A körülöttem lévő emberekkel mindig tehetek valami jót
Sümegi Réka Tündével, a Károlin végzett pszichológussal a menekült hátterű gyermekek iskolai beilleszkedéséről, lehetséges segítéséről, a felmerülő problémák hatékony kezeléséről beszélgettem.
Halász Dóra Vera: A KALUNBA fő tevékenysége a menekült hátterű, illetve hátrányos helyzetű családok problémáinak feltérképezése és azokra adott célzott, rendszeres gyakorlati támogatás, a minél jobb beilleszkedés érdekében. Téged mi vezetett oda, hogy ezen a meglehetősen összetett és gyakran lelkileg megterhelő területen kezd a pályafutásod?
Sümegi Réka Tünde: A segítő pálya iránti elköteleződésem tizenéves koromra tehető. 13-14 éves lehettem, amikor olvastam egy újságcikket egy férfiról, aki árva gyerekekkel foglalkozott. Ez az írás olyan nagy hatással volt rám, hogy megfogalmazódott bennem: én is emberekkel, leginkább rászorulókkal szeretnék foglalkozni. Onnantól rögös út vezetett idáig. Mivel ez a hivatás jellemzően nem a biztos egzisztencia kiépítéséről szól, és lelkileg is megterhelő, a családom részéről nem volt felhőtlen a fogadtatás.
Szüleim szerették volna, ha biztos anyagi háttérrel rendelkezem, és a pszichés megterheléstől is féltettek. Számomra nagyon erős volt a hívás, de hosszú idő volt, amíg a környezetemmel is sikerült elfogadtatnom. Hamar világossá vált azt is, hogy a pszichológia lesz a választott irány, de azért biztos, ami biztos a pszichológus diplomát megelőzően egy közgazdász diplomát is szereztem.
Halász Dóra Vera: Hogyan került képbe, hogy menekült gyerekekkel foglalkozz?
Sümegi Réka Tünde: A pszichológiai tanulmányaim elkezdését követően elnyertem a Károli-ösztöndíjat, aminek feltétele volt, hogy az egyetem által megjelölt szervezetek valamelyikében kell önkéntes munkát végezni. Akkor még csak azt tudtam, hogy olyan helyet keresek, ahol a tanulmányaim folytatása mellett délutánonként, rugalmas munkaidőben tudok dolgozni. Amikor megláttam a Református Menekültmissziót a listában, azonnal lecsaptam rá. A rugalmas munkaidőn túl nagyon fontos volt számomra, hogy olyan helyen végezzem az önkéntes szolgálatot, ahol valódi segítő munkát lehet végezni, és ahol az ott dolgozók maguk is elhivatottak. Így kerültem Kanizsai-Nagy Dórihoz a Református Menekültmisszióban. Azonnal érzékeltem, hogy itt érdemi munka folyik, az ott dolgozók és az önkénteseik is elhivatottak. Hamar beilleszkedtem a csapatba. Számomra elsődleges, hogy hiteles, céltudatos, a világért tenni akaró emberekkel dolgozhassak. A Misszióra és a Kalunbára is ez jellemző.
Halász Dóra Vera: Mivel foglalkoztál a Menekültmisszióban, és mit csinálsz most a Kalunbánál?
Sümegi Réka Tünde: Az én munkám nagyon hasonló volt mindkét helyen, mint ahogyan a két szervezet tevékenysége is átfedésben van egymással. Önkénteskedésem elkezdésekor azonnal kiderült, hogy a különböző események szervezésén túl itt főleg tanítással, azaz délutáni korrepetálással foglalkozunk, én ebbe mindjárt bele is vetettem magam. Pedagógus családból származom: édesanyám és édesapám is oktatóként dolgozik a felsőoktatásban. Érdekes volt, ahogy engem is azonnal megtalált ez az irány.
A Kalunba tartózkodási engedéllyel rendelkező, oltalmazott vagy menekült státuszban lévő családokkal, illetve gyerekekkel áll kapcsolatban. A gyermekek oktatása a Kalunba Oktatási és Fejlesztő Központ feladata, ennek a csapatnak vagyok a tagja Kocsis Anett szakmai vezetővel és Urbán Ákos kollégámmal együtt. A gyerekeknek én valamiféle póttanárnő vagyok, aki segít nekik, korrepetálja őket bármely tantárgyból. Iskola után bejönnek hozzánk, átnézzük a tanulnivalót, mesélnek arról, hogy mi történt aznap az iskolában. A konkrét tanulnivalókon kívül a nyelvi nehézségekre is fókuszálunk.
