Országos Bírósági Hivatal tudományos pályázata - 2015. 

 Mailáth György Tudományos Pályázat 2015

 

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke gróf Székhelyi Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében 2015-ben az alábbi témákban várunk pályamunkákat.


I. Polgári jogi szekció

1.    A devizahitelesek megsegítésére tett jogalkotói
       intézkedések 
2.    A szerződés érvénytelenségének megállapítása és 
       jogkövetkezményeinek érvényesíthetősége a perben
3.    A tagi felelősség áttörése 
4.    A teljesítésigazolási szakértői vélemények alapján indult
       perek tapasztalatai 
5.    A közjegyzőnél indult fizetési meghagyásos eljárás perré 
       alakulása esetén felmerülő problémák a jogalkalmazásban
6.    A tartózkodási hely fogalma az Európai Uniós rendeletekben 
7.    Gyermek meghallgatása a polgári perekben 
8.    Az öröklési ügyekre irányadó joghatóság, az alkalmazandó
       jog és az európai öröklési bizonyítvány
9.    A beavatkozás, perbelépés, perbehívás szabályainak 
       módosulása a Pp-ben 
10.   Az elmúlt időszakban tett jogalkotói erőfeszítések a perek 
       ésszerű határidőben történő befejezése céljából
11.   A perek tisztességes lefolytatásához fűződő jog sérelme a 
       hazai és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának 
       tükrében
12.   A perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő
       jog sérelme a hazai és az Emberi Jogok Európai Bírósága 
       gyakorlatának aspektusából
13.   Külföldre történő kézbesítés a polgári perekben
14.   A költségmentesség szabályozásának alakulása napjainkig
15.   A különös bánásmódban részesülő személyek (különös 
       tekintettel a fogyatékkal élőkre) jogai 
16.   Hazai és nemzetközi jogi megoldások a hozzátartozók
       közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás 
       jogintézményével kapcsolatosan
17.   Új típusú szerződések az új Ptk-ban
18.   Az öröklési jogot érintő változások az új Ptk-ban
19.   Az engedményezés új szabályai
20.   A biztosítéki célú opciós szerződés alkalmazása
21.   A bírósági jogkörben okozott kár megtérítésének elméleti
       és gyakorlati kérdései


II. Büntetőjogi szekció

1.    Az eljárási feladatok megoszlása elvének érvényesülése de
       lege ferenda
2.    A törvényes vád, a védelemhez való jog és a jogerő 
       összefüggései
3.    Laikusok részvétele a büntető igazságszolgáltatásban
4.    Az Európai Unió intézményei és a büntető
       igazságszolgáltatás kapcsolata jogalkalmazói szemszögből
5.    A sértetti érdekek érvényesítésének lehetőségei a 
       büntetőeljárásban – a jogalkalmazás és a jogalkotás 
       továbblépési lehetőségei
6.    A bírósági eljárás egyszerűsítésének, gyorsításának 
       lehetőségei egy új büntetőeljárási kódex megalkotásának 
       tükrében
7.    Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme a büntető 
       igazságszolgáltatás aspektusából
8.    A határokon átnyúló bizonyítás a büntető
       igazságszolgáltatás rendszerében
9.    A bűncselekményből származó vagyon felderítésének és 
       biztosításának hazai eszközrendszere és működése európai 
       szemszögből
10.   A számítástechnikai bűnözéssel szembeni fellépés 
       eszközrendszere
11.   A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés aktuális 
       kérdései jogalkalmazói nézőpontból
12.   A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések 
       gyakorlata az európai alapjogi bíráskodás tükrében
13.   A távoltartás funkciója, alkalmazása és végrehajtása 
       hazánkban és az Európai Unióban
14.   Az elektronikus adat hozzáférhetetlenné tételének
       funkciója, gyakorlati kérdései
15.   A kölcsönös elismerés elvén alapuló eszközök és az 
       eljárásban résztvevők jogainak érvényesülése a büntető 
       igazságszolgáltatás területén
16.   Magánvádas eljárások jogalkalmazói tapasztalatai
17.   A teljes és a részleges revízió elve, reformatórius és 
       kasszációs jogkör de lege ferenda
18.   A részesi bűnfelelősség kérdései
19.   A bűnszervezet kriminológiai és jogalkalmazói aspektusai
20.   A fiatalkorúakkal szembeni szankcióalkalmazás sajátosságai
21.   A jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi 
       intézkedések specialitásai
22.   A terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi irányai
23.   A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjog által
       kijelölt korlátai
24.   A gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos jogalkalmazási 
       kérdések
25.   Gazdasági bűncselekmények és szervezett bűnözés
26.   A költségvetés büntetőjogi védelme
27.   Csalás és csalás jellegű bűncselekmények aktuális 
       jogalkalmazási kérdései
28.   Szándékosság és gondatlanság a közlekedési 
       bűncselekmények terén
29.   Kábítószer-bűncselekmények a régi és az új Btk-ban
30.   Az emberkereskedelem elleni küzdelem nemzetközi
       irányainak megjelenése a hazai jogrendszerben


