly módon, hogy az évfolyamtársaim közül többen is a Károli japán szakára akartak jelentkezni. Ha nem is valami nagyon mély meggyőződés hatására, de a többiekkel együtt én is készülni kezdtem a japán felvételire. Egy szakra akkor még nem lehetett felvételizni, így az angolt választottam mellé. Mindkettőre felvettek.

Sem jó tanuló, sem túl szorgalmas nem voltam korábban, úgyhogy az egyetem elég „mélyvíz” volt számomra. Nem voltam épp egy mintadiák, viszont nagyon megszerettem a közösséget, és előbb-utóbb a tanulmányok terén is megtaláltam, ami érdekelt. Végül a japán szakot leadtam, az angol szak maradt, és a nyelvtudásomat is sikerült egy amerikai önkéntes munka során kellőképpen megerősítenem az első nyári szünetben.

Mivel addigra már biztosan tudtam, hogy a média világa vonz leginkább, részt vettem a Komlósi Oktatási Studió egyéves médiaképzésén, amit párhuzamosan végeztem az angol szakkal. Közben éjszakánként egy hotelben „recepcióztam”, hogy megkeressem a tandíjakra való pénzt.

Később még kommunikáció szakra is jártam, ahol egy évet kitűnőre el is végeztem, de sajnos az akkor folyamatban lévő akkreditáció miatt adminisztrációs okokból újra kellett felvételiznünk. A kitűnő tanulmányi eredményem ellenére a felvételin nem jártam sikerrel, később pedig már dacból sem próbálkoztam, így a kommunikáció szakról kimaradtam.

Halász Dóra Vera: Hogy élted meg a „károlis éveket”?

Bakonyi Péter: A „károlis évek” a legszebb emlékeim között szerepelnek. Leginkább az egyetemi légkört szerettem. Az egyetem különlegességei közé tartozott, hogy a különböző szakok és évfolyamok diákjai vegyültek egymással, barátkoztak, szinte nem is számított, hogy ki mit tanul épp. Persze a csütörtöki pincebulik ebben igen sokat segítettek… Lementünk bulizni, az sem volt érdekes, ha épp nem ment egyetlen közeli barátom sem, bármelyik, épp ott szórakozó társaság szívesen fogadott az asztalánál, mert mind ismertük egymást.

A mindennapokon túl a gólyatáborok is örök emlékként maradnak meg, és maradandó élmény volt a Károli Bölcsész Diáksport Egyesületi (KBDE) focicsapatban való tagság is.

Szerintem már ezért a közösségi élményért megéri a Károlira járni. Volt néhány évfolyamtársunk, aki átjelentkezett az akkor nagyobb presztízzsel bíró ELTE angol szakára, aztán később jöttek sajnálkozva, hogy nem érzik ott jól magukat. Olyat pedig egyáltalán nem tapasztaltam, hogy más egyetemeken végzett hallgatókat előnyben részesítenének későbbi álláskeresésük során. Később már senkit nem érdekel, hogy melyik egyetemre jártál. Az az érdekes, hogy (a diploma birtoklása mellett) mit tudsz és milyen ember vagy. Aki angol szakon végez, és azon gondolkodik, hogy mit is fog ezzel kezdeni, annak üzenem, hogy a nyelvszak még mindig nagyon komoly lehetőségeket ad. Észrevétlenül is versenyelőnybe kerülnek később a nyelvszakon végzettek a munkaerőpiacon! Még ha csak közepes szinten teljesít is valaki angol szakon, akkor is kiemelkedő nyelvtudással fog rendelkezni későbbi versenytársaihoz képest, és az ilyen színvonalú nyelvtudásnak felbecsülhetetlenül nagy értéke van manapság.

Halász Dóra Vera: Sok helyről hallom, hogy a Károli nagyon barátságos, jó közösségű hely. Szerinted ez összefügg az egyetem keresztény szellemiségével?