Ezen kívül ellátogatok az általam mentorált gyerekek tanítóihoz, tanáraihoz, akikkel beszélgetve a tanulással kapcsolatos témákon túl a beilleszkedést befolyásoló globálisabb dolgok is előkerülnek. Igyekszünk a tanárokat is segíteni, meghallgatni az ő nehézségeiket. Természetesen találkozunk olyan pedagógussal is, akinek a hozzáállása inkább kétkedő, és sajnos olyan is előfordulhat, hogy egyáltalán nem tudunk hatással lenni a tanárokra sem. Ez olyankor igen lesújtó és persze tehetetlen érzést kelt.
Halász Dóra Vera: Gondolom egy-egy ilyen délutáni korrepetíció során nem csak a tanulással kapcsolatos problémák kerülnek felszínre.
Sümegi Réka Tünde: A gyerekek mesélnek az éppen aktuális problémáikról, és mi igyekszünk támpontot adni nekik. Szerencsére a szervezetben több férfi is dolgozik, így a gyerekeknek tudunk női és férfi mintát is mutatni. Ez különösen fontos a sok viszontagságot átélt, valamelyik szülejét elvesztő gyerekek esetében. Fontos, hogy tudnak hozzánk kapcsolódni, a szervezeten belül mindenki elfogadással fordul feléjük. Rendezvényeinket gyakran direkt úgy szervezzük, hogy a gyerekek a barátaikat is elhívhassák, illetve máskor is behozhatják ismerőseiket, osztálytársaikat, hogy megmutassák, hova járnak délutánonként.
Halász Dóra Vera: A családok találnak meg titeket, vagy van olyan csatorna, amin ti informáljátok a családokat a Kalunba létezéséről és az igénybe vehető szolgáltatásokról?
Kevés szervezet nyújt támogatást, és mindegyik más jellegűt, mi egyedülállóan komplex és hosszú távú támogatást nyújtunk, könnyen megtalálnak minket. Elsősorban a családok keresnek fel minket. Egymásnak adják át az információt a saját közösségeiken belül. Én már úgy kapok meg egy családot, hogy az már kapcsolatban van a szervezettel. Mire hozzám kerülnek, a kollégáim felmérik, hogy milyen fajta, milyen gyakoriságú segítségre volna szükség.
Halász Dóra Vera: Mesélj egy kicsit az egyetemi évekről, illetve arról, hogy a pszichológia szakon megszerzett tudást és tapasztalatot hogyan tudod a munkádban hasznosítani.
Sümegi Réka Tünde: A Károlin nagyon gyakorlatias a pszichológusképzés. Praktizáló szakemberek tartották az előadásokat és szemináriumokat. Saját eseteiken keresztül ismertettek meg minket a különböző lelki problémákkal és kezelési lehetőségeikkel. Az oktatóink sokat beszéltek az önismeret és a szupervízió fontosságáról, amiért külön hálás vagyok. Fokozottan felhívták a figyelmet a kiégés veszélyeire a segítő munkában. Pályaszocializáció gyakorlaton pedig néhány önismereti módszerbe is belekóstolhattunk. Ezt én nagyon fontosnak tartom. Magam egy 250 órás pszichodráma önismereti folyamatot végeztem el, ami sokat segített többek között abban is, hogy tudjam, mi az, ami engem kiborít, és hogyan tudok ezek ellen védekezni. Én nagyon szigorú időbeosztást csinálok, és tudatosan nézek arra, akár napi vagy heti szinten, hogy mi történik, vajon miért, mi az én célom és hogyan tovább. Ez elengedhetetlen számomra ahhoz, hogy ezt a munkát hatékonyan, ugyanakkor a saját lelki egészségemet is szem előtt tartva tudjam végezni.
Halász Dóra Vera: A sok nehéz történet, a családok és a gyerekek mindennapi problémáival való küzdelem bizonyára titeket is próbára tesz. Az önismeret és a tudatos időbeosztás biztos, hogy nagyon fontos eszközök. Ezeket túl, szervezeti szinten hogyan véditek magatokat a túlterhelés és a kiégés ellen?
Sümegi Réka Tünde: Nálunk nagyon erős a csapatmunka, ez a legjobb biztosíték a kiégés elkerülésére. Hetente van esetmegbeszélés is. Ezen túl is mindig van kihez fordulni, meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatainkat és a felmerülő problémákat. Sosem érzem, hogy egyedül maradnék egy nehezebb esettel. Szupervízió most éppen nem biztosított, de hosszú távon fontosnak találnám a megosztásnak azt a formáját is, és nagy valószínűséggel erre is sor fog majd kerülni.
Halász Dóra Vera: A te meglátásod szerint hogyan tudnak a menekült hátterű családok gyermekei beilleszkedni az iskolai közösségbe és a tanulásba, és mivel tudjátok ti segíteni őket?
