Kari tájékoztató

A Károli Gáspár Református Egyetem jogelődjét, a Budapesti Református Teológiai Akadémiát 1855-ben alapították, amely az egyetemi rangot az Országgyűlés 1990-ben hozott határozata alapján nyerte el. Az önálló felsőoktatási intézményként működő Budapesti Református Teológiai Akadémia a Magyarországi Református Egyház Zsinatának döntése és a Felsőoktatási törvény alapján 1993-ban vette fel a Károli Gáspár Református Egyetem nevet. Az intézményben az Alapító által jóváhagyott Alapító Okiratnak megfelelően, mint a Kecskeméti Református Jogakadémia (1831) jogutóda kezdte meg működését az Állam- és Jogtudományi Kar. A világi jellegű jogászképzés 1998 őszén indult meg az állami egyetemekhez hasonló keretek között.

 

 

         KRE- Állam- és Jogtudományi Kar főépülete

 

Az Állam- és Jogtudományi Kar

 

1990 után nyilvánvalóvá vált, hogy a jogászképzésben fokozottabb figyelmet kell fordítani a közszektor igazgatásához szükséges ismeretek, valamint a versenyszféra jogi intézményeinek oktatására. Ez az új tendencia irányította rá a figyelmet egy alapvetően új típusú és szemléletű jogászképzés életre hívásának szükségességére.

A Kar a magyar jogi felsőoktatás legfiatalabb intézménye, ugyanakkor a nagy tradícióval rendelkező jogászképző intézmény méltó örököse. Az alapító okirat a jogi fakultást a Kecskeméti Református Jogakadémia utódintézményeként regisztrálja. A jogakadémia már a XVI. századra visszanyúlóan rendelkezik a felsőbb tudományokra vonatkozó oktatási emlékekkel. Tény azonban, hogy a református kollégium csupán a XIX. századtól működött úgy, hogy ott 1831-ben kezdődött meg a jogi tárgyak két évfolyamon történő oktatása. A képzés teljes vertikuma 1863-tól épült ki. Az intézmény kormányzótestületét az Egyházkerület Tanügyi Bizottságának Akadémiai Osztálya, illetve a Fenntartó Testületek 20 tagú Igazgató Tanácsa alkotta. 

 

A Károli Gáspár Református Egyetem az univerzalitás szellemében, a már működő budapesti karai mellett az 1998/99. tanévtől kezdődően kiegészítette szervezetét és oktatási tematikáját: megindította a nappali tagozatos jogi oktatást.

2003. szeptember 1-től megtörtént az Állam- és Jogtudományi Kar akkreditációja. Ezt követően 2004. júliusában - a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) és az oktatási miniszter egyetértésével - a Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) jóváhagyta, majd ez alapján a Kormány rendeletben kimondta a Kar állami elismerését. A Doktori Iskola akkreditációját a MAB plénuma 2003. szeptemberében hagyta jóvá.A MAB 2005-ben a jogász szakok, doktori iskolák között országos párhuzamos értékelést készített, melyben a Kar pozitív értékelést kapott. Az akkreditációs értékelés hatálya 2013. június 30-ig, a következő értékelés lefolytatásáig tart.2005. szeptemberétől a Budapesten működő levelező tagozatos képzésre is várjuk a jogi tanulmányok iránt érdeklődők jelentkezését. A Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán (volt Államigazgatási Főiskola) végzett hallgatóknak korábbi tanulmányaiból több tantárgy beszámítására is lehetőség nyílik. Az igazgatásszervező diplomát szerzők harmadévben jelentkezhetnek a Kar nappali tagozatára, ősztől itt harmad éven folytathatják jogi tanulmányaikat.A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a többi jogi fakultáshoz hasonlóan egységes jogászképzés folyik. A Karok Dékáni Kollégiumának állásfoglalása szerint továbbra is ez a jellemzője képzési filozófiánknak. Az oktatói kar már az indulás kezdetéttől céltudatosan törekedett a szakmai specializáció megteremtésére. Ezt részben az oktatók egy részének orientációja, másrészt a képzés volumenéből levont racionális következtetés indokolta. A szakosodás ezért különösen az államtudományok irányában hat, s főként a közigazgatásban alkalmazandó jogászok képzési programjainak meghatározására, s ebben a folyamatban történő aktív részvételre irányul.   

