Prof. Paul J. du Plessis előadást tartott Karunkon

Prof. Paul J. du Plessis, az Edinburghi Egyetem Római Jogi Tanszékének tanszékvezetője, Jogtörténeti Központjának igazgatója tartott előadást 2023. szeptember 15-én, a Károlyi-Csekonics-Palotában.

Előadást tart Prof. Paul J. du Plessis

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Római Jogi Tanszékének meghívására, Prof. Paul J. du Plessis, nemzetközileg elismert római jogász, jogtörténész előadást tart a Károlyi-Csekonics-Palotában.

New Challenges in Law konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolája 2023. szeptember 21-23. között nemzetközi konferenciát szervez New Challenges in Law címmel.

„Gazdasági bűnözés” – 2021

Prof. Dr. Domokos Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézetének vezetője, illetve Dr. Fodor Balázs Gábor és Dr. Újhelyi Bence ügyvédek közös szervezésében megrendezésre kerül a Gazdasági bűnözés 2021 című konferencia.

Károlis Poket zsebkönyv jelenik meg októberben

A Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézet RefCOO – a Református Művelődésért Kutatóműhely A bebábozódás után címmel verspályázatot hirdetett 2020-ban a járványidőszak és a visszatérés dilemmái témában.

Kolozsvári Jogesetmegoldó verseny sikerei

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2021. 09. 26. napján tartott jogesetmegoldó versenyt Kolozsvárt. Karunkat büntetőjogi és polgári jogi csapat képviselte az alábbi tagokkal:

Elhunyt Dr. Tóth Károly, az ÁJK alapító dékánja

Elhunyt Dr. Tóth Károly, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egykori dékánja, az Alkotmányjogi Tanszék korábbi tanszékvezető egyetemi docense.

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes tájékoztatása

A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes kiemelt feladata, hogy figyelemmel kísérje az egyéni és közösségi nemzetiségi jogok, valamint az egyenlő bánásmód elvének gyakorlati érvényesülését, tapasztalatairól pedig rendszeresen tájékoztassa az alapvető jogok biztosát, az érintett intézményeket és a nyilvánosságot.

Nagy érdeklődés övezte az Első Magyar Jogi Könyvszalont

2021. szeptember 18-án francia mintára, első ízben tartották meg a jogi könyvek ünnepét a Károlyi-Csekonics-palotában, melynek Egyetemünk adott otthont. A Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság - a Károli Gáspár Református Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás értelmében megvalósuló - hagyományteremtő rendezvénye elsősorban a Kárpát-medencében jogi könyvkiadással foglalkozó kiadók kínálatának, valamint az ehhez kapcsolódó innovatív közéleti gondolkodásnak kívánt fórumot biztosítani.

Bringás reggelivel vár a Károli

A Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Teremtésvédelmi Műhelye a tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub Inkább bringázz! 2021elnevezésű kampányához.

Egyetemünk ad otthont az Első Magyar Jogi Könyvszalonnak

A szakmai és tudományos vitákhoz, a szellemi gyarapodáshoz jogászi és nem jogászi világban egyaránt nélkülözhetetlen a szakirodalom ismerete és a megfelelő fórumok megteremtése. Az Első Magyar Jogi Könyvszalon – mely 2021. szeptember 18-án kerül megrendezésre – ehhez kíván hozzájárulni. Kedvezményes könyvvásár, könyvbemutatók, exkluzív dedikálási lehetőségek, híres jogászok, színvonalas szakmai programok, díjátadók egy csodálatos helyszínen, a felújított Károlyi-Csekonics-palotában.

Mexikói szakmai tanulmányút

2021. augusztus 26-27-én Dr. habil. Szuchy Róbert egyetemi docens, az Állam- és Jogtudományi Kar oktatási és tanulmányi dékán-helyettese és Kovács Attila, PhD, a Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet egyetemi docense szakmai tanulmányúton vettek részt Mexikóban.

Magas az átoltottsági arány a magyarországi egyetemeken

A távolléti online oktatást követően a 2021/2022. tanévben normál jelenléttel indulhatott meg az oktatás a hazai egyetemeken. Egyetemünkön a 2021/2022. tanév veszélyhelyzet idején történő szervezéséről és végrehajtásáról a 11/2021. (IX.03.)/R számú Rektori utasítás rendelkezik.

