Történeti kitekintés

A Kecskeméti Református Jogakadémia megalapításának történet

A XVII. századtól egészen a XX. század második feléig számos jogakadémia állt fenn a történelmi Magyarországon. Ezek sorában tartozott az 1831-ben alapított Kecskeméti Református Jogakadémia, melynek falai között nevelkedtek a hazai jogtudomány olyan jeles képviselõi, mint Karvasy Ágoston, Kautz Gyula, Hajnik Imre és Timon Ákos. Habár csak egy rövid idõre, de tanárai között tudhatta Magyary Gézát és Szászy Bélát is. Diákjai közé tartozott Jókai Mór is, a magyar szépirodalom kiemelkedõ alakja.

 A kecskeméti református egyházközség elõször a dunamelléki egyházkerület 1828. évi közgyûlése elé terjesztette a leendõ egyházkerületi fõiskola Kecskeméten történõ megalapításának kérelmét. A fõiskola létesítését az egyházkerület is helyeselte, éppen ezért a közgyûlés úgy döntött, hogy „örömmel és megelégedéssel veszi a kecskeméti uraknak a közjó és tudományok virágoztatása iránt való példás buzgóságának kinyilatkoztatását”.
A jogakadémia szellemi alapjainak megteremtése az 1830/31-es tanévben Tatai András irányításával és az iskola késõbbi tanárainak, Tomori Szabó Sándor, Karika János és Vállaji Sipos Imre közremûködésével vette kezdetét. Az alapítók 1831 és 1836 között négy fõiskolai tanszéket létesítettek a bölcsészeti, a hittudományi és a jogi szakon. Közülük kettõ bölcseleti, egy jogi, egy pedig teológiai tanszék volt. A négy tanár közül hármat Kecskemét városa, egy másikat az egyházkerület tartott el. A visszaemlékezések és a hiteles források egyértelmûen megerõsítik, hogy a sokoldalú ismeretekkel rendelkezõ Tatai András 1831-tõl nem csak filozófiát, hanem jogot is tanított. Az elsõ rendes jogtanárt Vállaji Sipos Imrét 1835-ben hívták meg a jogtudományi szakra, majd a következõ évben már rendes jogtanárként oktatta a magyar köz- és magánjogot, a büntetõjogot, illetve a váltó- és kereskedelmi jogot. Ezekben a jogágakban számos kéziratot írt, a Törvénytudományi Kis Tükör címû munkája 1846-ban nyomtatásban is megjelent.

 A kecskeméti oktatás sajátos jellemzõje volt, hogy a közép és a felsõfokú oktatás között igen szoros kapcsolat állt fenn. A 2-2 esztendõs jogi és teológiai tanfolyam ugyanis szervesen épült a 6 éves gimnáziumi képzésre, amivel a város már jóval korábban a jogakadémia alapítása elõtt is rendelkezett. Az új szisztéma szerint az elsõ éves jogtanulók (novitiusok) együtt hallgatták a mathesist a bölcsészekkel, a másod évesek (veteranusok) az elsõ éves teológusokkal tanulták együtt a jus patriumot, amely magába foglalta a magyar magánjogot, a büntetõjogot és a közjogot.

Az iskola igazgatása az 1790/1. évi 26. törvénycikk alapján a dunamelléki egyházkerület és a kecskeméti református egyházközség – mint fenntartók – között létrejött egyezség, “coordinatio” alapján történt, amelyet a Helytartó tanács hagyott jóvá. Ugyanakkor a felügyeletet a dunamelléki egyházkerület fõtanácsának elnökei az általuk kinevezett igazgató választmány útján gyakorolták, amely egyben az iskolaszék fellebbviteli hatóságaként is mûködött. A másik vezetõ testület az iskolaszék volt, amelynek elnöki feladatait az igazgató és az egyházi elöljárók közül választott iskolai inspector látta el. Hatáskörébe tartozott a “jótétemények, tanítóságok kezelése, a tanulók felvétele és elküldése, illetve a nagyobb kihágások feletti ítélkezés, továbbá a könyvtár, museumok, tõkepénzek, épületek jó karban tartására való felügyelés”. A harmadik vezetõ testületként az "igazgatói  szék" mûködött, élén az igazgatóval, tagjai közé a "fõiskolai senior s az iskolai szék által évenként választott esküdt - juratus - deákok" tartoztak.

Az intézmény egészen 1849-ig e szabályok szerint mûködött, majd a neoabszolútizmus idején válságba került és megszûnt, ugyanis a kecskeméti református egyház a szabadságharc nehéz idõszakában többé már nem tudta elérni, hogy az egyházkerülettel kötött fenntartói coordinatio-t továbbra is mûködtesse. A jogi stúdiumok szünetelésének további okaként szerepelt, hogy a diákok és a tanárok nagy része akkoriban a nemzetõri lobogó alá sereglett, illetve a jog idegen nyelven történõ tanítása komoly ellenérzéseket váltott ki a hazafias lelkületû tanárokból.