Sümegi Réka Tünde: A nyelvi nehézségek egyértelműen problémát okoznak. Ezért egyik elsődleges cél a magyar nyelvi hátrányok leküzdése. Azt tapasztaljuk, hogy még a szóban tökéletesen kommunikáló gyereknél is sokszor előjön a szövegértési nehézség olvasott szöveg esetében. Talán bele sem gondolunk, hogy aki külföldről és más kultúrából jön, nem ismeri a szólásokat, közmondásokat, azokat a fordulatokat, amiket a magyar gyerekek nem az iskolában, hanem a szüleiktől hallanak kisgyerek koruk óta. Mivel az elvárások ugyanazok, mint a magyar gyerekek esetében, az óriási tananyag komoly problémát okoz a gyerekek számára. Nehézség, hogy a szülők sem mindig tudnak segíteni, hiszen gyakran kevésbé tudnak magyarul, mint a saját gyerekeik.
Mi igyekszünk olyan készségeket is fejleszteni, amik később is segíteni tudják a fiatalokat a tanulásban. A közösségbe való beilleszkedéssel kapcsolatban azt látom, hogy a tanító vagy tanár hozzáállásán, viselkedésén, személyiségén rengeteg múlik. A kisebb gyermekekre jellemző természetes kíváncsiság is sokat segít, általában átlendíti őket a másságból következő szorongáson és a nyelvi nehézségeken is. Aki kisebb korában kerül ide, az a nyelvet is hamar megtanulja.
Mennyire befolyásolta az utóbbi években társadalmi szinten megjelenő menekültellenesség a hozzátok érkező családok, gyerekek helyzetét?
Sümegi Réka Tünde: Úgy gondolom, hogy amikor egy menekült hátterű gyerek bekerül az osztályba, természetes, hogy előtérbe kerülnek olyan ösztönös érzések, mint a félelem, a másfélétől való idegenkedés. Ez az a pont, ahol kulcsfontosságú, hogy a pedagógus saját maga hogyan áll a témához. Mennyire tud természetes módon viszonyulni, hogyan kezeli a gyerekek által esetleg behozott negatív érzéseket, milyen hatással tud lenni a csoport dinamikájára. Sajnos, ha a pedagógus maga nem elfogadó, akkor nagyon nehéz helyzete lesz az osztályba kerülő gyereknek és az egész osztálynak is. Természetesen az osztálytársak szülein is rengeteg múlik. Azon, hogy mit kommunikálnak otthon a gyerekeiknek. Változó, hogy milyen módon reagálnak, de összességében kimondhatjuk, hogy a bevándorlásellenes kampány negatívan hatott a közösségekre.
Halász Dóra Vera: Te magad a munkád során hogyan tudtál megküzdeni azzal, hogy nem csak a menekültek, hanem a velük való munka is más elbírálás alá került az utóbbi időkben?
Sümegi Réka Tünde: Nekem saját megküzdési stratégiám van. Azt hiszem leginkább a nagyobb léptékű, távolabbról szemlélő világnézet segített. Úgy gondolom, hogy folyamatosan változások vannak a világban, és most éppen ez a probléma került előtérbe. Nekem ezzel szembenézve kell ugyanolyan elhivatottsággal és odafigyeléssel végeznem a napi munkámat azokkal a családokkal, akikkel én foglalkozom. Ez az én feladatom jelenleg.
Halász Dóra Vera: Pszichológusként hogy látod, milyen pszichés mechanizmus áll a menekültekkel kapcsolatos félelem hátterében?
Sümegi Réka Tünde: Azt gondolom ez egyrészről természetes, a félelem teljesen normális reakció. Nehéz időket élünk minden szempontból. Nehezek az emberi kapcsolódások, mind a párkapcsolatok, mind a népek és kultúrák közötti kapcsolódások szintjén. Ebben az átmeneti időszakban mi is sokkal érzékenyebbek vagyunk, nehezen birkózunk meg ilyen nagy léptékű dolgokkal, minthogy sok százezer ember érkezik más kultúrából, más országokból, és szeretne az országunkba beutazni, vagy legalábbis átutazni rajta. Magyarország az elmúlt évszázadokban is mindig is egy tranzitország volt, ami büszkeségként is megjelenhet, nem csak tragikumként. Ugyanakkor a magyar történelem során többször is előfordult idegen uralom az országban, valószínűleg az ettől való tudattalan, generációkon átívelő szorongást is aktivizálja a mostani helyzet.
A mi feladatunk, amiben mi segíteni tudunk az az, hogy megismertetjük a kultúrákat egymással. A közelebb hozással lehet a félelem ellen is küzdeni. Mi magunk szervezeti, de egyéni szinten is tehetünk azért, hogy harmóniába hozzuk a kultúrákat, akár olyan apró dolgokkal, mint egymás konyhájának megismertetése, vagy irodalmi, zenei alkotások átadása és persze sok-sok beszélgetés. Fontos lenne annak a támogatása is, hogy ne kirekesztett sikertelen kudarcélményeket szerezzenek az itt védelmet kapott emberek, hanem sikereket elérve beilleszkedhessenek és adhassanak az országnak.