Ünnepélyes tanévnyitó

A Károli Gáspár Református Egyetem 2021. szeptember 6-án (hétfőn) 9.30 órakor tartja tanévnyitó istentiszteletét, melynek helyszíne a Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Temploma lesz (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.).

Doktoravató információk

A szeptember 26-án megrendezésre kerülő doktoravató ünnepség az Egyetem facebookoldalán lesz megtekinthető élő közvetítésen. 10:00-tól várhatóan 12:30-ig fog tartani a rendezvény.

Az EU támogatások hatása a szociális védelem rendszerére…

A Zsinati Díszteremben került sor október 17-én, Az európai uniós támogatások hatása a szociális védelem rendszerére és a társadalmi kohézióra című konferenciára, melynek fő szervezője Dr. Homicskó Árpád Olivér, a Szemere Bertalan Kutatóközpont vezetője volt.

Az ÁJK emelt szintű történelemérettségi felkészítőt indít

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2019 októberében 30 órás emelt szintű történelemérettségi felkészítő tanfolyamot indít.

Gyászhír: Elhunyt Dr. Gróf Bethlen István

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. Gróf Bethlen István PhD, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nagyrabecsült egyetemi oktatója 2018. szeptember 4-én, életének 72. évében elhunyt.

Egész Egyetemünk, különösen Karunk nagy tudású és szakmai tekintélynek örvendő oktatóját veszítettük el távozásával. Megtiszteltetés volt Karunk számára, hogy csatlakozott hozzánk és gazdagított bennünket tudásával, tapasztalataival és tanácsaival.

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő indul

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő tanfolyam I.

Károli Gáspár Ösztöndíj felhívás 2017 / 2018. tanév I. (őszi) félév

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj.

Jogász Dékáni Kollégium a KRE ÁJK-n

2016. szeptember 23-án a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán ülésezett a Jogász Dékáni Kollégium. A magyarországi jogi karok dékánjai mellett az Igazságügyi Minisztériumból Dr. Vízkelety Mariann, Igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár asszony; az Emberi Erőforrások Minisztériumából Jakabné dr. Szalai Krisztina, a Felsőoktatási Képzési Főosztály vezetője, valamint Dr. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos vett részt a találkozón.

A protestáns hivatásfelfogás és az etikus gazdasági és vezetési elméletek

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt az Állam-és Jogtudományi Kar által indított „Reformátori hagyományok - korunk gazdasági és vezetési dilemmái” című interdiszciplináris konferencia-sorozat első állomásaként megrendezendő ,,A protestáns hivatásfelfogás és az etikus gazdasági és vezetési elméletek” c. konferenciára.

MNB Kiválósági Ösztöndíj

A Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara – a Hallgatói térítési és juttatási szabályzat 50/B. §-ban (SzMSz III. 2.sz. melléklet) meghatározottaknak megfelelően – pályázatot hirdet.

DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016/2017

A KRE ÁJK Demonstrátori Szabályzatában foglaltaknak megfelelően pályázatot hirdetünk demonstrátori megbízás elnyerésére a II., III., IV. és V. éves nappali és levelező munkarendű  hallgatók részére.
A pályázat tartalmi elemeiről és a demonstrátor általános feladatairól az alábbi linken tájékozódhat.

Károli Kiválósági Ösztöndíj

Kiírásra került a Károli Kiválósági Ösztöndíj. Ösztöndíjunkkal azokat a nappali munkarendű, Egyetemünket első helyen megjelölt, első éves alapképzésben vagy osztatlan képzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatóinkat jutalmazzuk, akik előkelő helyezést értek el valamely középiskolai versenyen.

2016/2017. őszi záróvizsga időszak

A 2016/2017. I. (őszi) félév záróvizsga időszak az alábbiak szerint alakul az Állam-és Jogtudományi Karon.

Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás 2016/2017/1. őszi félév

Rendszeres szociális támogatásra pályázatot csak magyar állami (rész)ösztöndíjas / államilag támogatott teljes idejű (nappali tagozatos), felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató adhat be. Pályázni csak kitöltött és a hallgató által aláírt adatlappal, illetve a hallgató szociális helyzetét igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. Jövedelemigazolást, munkáltatói igazolást, testvér iskolalátogatási igazolását eredetben kell benyújtani, és ezen igazolások nem lehetnek 3 hónapnál régebbiek. Házassági-, születési-, halotti anyakönyvi kivonatok, lakásbérleti szerződések másolata elegendő. Amennyiben a pályázathoz eredeti dokumentumok kerülnek benyújtásra, azok kiadására nincsen lehetőség.
Alaptámogatást csak azok az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók igényelhetik első bejelentkezésük alkalmával, akikre az adatlapon található kategóriák bármelyike vonatkozik: fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, hátrányos helyzetű, gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, félárva.

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő

Útmutatásra van szükséged a középiskolában tanultak elmélyítéséhez és rendszerezéséhez?

Szeretnéd növelni esélyeid az általad választott felsőoktatási intézménybe való sikeres bejutásban?

Eötvös Károly Ösztöndíj pályázat 2016/2017

Megjelent az Állam-és Jogtudományi Kar 2016/17. tanévre szóló Eötvös Károly Ösztöndíj pályázata.
Az Ösztöndíj Program keretében lehetőséget biztosítunk a tanulmányokkal kapcsolatos költségek csökkentésére az alapképzési és osztatlan mesterképzési szakokra, teljes idejű (nappali) és részidős (levelező) képzésre első helyen jelentkező, felvételi pontszámaik alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóinknak.

2015 szeptember

  • Amerikai vendégoktató a Karon

    Tisztelt Érdeklődők!

    Prof. Stephen Angel amerikai CILS vendégoktató 2015. szeptember 28. és október 9.  között előadásokat tart az Állam-és Jogtudományi Karon. 
     
    Az órákat a hallgatók és oktatók szabadon látogathatják, a létszám viszont korlátozott (maximum 16 fő).
     
    Az oktató által megküldött témavázlat alább megtekinthető.


  • EÖTVÖS KÁROLY ÖSZTÖNDÍJ

    2015/2016 tanévben felvételt nyert hallgatók számára, akik első helyen jelölték meg a felvételi során azt a képzést, amelynek most hallgatói is.

    A pályázathoz szükséges a felvételi pontszám.

    Eötvös III+ ösztöndíjra pályázhatnak azok,  aki 2014/2015. tanévben Eötvös III. ösztöndíjban részesültek.

    A pályázati felhívás és űrlap itt található.


  • Rendszeres szociális ösztöndíj 2015/2016 tanév I. félév

     

    Kiírásra került az őszi félév rendszeres szociális ösztöndíj pályázat. 
    A pályázati űrlap, és tájékoztató itt található.
    Kérdéseivel forduljon a Hallgatói Önkormányzat képviselőihez.


  • DEMONSTRÁTORI PÁLYÁZAT 2015/2016. TANÉV

    A kar tanszékei várják a pályázati feltételeknek megfelelő azon II.-V. éves nappilis és levelezős hallgatók jelentkezését, akik tevékenyen szeretnének részt venni tudományos diákköri tevékenységben, kutatóműhely munkájában és egyéb módon szeretnének közreműködni  egy tanszék munkájában. 
    Részletekről itt.
    Pályázat leadásának határideje: 2015. szeptember 21. (hétfő 16.00 óra)

Prof. Dr. Bagdy Emőke nyílt levele

Az alábbiakban olvasható Dr. Bagdy Emőke professzor asszony nyílt levele az első budapesti református „Makovecz templom” építésének kezdeményezéséről.

 
A nyílt levél itt érhető el.


Köztársasági ösztöndíjasaink a 2014/2015. tanévben

Legkiválóbb hallgatóink a 2014/2015. tanévben is pályáztak a Köztársasági Ösztöndíjra.
Az Emberi Erőforrások Minisztere ebben az évben a Károli Gáspár Református Egyetem 17 hallgatójának adományozott Köztársasági Ösztöndíjat.
 



Állam- és Jogtudományi Kar:

Gyarmati Emese
 
Bölcsészettudományi Kar:
Alapképzés:
Weidinger Amelie
Cser Dóra Mária
Mucsányi Nikoletta
Kakócz Rebeka
Jámbor Szonja
Farkas Martin
Lovass Annamária
Bujanovics Borbála
D. Nagy Balázs Milán
 
Mesterképzés:
Borián Csilla Mária
Molnár Gabriella
Sápi Ágnes
Bajzák Anna Manuéla
 
Hittudományi Kar:
Lázár Eszter Csenge
 
Tanítóképző Főiskolai Kar:
Kolozsvári Anna Krisztina
Fodor Melinda
 
 
Gratulálunk köztársasági ösztöndíjas hallgatóinknak!