A szabadságharc bukását követõen a jogi kar tehát megszûnt, a fõiskola pedig egy 1852. július 1-ei egyházkerületi oktatási bizottmányi határozat alapján „teologico-pedagógia tanintézetté” alakult. A döntés azonban csak átmeneti jellegû volt, mivel az iskolaszék már 1860. november 29-én az 1836-os engedély alapján elhatározta a jogi tanfolyam visszaállítását. Ennek megfelelõen elkezdõdött a harmadéves bölcsészhallgatók jogi oktatása. Az oktatás kiszélesítése érdekében 1860-tól elkezdõdött az elsõ éves jogi tanfolyam, majd 1862. júniusában elhatározták a második évfolyam felállítását is. A jogi szaktárgyak oktatásával Csilléry Benõ köz-és váltójogi ügyvédet, Pest megyei ügyészt bízták meg.

A jogakadémia életre keltése Tatai András érdeme volt, aki éppen ebben látta az iskola jövõjét és további fejlõdését. A két éves jogi tanfolyamon Csilléryn kívül Bulcsú Károly és Molnár László ügyvédi képesítéssel rendelkezõ gimnáziumi tanárok, illetve Mádi Pál orvos tanítottak. Az elsõ éves tantárgyak között szerepelt az észjog, az enciklopédia, a római jog, továbbá a magyar közjog és a jogtörténelem mellett az egyházjog, a politika és a törvényszéki orvostan. A másodéves stúdiumok magyar magán és büntetõjoggal, illetve a bányajogon kívül a váltó és kereskedelmi joggal egészültek ki. Az iskola kormányzó testületei a korábbiakhoz hasonlóan három fokozatban mûködtek. 

A felsõoktatás megtartására irányuló kifejezett szándékot az is jelezte, hogy 1862. október 16-án az egyházkerületi gyûlés a pesti teológia, a nagykõrösi praeparandia (tanítóképzõ) és a kecskeméti jogakadémia, mint „három-egy iskola” szerves egészt képezõ superintendentiális fõiskola egységét mondta ki, amely az egyházkerület anyagi támogatását élvezi. Ezzel a döntéssel Kecskemét újból egy református felsõoktatási intézménynek adott otthont. Akkoriban a kecskeméti gimnázium bölcsészeti 3. osztályát két fakultásra osztották, az egyiket a négyéves pesti teológia, a másikat a kétéves jogi szak elsõ évének tekintették.  Az 1862/63-as tanévben a jogakadémia már három évfolyammal büszkélkedhetett, amelyet 1864 március 31-én kelt jóváhagyásával a királyi Helytartó tanács is megerõsített. Egyben engedélyt adott arra is, hogy kecskeméti joghallgatók az akkori gyakorlatnak megfelelõen Pesten, Nagyváradon és Eperjesen felállított államvizsgálati bizottságok elõtt vizsgát tehessenek.

A megerõsítésen felbátorodva a fenntartók még ugyanebben az évben egy új jogi tanszéket állítottak fel, ennek élére 1864. május 8-án Madarassy László pesti ügyvédet nevezték ki, aki egyben az akadémia harmadik rendes tanárának is számított. A fejlõdés a hallgatók létszámában is megmutatkozott, hiszen a korábbi 25-tel szemben az 1864/65-ös tanévben immár 46 diák iratkozott be.

A következõ év ismét fontos változást hozott a jogakadémia életében, mivel a hallgatók 1865. szeptember 10-én a egyházkerületi közgyûléshez intézett kérvénye meghallgatásra talált. A jogakadémia élére Csilléry Benõ önálló igazgatói kinevezést kapott, és ezzel intézményesen is külön vált a gimnáziumtól. Ekkorra már a hallgatók létszáma 89-re emelkedett. A 1868/69-es tanévben Csilléry Benõ újabb igazgatósága alatt az akadémia elnyerte a bírói államvizsgálati jogosultságot. Az intézmény akkorra már 220 hallgatót számlált.

A három-egy superintendentiális fõiskola részeként mûködõ kecskeméti református jogakadémia a királyi jogakadémiákkal teljesen azonos jogállású intézmény volt, így érvényes volt rá minden jogászképzésre vonatkozó rendelet. Ezek közé tartozott a Trefort Ágost Vallás- és Közoktatási miniszter elõterjesztésére a király által jóváhagyott 1874. május 19-én megjelent 12.917. számú rendelet, amely a jogakadémiákat nyolc tanszékbõl álló, 4 éves képzési idejû állam- és jogtudományi karokká szervezte át. Az elõírások szerint a következõ tanszékeket kellett felállítani: Római jog; II. Jogbölcselet és büntetõjog; III. Nemzetgazdaságtan, pénzügytan, magyar pénzügyi törvények; IV. Magyar és osztrák magánjog; V. Peres és peren kívüli eljárás, váltó-és kereskedelmi jog; VI. Statisztika és magyar közigazgatási jog; VII. Jogtörténet, egyházjog; VIII. Politika, magyar közjog, általános bevezetés a jog-és államtudományokba.