Halász Dóra Vera: A te saját látásmódod, viszonyulásod hogyan változott, amióta itt dolgozol?
A megismerés által én is sokkal elfogadóbb lettem, mint a kezdetekben. Más kultúrából, másféle személyiséggel érkező emberek szükségszerűen másképpen gondolkodnak. Néha nehéz elfogadni, hogy nem kell egymást meggyőznünk a saját igazunkról. Egyszerűen ugyanazt a dolgot amit én így látok, ő úgy.
Éppenséggel napirend szempontjából még mindig kicsit rugalmatlan vagyok, nagyon fontos számomra, hogy tudjam mikor, mit, hol kell csinálnom. Ezen a téren még sokat kell fejlődnöm. Gyakorlom a kevésbé szabályozottságot.
Érdekes az is, hogy megtanultam a magyarokra kívülről tekinteni, meglátni a sokszínűséget, ami nehézség is lehet, de szépség is egyszerre. Apró dolgok, mint például a nemzeti ételek megismerése is nyitottabbá tesz, és egy másik minőségű kapcsolódást hoz létre. Ez is azt erősíti meg bennem is, hogy a megismerés, megismertetés útján küzdhetünk a félelemből származó ítélkezés ellen.
Halász Dóra Vera: Volt negatív, vagy kifejezetten sokkoló tapasztalatod?
Sümegi Réka Tünde: Igen, a tanítással kapcsolatosan. Egyrészt, mivel saját gyerekem még nincs, valahogy nem gondoltam eleinte arra, hogy a gyerekek nem mindig akarnak tanulni, sokkal inkább csinálnának bármi mást, sőt előfordult, hogy nem voltak hajlandóak bejönni a tanulószobába. Tavaly nyáron egy olyan testvérpárral kezdtünk el dolgozni, akinél láthatóan kimaradt az óvoda és az iskola is. Velük a szokásosnál is nehezebb volt elfogadtatni, hogy miért kéne egyszer csak leülni és számukra sokszor elsőre érthetetlen dolgokat tanulni. Előfordult, hogy percekig tehetetlenül álltam a terem előtt, és elképzelésem sem volt, hogyan fogunk a tanuláshoz hozzákezdeni. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a szülő nem tartotta fontosnak a tanulást. Nehéz volt megértetni a gondviselővel azt, hogy a gyerekeknek sokkal több lehetősége lesz, és várhatóan élhetőbb jövője, ha nem küldik már tizenévesen dolgozni, hanem legalább egy középiskolát elvégez. Viszont a csapatunk intenzív munkája egyértelműen megtérült: a gyerekek sikeresen beilleszkedtek az iskolába, szorgalmasan tanulnak a padban ülve, és már maguktól is meg tudják csinálni otthon a házi feladataikat.
Halász Dóra Vera: Most fejezed be a pszichológia mesterképzést. Hogyan képzeled a jövődet? Maradsz ezen a területen?
Sümegi Réka Tünde: Nagy álmom, hogy pszichológusként is foglalkozzak menekült hátterű gyerekek mentális, pszichés megsegítésével. A családterápiás képzést is végzem, és szeretnék a családok minél hozzáértőbb segítésével is foglalkozni. Ehhez kapcsolódik, amire elsőként talán nem is vetődik fel problémaként, hogy a szétszakadt, veszteségekkel élő családokon túl az első generációs menekült vagy oltalmazott jogállású családoknál sem ritka, hogy a gyerekek jobban beszélik a magyar nyelvet, mint a szülők. Ezekben a családokban ők töltik be azt a szerepet, hogy a hivatalban, orvosnál tolmácsolnak, ez által a szülők vannak a gyerekek segítségére rászorulva, ami egy felborult dinamikai helyzetet eredményez a családban.
Halász Dóra Vera: Mi az, ami folyamatosan erőt ad ehhez a munkához?
Sümegi Réka Tünde: Fontos a nyitottság, amit otthonról, a szüleim által is hozok. A problémákra általában megoldandó feladatként, nem pedig kikerülendő akadályokként tekintek. Természetesen én is szoktam magam tehetetlennek érezni helyzetekben, és nehéz néha elfogadni, hogy nem vagyunk mindenhatóak.
Egyszer egy kedves ismerősöm mondta nekem, hogy bármikor, ha úgy érzem, hogy a világ összeesküdött ellenem és nagyon sötét minden, gondoljak arra, hogy a körülöttem lévő emberekkel még mindig tehetek valami jót. Engem ez szokott az igazán nehéz és kilátástalan helyzeteken átlendíteni. Mindig van mit tenni, és szerencsére én természetem szerint nagyon tevékeny ember vagyok. Az aktivitás átsegít a nehezebb pillanatokon.
Halász Dóra Vera, Budapest, 2018.május 7.