Dr. Domokos Andrea egyetemi tanári kinevezése

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezést adott át Dr. Domokos Andrea egyetemi docens részére 2014. szeptember 17-én, Budapesten.
Prof. Dr. Domokos Andrea a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék oktatója, a Kar Doktori Iskolájának törzstagja.


Fotó: EMMI, Bartos Gyula


Egyetemünk hallgatói különdíjat kaptak a Szatmárcsekén rendezett I. Kulturális Filmek Fesztiválján

2014. szeptember 6-7. között Szatmárcsekén került megrendezésre az I. Kulturális Filmek Fesztivál, ahol a Bölcsészettudományi Kar kommunikáció és médiatudomány szakos végzős hallgatói, Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk különdíjat kaptak. A díjat „Az én Jászdózsám” c. kisfilmjükért Bolyáki Attilától, a tudositok.hu alapítójától vehették át hallgatóink. Az alkotást itt tekinthetik meg.

A rendezvény célja a magyarországi, illetve kárpát-medencei falvak kulturális életének bemutatása volt. Összesen 41 pályázó közül 10 film jutott a döntőbe. Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk mentorai  Dr. Tari János Mihály (egyetemi docens) és Kovács Gergely Botond (egyetemi tanársegéd) voltak.

Az elismeréshez ezúton is gratulálunk és további hasonló szakmai sikereket kívánunk!

 


Átadta Prof. Dr. Balla Péter rektori megbízását Balog Zoltán miniszter úr

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából rektori megbízási okiratot adott át Budapesten, 2014. szeptember 3-án Dr. Balla Péter egyetemi tanár részére. Prof. Dr. Balla Péter a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatait 2014. szeptember 1. napjától 2019. augusztus 31. napjáig látja el.


Fotó: EMMI, Bartos Gyula 


PRoMISSZ: Rendszeres egyetemi istentiszteletek

A 2013/2014-es tanévtől egyetemi istentiszteleteket tart a Pesti Református Egyetemi Misszió, a PRoMISSZ a Klauzál téri Református Gyülekezet (1085 Budapest, Gyulai Pál u. 9.), minden kedden 19 órától. A félév témája: „Hegyi beszéd - tanítás felsőfokon”. Az istentiszteleteken az egyetemi lelkészek mellett többségében meghívott igehirdetők szolgálnak. A programban részt vesz egyetemünk lelkésze, Dr. Kodácsy Tamás is.

 

Szabó Gabriella világbajnoki aranyérmes

Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella olimpiai bajnok a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon aranyérmet szerzett kajak kettesben 1000 méteren Fazekas Krisztinával és szintén aranyérmet szerzett kajak négyesben 500 méteren. Ezúton is gratulálunk a szép eredményhez és további sikereket kívánunk, mind a sportban, mind pedig egyetemi tanulmányaihoz.


forrás: Kovács Tamás/MTI


forrás: Kovács Anikó/MOB


Pályázati felhívás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
pályázatot hirdet az

„Út a felsőoktatásba – Esélyteremtő Ösztöndíj- és
Önköltségtámogatási program”


címen (pályázat kódja: ÚTR-ÚF-12)

Az esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú tanulmányaik megkezdésének támogatása.

Az ösztöndíj- és önköltség-támogatási programra első éves hallgatók jelentkezhetnek. A támogatott hallgatóknak kötelező részt venniük a HÖOK Mentorprogramban.

     „A” komponens: Ösztöndíj támogatási komponens

     „B” komponens: Önköltség-támogatási komponens

Egy hallgató egyszerre csak az egyik komponensre pályázhat. Nem pályázhat az a hallgató, aki Roma szakkollégium tagja.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. október 17. 24:00

Rendelkezésre álló keretösszeg: 79 000 000 Ft

A pályázat kezelője:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Székhely: 1054 Budapest, Alkotmány utca 25.
Telephely: 1054 Budapest, Báthory utca 10.
Telefon: (06-1) 795-2908
utravalo-felsooktatas@emet.gov.hu

A pályázati felhívás és mellékletei elérhetőek az alábbi linken »

A pályázattal kapcsolatban további információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:

E-mail: utravalo-felsooktatas@emet.gov.hu
Telefon: (1) 795-2908
Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 Péntek: 8.00-14.00


Illés Lajos emlékkoncert – A Sárga Rózsától Betlehem Csillagáig!