Az intézkedéssel az addigi jogakadémiákat a gyakorlati élet szabta szakiskolai követelményeirõl egy magasabb, a jogtudomány mûvelésére és terjesztésére alkalmas iskolává kívánta átalakítani, amelyek akár az egyetemekkel is képesek felvenni a versenyt. Az átszervezés részleteinek kidolgozására az egyházkerület, a kecskeméti református egyház és a város képviselõinek részvételével bizottságot hoztak létre, amely a jogakadémia egészen a 1924/25-ös tanévig érvényben lévõ fenntartói alapszerzõdését alkotta meg. A javaslat alapján Kecskemét város három tanszék felállítását, a kecskeméti református egyházközség az intézet fenntartásával együtt négy tanár fizetését, továbbá az egyházkerület egy tanár fizetését vállalta magára. A tanszékek betöltésének joga a fenntartókat illette meg, ennek értelmében a városi közgyûlés három tanárt választhatott, akiket közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez erõsített meg. A többi három tanárt az egyházközség közgyûlése, egyet pedig az egyházkerület közgyûlése választott. A közvetlen felügyeletet a húsztagú akadémiai tanács látta el.

A jogakadémiákra nézve újabb veszélyt jelentett a Vallás-és Közoktatási miniszter 1880. július 8-án kelt rendelete, amely az intézmények csökkentését irányozta elõ. A miniszter ebben felszólította a fenntartókat, hogy vagy szüntessék meg, vagy más iskolákkal összevonva fejlesszék egyetemekké az akadémiákat. A református egyházközség anyagi nehézségekre hivatkozva további tanszékek felállítását nem tudta vállalni, ezért az 1875-ben kötött társfenntartói szerzõdés felbontását kezdeményezte. A kecskeméti közgyûlés a jogakadémiát "mint a város elõrehaladásának egyik fõ tényezõjét" azonban továbbra is fenn kívánta tartani, ennek érdekében egy negyedik, vagyis a jogtörténet-egyházjogi tanszék felállítását vállalta magára.

Idõ közben sajnos egy másik kedvezõtlen tendencia is közrehatott a jogakadémiák hanyatlásában. A jogképesítésre törekvõk diákok ugyanis az 1874. évi 34. törvénycikk alapján a két meglévõ egyetem jogi karára iratkoztak és szereztek ott diplomát. Az ország 13 jogakadémiájának 1871-ben összesen még 1866 diákja volt, viszont 15 évvel késõbb már csak 661 annak ellenére, hogy a jogakadémia - bizonyos szempontból - alaposabb képzést adott, ugyanis hosszabb volt a szorgalmi idõszak és a tanárok jobban ismerték a hallgatók évközi munkáját. Amíg Pesten csak a tandíjmenteseknek, addig a jogakadémiákon minden hallgatónak félévenként kollokválnia kellett.
Ebben az idõszakban tanítottak Kecskeméten a magyar jogtudomány olyan jeles egyéniségei, mint Magyary Géza és Szászy Béla. Az elõbbi a római tanszéket, az utóbbi viszont a jogtörténet-egyházjog tanszéket vezette 1889 és 1890 között. Az iskola elvégzése elsõsorban köztisztviselõi munkakörök betöltésére jogosította hallgatóit..

1913-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 38025. számú rendelete ismét hátrányosan érintette a jogakadémiai tanárokat, mert az új rendelkezés szerint csak a saját szaktárgyból szerzett magántanári képesítés jogosított a rendes tanári kinevezésre.  A késõbbiekben a minisztérium a megüresedõ tanszékek új tanáraitól az államsegélyt megvonta, egyúttal ezeket az állásokat továbbra is üresedésben lévõnek tekintette, mivel Magyarország akkori jogi szakember szükségletét a négy tudományegyetem teljes mértékben kielégítette.
A tiszáninneni református egyházkerület - történeti érdemei alapján - Sárospatakot jelölte az egyetlen megmaradó református fõiskola székhelyéül. A kecskeméti jogakadémia a minisztériummal, az egyházkerülettel és a református egyháztanáccsal létrehozott külön bizottságban, valamint az igazgatótanácsban is úgy döntött, hogy a koncentráció elvével egyetért, de székhelynek Kecskemétet javasolta, mert az itteni intézetnek is vannak történelmi hagyományai, a színmagyar város pedig jóval nagyobb, mint Sárospatak. A kecskeméti református egyház felajánlotta az intézet céljaira korszerû, új épületét és Kecskemét város is fenntartotta korábbi anyagi támogatását.