Bakonyi Péter: Igen, mindenképpen. Van vagy legalábbis akkor volt valami hasonlóság, leginkább talán a hallgatók érzelmi, motivációs hátterében. Többségében keresztény emberek jártak a Károlira, ami mindenképpen számított. Hiába volt különböző az érdeklődésünk, tanultunk különböző tudományterületeken, vagy akár folytattunk heves politikai vitákat, az alapvető értékrendünk, nekünk hallgatóknak nagyon hasonló volt.

Halász Dóra Vera: A diplomád kézhezvétele után merre indultál?

Bakonyi Péter: Az egyetem befejezését követően azonnal dolgozni kezdtem. Tanár nem szerettem volna lenni, legalábbis a tanári életpálya nem vonzott. Az újságírás, pláne a televíziózás annál inkább, amihez a bölcsész diploma tökéletes volt, mert megfelelően nyitottan hagyta az utunkat. A szerkesztőségekben mérnökök, orvos-biológusok, és egyéb végzettségű kollégák is voltak köztünk, ők jellemzően specializálódtak idővel, és egy-egy szakterületre koncentráltak újságíróként is. Mi, bölcsészek azonban szinte minden témában hadra foghatók voltunk. Általában minket kerestek meg azokkal, a sehová sem besorolható témakörökkel (és ez a többség!), amiket a valamire specializálódott kollégák kevésbé szívesen vállaltak. Én ezt nagyon élveztem. Éreztem, hogy az életre magára képzett a bölcsészkar!

Halász Dóra Vera: Médiából a diplomáciába kerültél, aztán vissza. Miért és hogyan?

Bakonyi Péter: Az egyetemi évek alatt volt időm gondolkodni, hogy mit is szeretnék kezdeni magammal. A diplomácia már korábban felkeltette az érdeklődésemet, azt pedig nyelvszakosként egyre jobban érzékeltük, hogy rengeteget számít, hogy sokkal erősebb, biztosabb nyelvtudással rendelkezünk, mint egy egyszerűen angolul jól tudó ember. Mondom ezt úgy, hogy én még nem is tartoztam a jobbak közé. Kifejezetten diplomáciai képzésre azonban nem gondoltam akkor, úgyhogy kicsit el is kezdtem letenni erről az álmomról. Ekkoriban a HÍR TV felelős főszerkesztője voltam. Ott hamar ráébredtem, hogy nem feltétlenül a diploma teszi a diplomatát, hanem a rátermettségen, a nyelvismereten, a diplomáciai érzéken és a politikai, közéleti tájékozottságon túl nagyon nagy részben a kapcsolatrendszer is.

A Duna Televízió képviseletében meghívtak előadást tartani egy konferenciára Sydney-be. Az Identitáskonferencián tartott előadásom után megismerkedtem a jelen lévő Sikó Anna nagykövetasszonnyal, aki megemlítette nekem, hogy rövidesen nyitnak Melbourne-ben egy konzulátust, és az általam tartott előadás, valamint a személyes beszélgetés alapján felmerült benne, hogy megfelelő lennék erre a posztra. Rá is kérdezett, hogy elvállalnám-e, ha úgy adódna... Én azon nyomban hívtam a feleségemet, és a kérdéstől eltelt 4-5 percen belül meg is született a válasz: igen! Egy ilyen felkérésre nem igazán lehetett nemet mondani. Persze a beszélgetést követően még hosszú idő, nyolc hónap telt el a megvalósulásig, de a döntés akkor és ott megszületett.