III. Munkajogi, közigazgatási jogi és európai jogi szekció

1.    Munkajogi védőháló és szakadásai a régi és az új munkajogi 
       szabályozás tükrében
2.    Európai Uniós jog implementálásának legújabb hatásai az új 
       Munka Törvénykönyvére
3.    Home office/otthon dolgozás társadalomtudományi
      aspektusai – hogyan változtatja az egyén személyiségét,
      a családi és munkakapcsolatait?
4.    A munkaviszony jogellenes megszüntetésének 
       jogkövetkezményei
5.    A versenytilalmi megállapodás és a titoktartási klauzula 
       hatásai munkahely váltás esetén
6.    A munkáltató és munkavállaló fegyveregyenlősége a 
       munkaviszony alatt és a bíróság előtt
7.    Az európai munkajogi kollíziós szabályok elemzése
8.    Fogyatékkal élők munkavállalási esélyei és lehetőségei
9.    A sztrájkjog nemzetközi és magyarországi történeti
       fejlődése és jelenlegi szabályozottsága
10.   A tanúnyilatkozatok értékelésének nehézségei a 
       vagyonosodási vizsgálatot érintő adójogi perekben 
11.   Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkében 
       rögzített "Magán és családi élet tiszteletben tartásához
       való jog" érvényesülése a magyar idegenrendészeti 
       jogszabályokban 
12.   Az adótitok védelmének gyakorlati kérdései a közigazgatási 
       perekben 
13.   A polgári perrendtartás alkalmazásának szabályai a végzés 
       felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárásokban 
14.   A tudati állapot vizsgálatának szükségessége az ÁFA
       levonási joggal kapcsolatos perekben 
15.   Bűncselekményből származó jövedelem adóztatása 
16.   A menekültügyi bíráskodás fejlődése Magyarországon 
17.   A főtanácsnok szerepe az Európai Unió Bíróságán 
18.   Magyar előzetes döntéshozatali kérdések a közigazgatási 
       ügyszakban: az előterjesztés szükségességének kérdése
19.   Az Európai Unió csatlakozása az Emberi Jogok Európai   
       Egyezményéhez: realitás vagy távoli jövő? A folyamat 
       értékelése, különösen az Európai Unió Bíróságának 2/13. 
       számú véleménye tükrében   


IV. Bírósági általános igazgatási szekció

1.    Továbblépés az Országos Bírósági Hivatal országos 
       programjaiban – új kezdeményezések, a bővítés lehetőségei
2.    Lehetséges új területek felvétele az országos programok 
       körébe
3.    A bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítése – az 
       ügyfélkapcsolatok erősítését szolgáló intézkedések
4.    Hatékonyabb panaszügyintézés a bíróságokon
5.    A bírósági ügyintézést segítő további intézkedések az 
       idegenrendészet és a menekültügy területén
6.    A nemzetközi érintettségű bírósági eljárások időszerű 
       intézését segítő lehetséges intézkedések
7.    Tudományos kutatás iránti kérelmek és közérdekű 
       adatigénylések egyes igazgatási kérdései – a szabályozás 
       lehetséges irányai
8.    Távmeghallgatás és kihallgatás zártcélú távközlő hálózat 
       útján a bírósági eljárásokban
9.    Az önálló bírósági titkári, ügyintézői hatáskörbe utalt 
       munkavégzés mérése
10.   Az időszerűséget és a két éven túl folyamatban lévő
       bírósági eljárások csökkentését elősegítő intézkedések
11.   Központi és helyi képzési rendszer reformja


A dolgozatok maximális terjedelme három szerzői ív (egy szerzői ív negyvenezer leütés, lábjegyzetekkel és szóközökkel együtt).
A szöveget rich text (.rtf) fájlformátumban, 12-es betűmérettel, Times New Roman betűtípussal, sorkizárttal, egyszeres sorközzel, 2,5 cm-es margóval kérjük írni. Kérjük, hogy a dolgozatokat tartalomjegyzékkel és irodalomjegyzékkel lássák el. A végjegyzetek használatát mellőzzék, a lábjegyzeteket arab számmal számozzák 1-től kezdődően. Internetes forrásokra történő hivatkozás esetén szíveskedjenek feltüntetni a letöltés, illetve megtekintés dátumát.

A pályamunkák kizárólag postai úton nyújthatók be az Országos Bírósági Hivatal Elnökének címezve (1055 Budapest, Szalay u. 16.).

Postára adási határidő: 2015. október 5.