 

           KRE- Állam- és Jogtudományi Kar melléképülete 

 

A Kar Budapest észak-keleti részén, Újpesten, csendes, zöld-parkosított környezetben, helyezkedik el. A hallgatók, az oktatók, és az alkalmazottak számára a karon étterem biztosított. A három épületet melyben a Kar tevékenységét folytatja az Újpesti Önkormányzat biztosította 50 éves használatra. Az "A" épületben találhatók az előadó és a szemináriumi termek, a nyelvi labor, a könyvtár, két intézet szobái és az adminisztratív tevékenységet végző szervezeti egységek hivatali helyiségei. A "B" épületben három intézet kapott helyet és a Juratus Club névvel működő vendéglátó egység. A "C" épület a Bocskai István kollégium, melyben 50 hallgató számára biztosított az elhelyezés, és itt került kialakításra a vendégprofesszorok számára egy külön bejáratú lakrész is.

Karunk jó kapcsolatot ápol az Egyetem másik három karával. A karok közötti együttműködés egyik legújabb megnyilvánulása az Egyetemi Közismereti Bizottság működése, amelynek fő célja a karok közötti átjárhatóság biztosítása. E bizottság általános értelmiségképző - közismereti - tanegységek meghirdetése révén lehetőséget biztosít a különböző karok hallgatóinak, hogy az egyetem többi karán oktatott diszciplínákkal is megismerkedhessenek.

Jelenleg az egyetem karain belül a Bölcsészettudományi és a Hittudományi Karon biztosítják a jogász hallgatóknak több tantárgy felvételét.

Karunk a személyes kapcsolatokra épülő szakmai együttműködés mellett intézményesített kontaktusokat épített ki más felsőoktatási intézményekkel, más egyetemek jogi karaival, így többek között:

* Együttműködési megállapodást kötöttünk a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karával, amelynek keretében a kar végzett hallgatói nappali tagozatos jogász képzésünk harmadik évfolyamára nyerhetnek felvételt.

* A kari testületekbe (pl. Kari Doktori és Habilitációs Tanács) külső szakembereket, más karok oktatóit is bevonjuk.

A KRE Állam- és Jogtudományi Kara sok szállal kötődik a Magyar Tudományos Akadémiához.

 

* Intézményünk és a MTA közösen működtetett egy kutatócsoportot, az MTA-KRE Tudomány és Kutatások Jogi és Igazgatási Kérdéseinek Kutatócsoportját.

* Számos oktatónk tevékenykedik egyidejűleg az MTA Jogtudományi Intézetében, oktatóin között öt akadémikus is dolgozik.

* Hallgatóink bíróságokon, ügyészségeken, ügyvédi irodákban, illetve közigazgatási szerveknél töltik szakmai gyakorlatukat, nem kevesen közülük éppen ennek alapján jutnak a diplomaszerzés után álláslehetőséghez.

Kiváló és sokrétű kapcsolat fűzi karunkat Újpest Önkormányzatához, amely - többek között - támogatólag járult hozzá intézményük elhelyezéséhez, infrastruktúránk fejlesztéséhez. 2005. áprilisában Újpest Önkormányzatával és a Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Karával közösen rendeztük meg a "City és az elővárosok" című konferenciánkat.

Különböző infrastrukturális, informatikai projektek megvalósításában, szorosan együttműködünk a Siemens-csoporttal is.

2004. óta Karunk szenátori testületet választ, ennek révén bővülnek kapcsolataink a társadalmi-gazdasági élet különféle szektoraival, valamint a különböző szakmai szervezetekkel.

Jelenleg a Karon nappali tagozatos és diplomás levelező tagozatos jogászképzés folyik, melynek keretében közel 900 hallgató tanul. A viszonylag alacsony hallgatói létszám lehetőséget teremt a gyakorlati órák, szemináriumok kis csoportokban történő hallgatására, ami a tananyag hatékonyabb elsajátítását, a tehetséggondozást és a közvetlen oktató-hallgató kapcsolat kialakítását segíti. A hallgatói létszámhoz képest felkínált speciális kollégiumok száma igen nagy, ami kellően tág lehetőséget biztosít a hallgatók szerteágazó jogi érdeklődésének kielégítésére, valamint a modern világ változásait követő, a jogban megjelenő újdonságok bemutatására. A képzés kreditrendszerű, ezzel elősegítve a tanmenet egyéniesítését a hallgató számára. A mintatantervtől való eltérés megengedett: eszerint nappali tagozaton 10 tanulmányi félév, míg levelező tagozaton 8 tanulmányi félév alatt 300 kredit teljesítésével kap diplomát a hallgató. A diploma kiadásához legalább egy idegen nyelvből középfokú, C típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvány kell.