Ausztrália, a lehetőségek hazája

A konzulátuson nulláról indultunk. Mi nyitottuk a külképviseletet, és én lettem így az első melbourne-i vezető konzul, főkonzul. Meg kellett teremtenünk egy kapcsolatrendszert úgy, hogy ott helyben sem volt még kialakítva előtte semmi, és az én saját tapasztalatom sem volt jelentős a területen. Segítségemre volt a konzul és a konzuli adminisztrátor, azonban őket lefoglalták napi konzuli tevékenységek, így lényegében egyedül kellett kigondolnom, létrehoznom szinte mindent, ami a hivatali adminisztráción túlmutat. Voltak persze tévedések és nehézségek, viszont ez a helyzet megtanított arra, hogy igenis lehetséges és kell is új dolgokba belekezdeni, nem kell megijedni attól, hogy korábban még nem csináltuk. A kinti magyar vonatkozású szervezetekkel való együttműködés nem mindig volt egyszerű, mert az egyes szervezetek gyakran bocsátkoztak vitákba egymással. Ha belegondolunk, ez nem annyira nagy csoda. Itthon élve sok-sok ezer, akár több tízezer emberből választjuk ki a barátainkat az évek, évtizedek során, míg egy kevesebb, mint százfős közösségben (amilyen egy tengerentúli magyar klub), ahol mondjuk huszonöt-harminc ember tartozik egyáltalán egy korcsoportba, nem biztos, hogy éppen a hasonló gondolkodású és hasonló érdeklődésű, értékrendű emberek gyűlnek egybe. A magyar közösségben a professzor, az orvos egy asztalnál ebédel a régen kivándorolt, messzi földön szerencsét próbáló földművessel, asztalossal vagy autószerelővel, és nekik meg kell találniuk egymással a hangot. Ha csak arra gondolunk, hogy mennyiféle társadalmi, vallási csoportból kerülnek egy magyar közösségbe az emberek, nem csoda, hogy gyakran nehézséget okoz a gördülékeny együttműködés. Sokszor az egyetlen közös pont a magyarság. Én igyekeztem amolyan központi szerepet játszani a kapcsolatok közösségi alakításában úgy, hogy közben megmaradok semlegesnek és valamennyire távolságtartónak. Ez sem egy egyszerű szerep. Nem is mindig sikerült, de többségében talán igen.

Halász Dóra Vera: Mi volt a leginkább szívet melengető élményed főkonzuli munkád során?

Bakonyi Péter: A legfelemelőbb élmény az volt, amikor tengeren túl rekordnak számító 107 fő tette le egyszerre az állampolgársági esküt 2014. novemberében Kövér László házelnök úr jelenlétében. Az eseményt én szerveztem, és vezényeltem le, Kövér László házelnök eskette a résztvevőket és adta át az állampolgári okiratokat. Fantasztikus élmény volt! Ott, tizenötezer kilométerre Magyarországtól sokan megkönnyeztük ezeket a pillanatokat.


107 fő tette le az állampolgársági esküt

Halász Dóra Vera: A családod hogy élte meg a hirtelen döntést, hogy másik földrészen próbáltok szerencsét? És milyen volt négy évvel később a visszatérés?

Bakonyi Péter: A döntést követően nem a kétségeinkkel foglalkoztunk, hanem elkezdtük a felkészülést. Ha most lehetne választani, a lányaim azonnal visszamennének Ausztráliába. Itthon is szeretnek lenni, de az ottani élet különösen tetszett nekik. Hazatérésünket követően nem volt könnyű a hazai rendszerbe beilleszteni őket. Az iskolarendszer Ausztráliában rendkívül gyerekbarát, szinte követelmények nélküli, a lényeg, hogy a gyerek jól érezze magát. Ez a kicsiknek mindenképpen jó, viszont később sem nagyon változik a követelményszint, amit mi szülők már nem feltétlenül fogadtunk volna kitörő örömmel. Amikor hazajöttünk, egyszer csak összevont szemöldökű tanítóval, az egyes osztályzat és az intők fenyegetettségével, az idő előtt beszedett felmérőkkel, fekete pontokkal kellett szembesülniük a lányaimnak úgy, hogy ezek létezéséről sem nagyon tudtak addig. Ezeket azért nem vették olyan könnyen. Egy itt született gyereknek sem könnyű megbirkózni az itteni iskolarendszerrel, elvárásokkal, de egy olyan gyereknek, aki akkora szabadságban töltött el négy évet, a magyar rendszer nagyon…, mondjuk így: szokatlan.

Ausztrália tényleg a világ egyik legszebb, legnyugodtabb, legélhetőbb része. Ennek ellenére a négy év utolsó fél évében már nagyon tervezgettük az itthoni életünket. Mi, felnőttek, nem szerettünk volna az előre eltervezettnél tovább maradni. Így örömmel és lelkesen jöttünk haza.