Részvételi feltételek:

A pályázat bírósági és joghallgató tagozaton kerül meghirdetésre, azon részt vehet a bírósági szervezet minden, tudományos fokozattal nem rendelkező tagja, valamint a bírósági munka iránt érdeklődő, jogász osztatlan mesterképzésben részt vevő hallgató.

Nem vehet részt a pályázaton, aki a pályázat valamely Bíráló Bizottságának tagja, illetve bíráló bizottsági tag Ptk. szerinti hozzátartozója.

Pályázni kizárólag olyan dolgozattal lehet, amelyet a benyújtására rendelkezésre álló fenti határidőt megelőzően nem nyújtottak be más tudományos pályázat, illetve évfolyamdolgozat, szakdolgozat céljából, más hasonló, a pályázó képzéséhez, illetve munkavégzéséhez közvetlenül kapcsolódó célból, továbbá közzététel, megjelentetés céljából.

Pályázatának valamennyi elemén a pályázónak szükséges feltüntetnie az általa választott, maximum három szóból állójeligét. A pályázatot egy nagyméretű borítékban kell benyújtani, amelyen kérjük feltüntetni: „Mailáth György Tudományos Pályázat 2015”, illetve a jeligét. 
A borítékban el kell helyezni a dolgozatot három spirálozott példányban (név nélkül, a dolgozat sem tartalmazhat a pályázó azonosítására alkalmas adatot), továbbá kettő példány elektronikus adathordozón (kizárólag CD vagy DVD). Mindkét elektronikus adathordozónak tartalmaznia kell a dolgozatot .rtf és .pdf formátumban (ez esetben is a pályázó azonosítására alkalmas adat nélkül). 
A pályázónak írásban nyilatkoznia kell arról, hogy pályázata kapcsán a részvételi feltételekben meghatározott semmilyen kizáró ok nem áll fenn. E nyilatkozatot is a fent körülírt nagyméretű borítékban kell elhelyezni.

Mellékelni kell továbbá, ugyancsak a választott jeligével ellátott, lezárt, kisméretű borítékban elhelyezve a választott téma sorszámát, megnevezését, a pályázó nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levelezési címét, beosztását, szolgálati helyét (bírósági tagozat esetén), valamint a konzulens nevét, munkahelyét tartalmazó adatlapot, illetve a hallgatói jogviszony igazolását (joghallgatói tagozat esetén).

A pályázónak fentieken túl nyilatkoznia kell arról is, hogy hozzájárul-e a dolgozatának a Magyar Igazságügyi Akadémia jogi szakkönyvtárában (dokumentumtárában) történő elhelyezéséhez és hozzáférhetővé tételéhez, továbbá az OBH által történő közzé tételéhez, illetve díjazásuk esetén vállalniuk kell a pályamunkának az OBH által szervezett tudományos konferencián történő ismertetését is. A hozzájáruló nyilatkozatot ugyancsak a kisméretű, jeligés borítékban kell elhelyezni.

A dolgozat valamennyi példányának borítóján fel kell tüntetni a jeligét, a szekciót, tagozatot, a választott téma számát és megnevezését. A pályamű nem tartalmazhat a készítő azonosítására alkalmas adatot.


Díjazás

A pályamunkák díjazása valamennyi szekcióban tagozatonként az alábbiak szerint történik:

1. hely: emlékplakett, 200.000,- Ft és kéthetes gyakorlat az Országos Bírósági Hivatalban (vidéki nyertes esetén szállással és ellátással a Magyar Igazságügyi Akadémián)

2. hely: emlékplakett és 150.000,- Ft

3. hely: emlékplakett és 100.000,- Ft

A pályadíj adó- és járulékköteles jövedelem. A kiemelkedő pályamunkák az Országos Bírósági Hivatal Elnökének döntése alapján különdíjakkal és elismerésekkel is jutalmazhatók.

A dolgozatokat az adott terület kiemelkedő szakemberei értékelik szekciónként szervezett Bíráló Bizottságok keretében. A Bíráló Bizottságok tagjai valamennyien bírák. Az értékelés alapján a Bíráló Bizottságok tesznek javaslatot szekciónként a pályadíjak odaítélésére, illetve javaslatot tehetnek az OBH Elnöke részére különdíj vagy egyéb elismerés odaítélésére. A Bíráló Bizottságok a jeligék alapján csak a díjazásra/közlésre (pénzdíj és egyéb jutalom) javasolt szerzőket azonosítják, a többi pályázót csak abban az esetben, ha a Bizottság a pályamunka jogi szakkönyvtárban történő elhelyezését, vagy a dolgozat megjelentetését javasolja és a készítő hozzájárult a dolgozatának a Magyar Igazságügyi Akadémia könyvtárában történő megőrzéséhez, illetve az OBH által történő közzé tételéhez.

Budapest, 2015. július 14.

Következő események


Összes esemény

nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Youtube