csik

2018 - Tavaszi Hírlevél

Álláshírlevél-regisztráció: http://www.kre.hu/alumni/regist


Amennyiben munkatársat keresnek, úgy arra is lehetőségük van, hogy hirdetőként jelentkezzek be hozzánk. Az ezzel kapcsolatos információkat ezen az oldalon olvashatják.
Reméljük, pár hónapon belül ennek a fejlesztésnek köszönhetően jelentősen hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy hamarabb megtalálják egymást az állást keresők és kínálók.
Az idén csatlakozott az Alumni tagoknak kedvezményt nyújtó szervezetekhez az EdUcate is, ahol 10% kedvezményt biztosítanak egykori károlisoknak a jövő munkáira felkészítő, soft skill fejlesztő képzéseik árából.


INTERJÚ

Teológia: most és mindörökké – Interjú Molnár Ambrus teológus-lelkésszel
Volt károlis hallgatókkal készített korábbi interjúinkban sokszor beszélgettünk különböző irányú, egymást kiegészítő tanulmányokról, késői pályaváltásról, alternatív életutakról. Molnár Ambrus teológus-lelkésszel most a korai bizonytalanságokat követő elköteleződésről, a lelkészi hivatáshoz vezető útról, az elköteleződés megszilárdulásáról beszélgettünk. Kitértünk a lelkipásztorok pszichológiai felkészítésére, a lelki gondozás komplexitására és a lombik program kérdésének református teológiai megközelítésére is.
Az interjú ide kattintva olvasható. 

Szolgáltatói szemléletről (nem csak) jogászoknak – Interjú dr. Makra Lászlóval 
Dr. Makra Lászlóval, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Jogi és Igazgatási Osztályának osztályvezetőjével a jogász karrierről, a jogászok számára nyitott tanulási lehetőségekről, ezek fontosságáról és a károlis évekhez fűződő emlékekről beszélgettünk.
Az interjú ide kattintva olvasható. 


Ismerjük meg dr. Loppert Balázs konzult!  

Konzulnak lenni és megfelelően képviselni az állampolgárok érdekeit nem egyszerű feladat. A következő riportban dr. Loppert Balázst, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulját ismerhetjük meg! Az interjú itt érhető el. 



PROGRAMAJÁNLÓ 
Az alábbi konferenciákra szeretettel várunk minden érdeklődőt:

•  Kötelezők - emelt szinten II. - magyartanári továbbképzés és konferencia Időpont: 2018. március 24. (szombat) Helyszín: KRE HTK (Ráday u. 28.)

• III. Magyar Energetikai Jogi Konferencia Időpont: 2018. 05.31-06.01. Helyszín: Gárdony, Vital Hotel Nautis


EGYETEMI HÍREK

Pro Urbe Ferencváros díjat kapott Egyetemünk

2017. december 4-én, Ferencváros alapításának 225. évfordulója alkalmából tartottak díszünnepséget a Nemzeti Színházban, Budapesten.Ferencváros Önkormányzatának képviselő-testülete „Pro Urbe Ferencváros” díjat adományozott a Károli Gáspár Református Egyetem részére a felsőoktatási területen végzett kimagasló tevékenységéért, mellyel hozzájárult a kerület hírnevének öregbítéséhez. Az elismeréseket dr. Bácskai János, a 9. kerület polgármestere adta át Egyetemünk rektorának, Prof. Dr. Balla Péternek.


Asszonyi Eszter sajtófotó-díjat kapott

Hírfotó kategóriában első helyezett lett és különdíjat is kapott a Magyar Újságírók Országos Szövetségének sajtófotó pályázatán a HVG-ben megjelent fotójáért Asszonyi Eszter, a KRE kommunikáció szakos diákja, a HVG külső munkatársa Megemlékezés című fotójáért. A kép a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjainak és tanárainak egy évvel ezelőtti tragikus olaszországi buszbalesete utáni megemlékezésekről készült. 
Asszonyi Eszter HVG-s munkája és tanulmányai mellet, visszatérő önkéntese a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó fotós csapatának is, valamint képeivel rendszeresen találkozhatnak a reformatus.hu-n és a Reformátusok Lapjában is. A felvidéki fotós a tavalyi szlovákiai sajtófotó-pályázaton dicséretet kapott.


Állami kitüntetéseket kaptak a KRE oktatói március 15-e alkalmából

Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át a Pesti Vigadóban Egyetemünk több oktatója számára:
PROF. DR. GERGELY ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa. 

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
DR. HELTAINÉ Dr. NAGY ERZSÉBET, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi docense,
DR. TÓTH ETELKA, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara Pedagógiai Intézetének főiskolai docense.

A kultúra érdekében - hosszabb időn át - művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült:
DR. KUCSERA TAMÁS GERGELY, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Művészettudományi és Művészetpedagógiai Tanszék egyetemi docense.


KÁROLI KÖNYVEK


Az Egyetem Károli Könyvek sorozatában számos új kötet jelent meg az elmúlt hónapokban, amelyek 30%-os kedvezménnyel vásárolhatóak meg az Alumni tagoknak a L’harmattan Könyvesboltban. (A bolt címe: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16. Telefon: +36-1-267-5979)

 

Néhány újdonság:


Kovács Dávid: Nemzetfelfogás és történelemszemlélet a 20. századi Magyarországon
Bárdi Nándor, Éger György: Magyarok Romániában 1990-2015 


ikon1

REGISZTRÁCIÓ

Regisztrálj online weboldalunkon, hogy igénybe vehesd kedvezményeinket, és hogy értesülj legfrissebb híreinkről!

ikon2

KEDVEZMÉNYEK

Egykori vagy az idén végzett hallgatóink a weboldalunkon történő regisztrációval kedvezményekben részesülnek

ikon3

ÁLLÁSAJÁNLATOK

Tekintsd meg partnereink aktuális állásajánlatait, regisztrálj Álláshírlevelünkre!