Visszatérés télen

Halász Dóra Vera: Milyen terveitek vannak a jövőre nézvést?

Bakonyi Péter: Jelenleg is benne van a pakliban, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön fogunk tartózkodni. Engem továbbra is a főkonzuli, illetve kulturális intézetvezetői munka izgat leginkább. Pillanatnyilag nem sürgetjük a dolgot, élvezzük az itthonlétet, sőt nem biztos, hogy örülnék, ha fél év múlva újra indulni kéne valahova. Nyitottak vagyunk, és engedjük sodorni magunkat azokba az irányokba, amerre menni szeretnénk. Alapszakmám a televíziózás és az újságírás, most lehetőségem van újra ezen a területen dolgozni, és ez jó érzés. A Közmédia ifjúsági és gyermekműsoraiért, valamint filmkínálatáért felelős főszerkesztőként dolgozom jelenleg.

Halász Dóra Vera: Hazatérve újra a Duna Televíziónál folytattad. Milyen irányvonalakat tartasz a legfontosabbnak például gyermekműsor-szerkesztőként?

Bakonyi Péter: Világéletemben közszolgálati gondolkodású voltam, kereskedelmi tv-nél sosem szerettem volna dolgozni, ezért számomra a feladat testhezálló. Világnézetem illeszkedik a mostani irányvonalhoz, ami az erőszak és reklámmentes gyerek és ifjúsági csatorna megvalósítását tűzte ki célul. Ez nekem mindennél fontosabb szempont és igyekszem is érvényesíteni, bár a mai világban ez egyáltalán nem egyszerű. Ez a műfaj elavulófélben van. A nagyon kicsiket még le lehet ültetni a konkrét, lineáris műsorszolgáltatáshoz, tehát hogy azt nézzék, amit éppen a televízió sugároz. Az én gyerekeim, annak ellenére nem nagyon néznek tévét, hogy én a köztévénél dolgozom. Ez persze leginkább az ausztrál tartózkodás miatt van. Ha az nem lett volna, akkor most is az M2-t néznék, viszont az angoltudás megőrzése érdekében nálunk az a gyakorlat, hogy ha bármilyen tartalmat néznek, azt angolul tehetik csak. Kivételt képeznek persze a magyar készítésű filmek, mesék, amiket szintén szeretnénk megismertetni velük.

Halász Dóra Vera: Hogyan tudja manapság a közszolgálati televízió megszólítani a gyerekeket? Mi lehet érdekes a villogó ide-oda kapkodó dolgokon túl?

Bakonyi Péter: Én úgy látom, hogy a „villogás” mindig kell, azt nem tudjuk kiiktatni. Az ellenben nem mindegy, hogy mi villog. Elképzelésem szerint a közszolgálatban is az internetes, online platformok, letölthető tartalmak fejlesztését kell előtérbe helyeznünk, így tudjuk valamelyest utolérni a korunkat. Ezen a téren jelenleg a közszolgáltatóknak lemaradásuk van. Ma már nem fognak a gyerekek azért a tévé elé ülni, mert éppen 17 óra 18 perc van és kezdődik a műsor. Ők már teljesen más világban nőnek fel. Akkor néznek valamit, amikor tehetik, idejük van rá, vagy éppen a szüleik engedik nekik. Előveszik a kis mobileszközeiket, amikor csak tudják, és ott keresik meg magunknak, ami őket érdekli. A közszolgálati csatornák feladata, hogy minél több értékes, erőszakmentes, előrevivő tartalmat szolgáltassanak, könnyen elérhető formában. Csak így válhatunk versenyképessé. A mai trendeket mi sem tudjuk elkerülni. Ha az értéktelen tartalom villog, az értékes tartalom pedig nem villog, akkor biztos, hogy az értéktelen tartalmat fogják nézni, mert a villogás – de itt említhetném a harsány hangokat is – már függőséget okoz a gyerekekben, nem lehet elkerülni. Ehhez a trendhez kell nekünk is igazodnunk. Ha szeretnénk, hogy az általunk értékesnek tartott tartalmak is célba érjenek, akkor a technika terén be kell állnunk a sorba és versenyezni.