A következõ évben az iskola fennmaradása ismét veszélybe került, ugyanis a minisztérium szinte azonnali hatállyal beszüntette valamennyi jogakadémiai tanár államsegélyét. Kecskemét város a korábbiakhoz hasonlóan megint megmentette a helyzetet: egy évre biztosította a tanári fizetéseket és így az oktatás zavartalanul folytatódhatott.
 Idõközben több bizottság is felülvizsgálta a református egyház által felajánlott Ókollégium épületét, illetve az oktatásra vonatkozó anyagi feltételek meglétét, és mindkettõt megfelelõnek találta. Ezt követõen a Református Egyetemes Konvent 1924. május 21-én immár véglegesen eldöntötte, hogy a jogakadémiát Kecskeméten fogja mûködtetni. A határozat egyidejûleg megszüntette a máramarosszigeti jogakadémia hódmezõvásárhelyi mûködését, a sárospataki pedig már 1923. október 3-án bejelentette a szüneteltetést. Elhatározta, hogy az Egyetemes Református jogakadémiát a várossal kötött szerzõdés alapján fogja mûködtetni, és megállapította annak ideiglenes szervezeti szabályzatát is. Az intézetet az Egyetemes Konvent közvetlenül felügyelte, viszont a korábbi igazgató tanácsot az ideiglenes kormányzóbizottság váltotta fel. Ezt bízták meg az új szabályzattervezet összeállításával is. Az alakuló ülés tanárrá választotta a hódmezõvásárhelyi jogakadémia volt igazgatóját, jóváhagyta a tanszékek és tantárgyak csoportosítását, átvette a tanárokat és egy évre megerõsítette a magántanárokat. Egy-egy évfolyam létszámát 100 fõre korlátozta. Igazgatóvá Joó Gyulát, helyettes igazgatóvá Dezsõ Gyulát választotta meg.
1925. szeptember 1-tõl a dékánt évrõl-évre a tanári kar választotta. Az átszervezések ellenére a minisztérium továbbra is vissza akarta szorítani a jogakadémiák tevékenységét, ezért 1926-ban az elsõ évfolyamra csak 40 hallgató felvételét engedélyezte. Egy évvel késõbb viszont már megszüntette a jogakadémia államvizsga-bizottság tevékenységét.
1940-ben az akadémiát gyakorlatilag jogi elõkészítõ tanfolyammá kívánták degradálták, ugyanis papíron megszüntették a 3. és 4. évfolyamot. E rendelkezést azonban a valóságban nem hajtottak végre és a második világháború alatt évrõl- évre meghosszabbították a négy évfolyamos képzésre szóló engedélyt.
Kecskemétet és környékét komolyan érintették a második világháborús események éppen ezért többször is felvetõdött a jogakadémia bezárásának gondolata, de erre azonban nem került sor. A háború utáni elsõ félév 1945. február 1-én ért véget, ekkor az épületet kórházzá alakították. 1945-ben hivatalosan is visszaállították a 3. és 4. évfolyamot is. Az 1945-1946-os tanévben - a rendes tanárok közül egyedül életben maradt - Dezsõ Gyula vette át a dékáni tisztet és bõvült az elõadói testület is. A tanév végén Dezsõ Gyulát Debrecenbe egyetemi tanárnak nevezték ki, ezért leköszönt tisztérõl, és helyette a már végleg nyugalomba vonult római jogtanárt, Réthey Ferencet tették meg dékánnak. 1946-ban 5 új tanárral bõvült az oktatói testület, s így sikerült eleget tenni az új tanrend követelményeinek is.
1948-ban a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter 8000/1948. számú rendelete a többi felekezeti iskolával együtt a kecskeméti jogakadémiát is államosította. Az intézetet véglegesen csak 1949 augusztus 31-én a 4105/1949. 134. Korm. sz. rendelet szüntette meg, azonban a vallás- és küzoktatásügyi miniszter úgy intézkedett, hogy a hallgatók bármely egyetem jogi karán tovább tanulhattak.

Dr. Antalóczy Péter

Felhasznált irodalom:
Bálintné Mikes Katalin, A kecskeméti Református Jogakadémia évkönyvei, Repertórium; Kecskemét 1983.
Dezsõ Gyula, Centenáriumi visszaemlékezések. Kecskemét, 1939.
Horváth Ádám, A kecskeméti jogakadémia felirata a dunamelléki ref. egyházker. közgyûléshez a jogakadémiák tárgyában. Kecskemét, 1887.
Joó Gyula, A kecskeméti ref. jogakadémia története. Kecskemét, 1925.