 

           Kari Tanácsterem 

 

A Kar oktatóinak túlnyomó többsége nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, ami mindenképpen segíti a gyakorlat-orientált képzést. A képesítési követelményeknek megfelelően a hallgatók a képzés során igazságszolgáltatási, illetve közigazgatási szakmai gyakorlaton vesznek részt. A szakmai gyakorlat időtartama 6 hét (240 óra). A szakmai gyakorlatot a hallgató választása szerint jogi egyetemi végzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott irányításával, a szakmai gyakorlatot felügyelő intézet egyetértésével megállapított munkahelyen teljesítheti.

A hallgatók felkészítése a hagyományos értelemben vett jogi pályára a képzés során folyamatos. Az oktatók többsége a tanítás mellett szakmájában is dolgozik mint ügyvéd, ügyész, bíró, közhivatalnok, stb. Az oktatók gyakorlatban szerzett tapasztalataikat is átadják a hallgatóknak, ezzel illusztrálva az elméleti anyag gyakorlati megvalósulását. A kiscsoportos fakultatív előadások keretében pedig kifejezett cél, hogy a megbízott oktató az adott szakterület specialistája legyen így a diákok mélyebben is megismerhetik az érintett tevékenységi körhöz fűződő gyakorlati sajátosságokat. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetően számos hallgató talál így lehetőséget a szakmai gyakorlat eltöltésére a számára legizgalmasabbnak tartott területen. A hat hetes szakmai gyakorlat során a hallgatók megismerkednek egyes szakterületek gyakorlati oldalával, betekintést nyernek az adott szerv munkájába, illetve vállalkozás tevékenységébe. Lehetőség nyílik a szakmai specialitások megismerésére, kapcsolatteremtésre. Emellett különféle intézményi látogatások során szerezhetnek tapasztalatot egyes szervek működéséről, tárgyalásokon való részvétel, börtönlátogatás stb. keretében.  

A Kar folyamatosan építi ki a nemzetközi kapcsolatait, felhasználva az oktatók személyes ismeretségeit és az egyetem többi karának már működő kapcsolatrendszerét. Eddig három külföldi egyetemmel vettük fel a kapcsolatot és előkészítettünk több ERASMUS program keretében létrejövő megállapodást. Egy belgiumi cserekapcsolat keretében oktatók utazhatnak hosszabb-rövidebb időre a partnerintézményhez, továbbá Bécsbe és Skóciába hallgatóink is hasonló feltételekkel pályázhatnak.

A hallgatói- és oktatói mobilitás elősegítése érdekében több külföldi felsőoktatási intézménnyel vettük fel a kapcsolatot, fokozatosan kapcsolódunk be az ERASMUS programba, emellett esetenként külföldi vendégelőadókat fogadunk. Az oktatókon keresztül meglévő kapcsolatokon túl az alábbi intézményekkel történt meg legutóbb a kapcsolatfelvétel:

-         Karel de Grothe Hogeschool, Kathoelleke Hogeschool Antwerpen (Belgium)

-         University of Abertay Dundee (Scotland, United Kingdom)

-         Donau Univesität, Krems (Austria)

-         Univesität Wien (Austria)

-         Fachhochschule für Technik und Wirtschaft, Berlin (Germany)

-         Univerity of Helsinki (Finland)

-         Univeriteit Leiden (Niederland)

Oktatóinkon keresztül nemcsak külföldi egyetemekkel, főiskolákkal ápolunk kapcsolatot, hanem egyéb intézményekkel, intézetekkel (pl. International Society of Criminology, Paris, Institut für Rechts und Kriminologie, Wien, Penal Reform International, London Max Planc Institut, European Comission, Jean Monnet Action) is.

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak általános és szakirányú nyelvi képzését az Idegen Nyelvi Lektorátus (továbbiakban Lektorátus) látja el. A Lektorátus alapvetően angol, német és francia nyelvet oktat általános, illetve szaknyelvi kurzusok keretében, emellett - amennyiben megfelelő létszám adott - igény szerint más élő európai nyelveket is. A hallgatók 4 féléven keresztül vehetik igénybe térítésmentesen a nyelvoktatást. Az ÁJK hallgatóinak a Lektorátus általános nyelvi képzést nyújt angol, német, francia, illetve igény szerint, kellő létszám esetén más élő európai nyelvből, míg a IV. évfolyam hallgatói részére két félévig ingyenes kötelező szaknyelvi képzést angol, német, illetve francia nyelven. Valamennyi hallgató számára a sikeres záróvizsgákon túl a diploma kiadásának feltétele egy C típusú középfokú nyelvvizsga letétele a hallgató által választott nyelvekből.

A speciális jogi nyelv elsajátítása érdekében a hallgatók számára alakítottunk ki egy 16 fős interaktív nyelvi laboratóriumot. A laboratóriumban korszerű PC-k állnak a tanárok és a hallgatók rendelkezésére.