Halász Dóra Vera: Nehéz küzdelem, amivel szülőként nap, mint nap szembesülünk. A felügyelet nélküli, korlátlan tartalomfogyasztás semmiképpen nem jó, de a tiltás sem megoldás.

Bakonyi Péter: Igen, látom, hogy próbálkoznak a szülők mindenfélével. Van, aki nem ad tabletet a gyerek kezébe, nincs képernyő otthon, így nem kell a szabályozással törődnie. Ugyanakkor ezek a gyerekek az iskolában társadalmilag hátrányt szenvednek, mert furáknak, csudabogaraknak nézik őket. És emlékezzünk vissza: gyerekként nem szerettünk csudabogarak lenni. Meg kell gondolnunk a döntést, mert lehet, hogy a végén többet veszítünk, mint nyerünk. Amikor kiszabadul a gyerek a kezeink közül, szabályozhatatlan közegbe kerül, majd fogalma sem lesz, hogy hogyan használja tudatosan, okosan ezeket az eszközöket.

Én soha semmilyen végletnek nem voltam a híve. Energiát és időt kell fektetni bele, hogy felügyeljük és irányítsuk ezeket a tartalmakat. Nem nyomhatjuk a telefont vagy tabletet a gyerek kezébe, azzal, hogy nézd, amit találsz, aztán elégedetten rácsukjuk az ajtót. Ha nem is nézünk mindent együtt, aktívan a közelében kell legyünk, figyelnünk kell, hogy mi milyen hatással van rá, és ha szükségesnek találjuk, beszélgetnünk kell arról, hogy mit látott. Gyerekek esetében szülőként teljesen természetes, hogy hozzáférésünk van az általuk fogyasztott tartalmakhoz. Emiatt nem kell rossz érzésünk legyen, ez nem leskelődés, kémkedés. Ez a normális és szükséges feltétele a gyerekek médiafogyasztásának a mai világban. Aztán ez úgyis egyre nehezebb lesz a kamaszodó gyerekekkel, mert nincs az a felügyeleti kód, amit egy kamasz ne törne fel, és ha meg tudja tenni, meg is fogja tenni. Abban a korban már másként kell ezzel a témával foglalkozni.

Halász Dóra Vera: Szülői vagy szerkesztői felelősség, hogy mi kerül a gyerek szeme elé?

Bakonyi Péter: Onnantól, hogy rendelkezésre állnak ezek az eszközök, és bármit lehet rajtuk nézni, legnagyobb részt szülői felelősség. Természetesen a közmédiában a szolgáltató felelőssége, hogy ne rakjon erőszakos tartalmat a műsorba. A fogyasztó oldaláról a tévés, lineáris logikával gondolkodva sokkal egyszerűbb az, hogy megmondom, melyik műsort nézheti a gyerek, melyiket nem. Aki például az M2-t nézi, vagy engedi nézni a gyermekének, az bizton számíthat rá, hogy nem fog erőszakos tartalomba ütközni. Onnantól viszont, hogy az okos eszközökön bármi elérhető, hirtelen nagyon megnő a szülői felelősség. Ezeken az eszközökön be kell állítani a szülői kontrollt. A világos kommunikációhoz pedig hozzátartozik, hogy tudjon a gyerek arról, hogy ellenőrizzük, amit néz, tisztában legyen vele, hogy mi bármikor bármelyik eszközön vissza tudjuk nézni, hogy milyen tartalmat „fogyaszt”. Így számukra is természetessé válik, hogy ez az eszközhasználat feltétele. Lényeg talán a következetesség és az egyértelmű szabályok.

Halász Dóra Vera: Szerinted ez a hozzáállás segíti az ő tudatosságukat is, vagy inkább ellenállásra, kiskapuk keresésére serkenti a kíváncsi gyerekeket?

