Küldetés
A református oktatás jogi ismeretekben való jártasságra már a XVII. században súlyt helyezett. Ennek eredményeképp a XVIII. század elejére református jogakadémiák nyíltak Sárospatakon, Máramarosszigeten, Debrecenben és Kecskeméten. A XX. század húszas éveiben különböző okok miatt megszűnt a máramarosszigeti, pataki és debreceni jogakadémia, s ettől kezdve a kecskeméti intézmény képviselte a folyamatosságot a református jogi oktatásban egészen az 1949-es bezárásig. A 44 évi kényszerszünet után 1994-ben indult meg ismét a jogászképzés Kecskeméten, ideiglenesen közösen a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karával, mely levelező hallgatók oktatását látja el. A jogászképzésben fokozottabb figyelmet kell fordítani a közszektor igazgatásához szükséges ismeretek, valamint a versenyszféra jogintézményeinek oktatására. Ez a tendencia irányította rá a figyelmet egy alapvetően új típusú és szemléletű jogászképzés életre hívására. A Károli Gáspár Református Egyetem az univerzalitás szellemében, a már működő budapesti karai mellett az 1998/99. tanévtől kezdődően kiegészítette szervezetét és oktatási tematikáját, ezért megindította a nappali tagozatos jogi oktatást. |
HasznosTanszékekTájékoztató füzetekOktatókKutatóműhelyekBrüsszel 1. RendeletArchívum |