A kari tudományos rendezvényeken a hallgatók is részt vehetnek, hirdetmények és közzététel útján értesülnek e lehetőségekről. Az országos rendezvényeken, mint például az OTDK, a tudományos diákkör tagjai vesznek részt. A Kar anyagilag is támogatja az ilyen típusú rendezvényeken való részvételt.

 

A bécsi nemzetközi jogesetmegoldó és perbeszédmondó versenyen részt vevő hallgatók nevezési díját és szállásköltségét finanszírozta Karunk. Idén a Kar hallgatói nyerték el a munkajogi és az agrárjogi jogesetmegoldó verseny vándorkupáját, így jövőre házigazdaként a Kar szervezi meg a két neves megmérettetést.

Az egyéb hallgatókat érintő szakmai rendezvényeken a HÖK által delegált hallgatók vesznek részt.

 

A kari Tudományos Diákkörökben aktív szakmai tevékenység folyik, minden tanszék mellett működik tudományos diákkör. Évente 5-8 hallgató vezető oktató közreműködésével, vagy önállóan pályázati kiírások keretei között végez kutatásokat. Különös hangsúlyt helyezünk az aktuális jogi kérdések megvitatására, bírósági tárgyalások, büntetés végrehajtási intézmények és más szervezetek látogatására, melynek tapasztalatai a diákkörök ülésein megvitatásra kerültek. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián hallgatóink több éve sikeresen szerepelnek. A 2007. évi OTDK Jogi Szekciójának a Kar lesz házigazdája, ide az ország összes jogi, igazgatási és rendészeti képzést folytató egyeteméről várjuk a felkészült, tehetséges hallgatókat. A verseny először az OTDK történetében a szervező intézmény székhelyén kívül, Balatonfüreden kellemes környezetben, színvonalas szállodákban kerül megrendezésre.

 

          Főépület egyik folyosója 

 

A Kar oktatói rendszeresen publikálnak, kutatásaik anyagát közzé teszik. A Kar támogatja a konferencián való részvételüket, illetve több rendezvény házigazdájaként lehetőséget ad az előadói készség fejlesztésére és a kutatási eredmények bemutatására. Oktatói kezdeményezésre a Kar anyagi lehetőségeihez mérten biztosítja, illetve támogatja a hazai és külföldi szakmai konferenciákon való részvételt.

A jogászképzésben Egyetemünk kiemelt figyelmet kíván fordítani a közszektor igazgatásához szükséges ismeretek minél mélyebb elsajátítására, valamint a versenyszféra jogi intézményeinek oktatására. A jogi és közigazgatási szakemberképzés a fejlett országok gyakorlatához hasonlóan új koncepciójú képzési elmélet és gyakorlat megvalósítását kívánja. A versenyképesség érdekében az európai normarendszert jól ismerő, idegen nyelvi jártassággal rendelkező szakemberek képzéséhez az igazgatási, az ipari- és kereskedelmi jogi ismeretek bőséges kínálatával gazdagítottuk az oktatást. A hagyományos jogászi pályák mellett új területek is nyílnak a szakmában, főképpen az EU tagsággal előtérbe kerülő kihívások miatt, valamint a közigazgatás is egyre nagyobb számban alkalmazza azokat, akik az eddig folyó képzésekhez képest minőségileg nagyobb jártasságot tanúsítanak az igazgatásszervezés területén.


Az Egyetem a jogászképzés indításával is szélesíteni kívánta a református szellemiségű értelmiségiek körét. Ennek érdekében a hallgatók tanulmányaik során egyháztörténetet, egyházjogot tanulnak.

A hagyományos jogászképzés a tradicionális jogászpályák (bíró, ügyész, ügyvéd) ellátására alkalmas szakemberek oktatására rendezkedett be, az utolsó évtizedekben azonban a társadalom egyre inkább a közügyek intézéséhez és szervezéséhez értő szakértőkre tart igényt, a gazdasági élet pedig gazdálkodási, menedzseri ismeretekkel is rendelkező jogászokra. Ennek megfelelően az oktatásban nagyobb hangsúlyt kapnak a közjogi tárgyak, ezen belül is a közigazgatási jog, a pénzügyi jog és az alkotmányjog. A közigazgatással kapcsolatos ismeretek oktatása mindenek előtt azt a célt szolgálja, hogy a közigazgatásban elhelyezkedő jogászok nagyobb szakismerettel rendelkezzenek ezen a területen.