Bakonyi Péter: Én úgy gondolom, hogy jó irányba formálja őket, segíti és tudatos médiafogyasztásra serkenti őket. Nekünk szerencsénk van ilyen szempontból, mert a mi lányaink - egyelőre legalábbis - nem is nagyon keresik a tilosban járás lehetőségeit. Szeretnének jók lenni. Tudom, hogy van, akinél nehezebb a helyzet, őket csak biztatni tudom, hogy keressék a szabályozás náluk legjobban működő formáját.

Halász Dóra Vera: A 10-15 éves korosztályt, tehát a kiskamaszokat milyen, egyszerre érdekes és értékes tartalommal lehet megfogni?

Bakonyi Péter: Azt látom, hogy tömegesen, nagy számban nem nagyon lehet a hagyományos tartalmakkal lekötni ezt a korosztályt. Erre egyelőre nincs kialakult eszköztárunk, a kisebb gyerekeket érdeklő témákban talán könnyebb dolgunk van. A tartalomszolgáltatást érintően persze vannak ötleteim, de ahhoz, hogy sikeresek legyünk mint szolgáltatók, muszáj, hogy a szülő maga is próbálja felkelteni a fiatal érdeklődését olyan műsorok irányába, amit mi adni szeretnénk. Passzívan ez nem megy. Ha kezébe adunk egy tabletet, nem fogja a gyerek magától kiválasztani a Kincskereső kisködmönt. Ha parancsszóval próbáljuk elérni, hogy a Tüskevárt nézze, az sem fog menni. Kíváncsivá kell tennünk, kreatívan kell hozzáállnunk, és fontos, hogy saját magunknak is érdeklődnünk kell a téma iránt, ha hitelesen akarjuk azt közvetíteni.

Halász Dóra Vera: Mit gondolsz arról a trendről, hogy már gyerekek, fiatalok is megjelennek saját tartalmakkal a világhálón, és mit tehetünk érte, hogy ne érje őket komolyabb kudarc, trauma?

Bakonyi Péter: Annak idején én hétévesen a televízióban szerepeltem gyerekszínészként, talán mondhatom, magam is megjelentem annak idején némi „saját tartalommal”, ha nem is a világhálón, de színházban, filmekben. Tény, az igazán sikeres és népszerű gyerekszínészeknek nehéz életük volt. Mindenki azt gondolja, hogy az ismertség, népszerűség csupa öröm. Nem az! Legalább annyi hátránnyal és kihívással jár. Azonban, amíg korábban ezzel csak néhány gyereknek és családnak kellett szembenéznie, most szinte mindenkinek. Óvatosnak kell lenni ebben a témában! Ami azt illeti, mi nemrég megengedtük a 11 éves lányunknak, hogy megjelenjen a világhálón. Nagyon „komoly” tartalommal debütált, slime-készítéssel foglalkozó videót jelentetett meg. 😊 Amikor erről döntöttünk a feleségemmel, úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan téma, amiből nagy gondja talán nem lehet, nem fogja később megbánni, valószínűleg nem fogják bántani emiatt. Persze tudunk olyan gyerekkönyv íróról, aki kifejezetten megnehezítette a gyerekei életét azzal, hogy betekintést engedett a mindennapjaikba (Anna, Peti és Gerő). Holott, ha ezt előre tudta volna, egészen biztosan másképp csinálja. Ezeket a dolgokat lehetetlen előre kiszámítani, nem beszélve arról, hogy a sikerek és a meghurcolások nem feltétlenül zárják ki egymást. Van bizonyos kockázata a dolognak, ezzel én is tisztában vagyok. A lényeg, hogy ellenőrizetlenül ezt sem szabad engedni a gyerekeknek.

Régebben tanítottam operatőrködést, kamerahasználatot, vágáselméletet, vágásgyakorlatot, riporterkedést, újságírást és egyéb témákat. Azóta, az elmúlt nyolc évben megváltozott a világ. Bárki lehet újságíró és videós képzés nélkül is, csak a tartalom számít. Az a tudás, amit én annak idején tanítottam (a tartalomnak megfelelő formátumba öntése) teljesen elértéktelenedett. Ma, ha én a videomban azt tudom megmutatni, hogy ügyetlenül parkol valaki, nekimegy az előtte és mögötte álló autónak, és mindezt egy mozgó, remegő mobiltelefon kamerájával teszem, lehet, hogy a filmemet háromszázezren vagy akár hárommillióan meg fogják nézni. Ellenben, ha az én általam tanított eszközökkel valaki csinál egy kicsit kevésbé pörgős, ámde profi kis miniriportot, lehet, hogy háromszázan sem nézik meg. Nem igazán számít már a formátum. Legalábbis a népszerűség, a „siker” nem azon múlik.

Nekünk, médiaszakembereknek ez egy olyan tapasztalás, amivel még nem tudjuk, hogy mit fogunk kezdeni. Ha mi adunk egy izgalmas tartalmat a közmédia valamelyik csatornáján, akkor egy pár százezres nézettséget már sikernek tartunk. Ellenben, ha valaki a telefonjával felvesz egy ingyenes Sting koncertet a Hősök terén, igencsak kétes minőségben, aztán megosztja a videót a Youtube-on, lehet, hogy ennek a sokszorosát fogja elérni. Egyelőre mi sem látjuk, hogy ez az irány, ez a változás pontosan hova fog vezetni. Ettől függetlenül ezt is jó tanulni.

Bennem már formálódik, hogy hogyan fogunk egy újfajta médiát tanítani. Plusz érdekesség, hogy míg eddig húsz év körülieket vagy annál idősebbeket tanítottam, addig most már inkább a 10-13 évesekkel foglalkoznék. Ennek a korosztálynak már magát a szellemiséget tanítanám. Hogy mit vegyenek fel a telefonjaikkal. Hogy nem feltétlenül az a poén, hogy felveszed, hogy az egyik osztálytársad hogy veri meg a másikat, és ezt megosztod! Többet foglalkoznék a filmkészítés morális vonatkozásával, akár a technikai felkészültség rovására is. Talán ez lesz egy olyan út, amin érdemes lesz továbbmenni.

Halász Dóra Vera: Visszatérve rád, mi az, amivel szabadidődben szívesen foglalkozol?

Bakonyi Péter: Minden évben tudok új hobbit kitalálni. Sokféle sportot kedvelek (foci, tenisz, vitorlázás, úszás…), gyerekkoromban doboltam, és nemrég újrakezdtem. Leginkább az alkotótevékenységek érdekelnek, amiknek a száma a végtelenbe tart. Most rajzolni, festeni is tanulok, valamint egy fával foglalkozó művész barátom kezdett el tanítani barkácsolgatni, a fát megmunkálni. Egyik kedvenc foglalatosságom egy jó regénnyel kicsit magányba vonulni a világ forgatagából. Talán a hobbijaimon keresztül látszik legjobban, mennyire bölcsész típus vagyok. Bölcsészként mondhatom, hogy határtalanul nyitott a világ számunkra, nem nyom minket a specializálódás terhe. Továbbra is tudom javasolni a bölcsészeknek, hogy ne azon búslakodjanak, hogy esetleg nem értenek kiemelkedően valamely szakterülethez és nincs egzakt szakmájuk! Inkább azon örvendezzenek, hogy polihisztorként sok mindennel tudnak valamit kezdeni, sokféle irány áll előttük nyitva, övék a világ! Minden megközelítés kérdése…

2018. december 12.

ikon1

REGISZTRÁCIÓ

Regisztrálj online weboldalunkon, hogy igénybe vehesd kedvezményeinket, és hogy értesülj legfrissebb híreinkről!

ikon2

KEDVEZMÉNYEK

Egykori vagy az idén végzett hallgatóink a weboldalunkon történő regisztrációval kedvezményekben részesülnek

ikon3

ÁLLÁSAJÁNLATOK

Tekintsd meg partnereink aktuális állásajánlatait, regisztrálj Álláshírlevelünkre!