A Kar tekintélyét jelentősen növelte, hogy a MAB jóváhagyta a Doktori Iskola létesítését a Társadalomtudományok tudományterületén, ezen belül az Állam- és Jogtudományok tudományágban. A képzés 2004. szeptemberétől kezdődött el nappali tagozaton. A tanórák péntekenként vannak, így az egyetemi diploma megszerzését követően a végzett hallgatóknak lehetősége van munka mellett a tudományos doktori képzésben való részvételre és PhD fokozat szerzésre.

Bocskai István Kollégium 

A kari kollégium az oktatási épülettől 200 m-re található, amely 50 fő részére biztosít elhelyezést. A Bocskai István Kollégium alapfeladata, hogy azoknak a Karra felvett államilag finanszírozott nappali tagozatos, illetve állami ösztöndíjban részesülő doktori képzésben részt vevő és a bentlakásos ellátásra szoruló hallgatóknak az elhelyezését biztosítsa a tanulmányaik ideje alatt, akik a képzési hely (Budapest) közigazgatási határain kívül rendelkeznek állandó lakhellyel. Az elhelyezésre 3 fős szobákban van lehetőség, külön fürdőszobával és konyhával. A Kollégiumban vendégszobák is rendelkezésre állnak.

 A kis kollégiumi közösség lehetőséget biztosít arra, hogy az alapfeladaton túl a közösségi életet is elmélyítsük. Ez egyszerre jelenti a könnyedebb programok lehetővé tételét, de a szakmai programok szervezését is.

Bocskai István Szakkollégium

A Bocskai István Szakkollégiumot a Kar azért hozta létre, hogy a tehetséges, szorgalmas és tanulni vágyó hallgatókat felkarolja és segítse tudásuk elmélyítését. A Szakkollégium keretében a hallgatók előadásokat szerveznek, kutatási tevékenységet folytatnak, továbbá szakmai rendezvényeken vesznek részt. A Szakkollégiumba pályázat útján, tanulmányi eredményük és szakmai felkészültségük alapján kerülhetnek be a hallgatók.

Hallgatói Önkormányzat

 A hallgatók jogait védő, érdekeiket érvényesítő szervezet tagjait a diákok évente választják maguk közül. Vezetői részt vesznek a Kar legfőbb testületi szerve, a Kari Tanács ülésein, ahová 5 szavazati jogú tagjukat delegálják. A HÖK elnöke tagja az egyetemi Tanácsnak is, így hatékonyan tudja képviselni a hallgatók érdekeit. A diákélet jelentős eseményeit, rendezvényeit szintén a HÖK tagjai szervezik meg. (gólyatábor, gólyabál, a tanulmányi idő felénél tartott "felező-buli", rendszeres összejövetelek, focibajnokság stb.)  

A KRE Állam- és Jogtudományi Karán folyó képzés erősségei:

 

a) Az oktató-hallgató arány igen jó, ezen mutató az ország összes jogi kara közül nálunk a legkedvezőbb.

b) A viszonylag kis létszám lehetőséget teremt a tehetséggondozásra, az egyes hallgatók erősségeinek, erényeinek felismerésére.

c) Az oktatók és hallgatók közötti személyesebb kapcsolat a hallgatók egyéni érvényesülését, elhelyezkedését is segíti.

d) A karon rendkívül jó a légkör, hallgatóink igen pozitívan ítélik meg saját intézményüket.

e) Karunk erőssége a színvonalas oktatói gárda, amelyen belül a tapasztalt, magasan minősített tanárok (akadémikusok, az MTA doktorai) mellett jelentős számban fiatal, frissen PhD-fokozatot szerzett oktatók is találhatók.

f) Az oktatói kar korfája az átlagosnál kiegyenlítettebb.

g) Az oktatást megfelelő infrastruktúra segíti.

h) Viszonylag fiatal kar lévén rugalmasabb, a tradíciók által kevésbé kötött tanrenddel bírunk, amely alkalmas a változásokra gyorsan reagálni.

i) A fent leírtak okán az új illetve a gyorsan fejlődő jogterületek (médiajog, sportjog, EU-jog, közbeszerzés, stb.) komolyabb hangsúlyt kaphatnak a képzésben.

j) A karunkhoz kötődő tudományos kutatások, konferenciák újszerű témákat dolgoznak fel (tudományos igazgatás, bírói hatalom, kommunikáció - médiajog, az elővárosok és a city viszonya stb.) - nem ritkán hiánypótló jelleggel.

k) Az erősségek között említhetőek a református jogi oktatás, a jogakadémiák több évszázados hagyományai, a keresztyén etika és a református értékrend

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem - Jogi Kar

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1042 Budapest, Viola u. 2-4.

Telefon: +36 (1) 370-86-01

Fax: +36 (1) 370 86 01/109

Az Egyetem országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.