INGYENES JEGYEK: Illés Lajos emlékkoncert –
A Sárga Rózsától Betlehem Csillagáig!

A koncert időpontja: 2012. szeptember 22. (szombat) 19 óra
Helyszín: Papp László Sportaréna

A legendás Illés együttes alapító billentyűse Illés Lajos református kántor idén lenne 70 éves. Ebből az alkalomból az Illés Lajos Produkciós Iroda nagyvonalú felajánlással élt és 200 db térítésmentes diákjegyet adományozott Egyetemünknek, amelyet ezúton is nagyon köszönünk hallgatóink nevében is!

Az ingyenes jegyek 2012. szeptember 20-ától átvehetők a PR és marketing csoport irodájában 10-17 óra között (H-1091 Budapest, Kálvin tér 9. I. emelet 14-es szoba). A jegyek limitált számban hozzáférhetők, így akkor gyere értük, ha valóban lesz lehetőséged elmenni a koncertre. A jegyeket érkezési sorrendben a készlet erejéig tudjuk átadni.
 
Ezúton is köszönjük az Illés család gáláns felajánlását, egyúttal Isten áldását kérjük további alkotó munkájukra!
 
Illés Lajos zeneszerző, kántor és egyházi művei:
A program több mint négy évtizeden átívelő életművet ölel fel. Illés Lajos zenéiben az ősi magyar dallamok és a protestáns egyházi zene ötvözete szólal meg.

Az emlékkoncert célja, hogy a fiatalok számára is bemutassa, hogy milyen dalokra táncolt a "nagygeneráció". Ugyanakkor arra is szeretne rávilágítani, hogy a zeneszerző élete utolsó két évtizedében a református egyház kántora volt. Az itt kapott lelki élmények érlelték a gondolatot, hogy a megújuló egyházi élet fiataljainak egy oratorikus rock istentiszteletet írjon „Veled, Uram” címmel, amelyet 1991-ben mutattak be. Nemzeti ihletésű darabja, a Magyar Ének – Cantus Hungaricus, Betlehem csillaga több mint kétszáz előadást élt meg. 2003-ban a Magyar Te Deum zsoltáros muzsikával köszöntötte a kisoroszi református templom kétszáz éves fennállást, ahol kántorként is szolgált. 2005-ben a Karácsonyi Te Deummal ünnepelte Jézus születését.  A Pünkösdi Te Deum betegsége miatt befejezetlen maradt. A zeneszerző 2007. január 29-én hunyt el.

Az emlékkoncert fellépői: Varga Miklós, Bergendy István, Homonyik Sándor, Tolcsvay Béla, Kocsis Tibor, Szabó Előd, Szvorák Kati, Janicsák Veca, Bolyki András és László, Benkó Sándor, valamint Kalapács József. További előadók lesznek: Malek Andrea, Szakcsi Lakatos Béla, Filep Anita, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az A’la carte.

Korosztálytól függetlenül mindenkit szeretettel várnak az ünnepre a Szervezők!
A programról bővebben az emlékkoncert honlapján, valamint hivatalos facebook oldalán olvashatsz.

Plakát letöltése


Kántorképző konferencia

MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ
DOKTOROK KOLLÉGIUMA
HIMNOLÓGIAI ÉS EGYHÁZZENEI SZEKCIÓ

Meghívó

A KRE TFK Kántorképző Intézete által
2012. október 5-én, pénteken,
 a Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Karán megrendezésre kerülő

Merre tovább kántorképzés?
című konferenciára

 9:00   Igei köszöntés – Prof. Dr. Balla Péter, a KRE rektora
           A konferencia megnyitása
           Bevezető gondolatok – Dr. Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke
 9:30   Prof. Dr. Gárdonyi Zsolt: Kántorképzés – tágabb összefüggésekben nézve
10:00  Prof. Dr. Fekete Károly: Lelkész és egyházzenész – egy szolgatársi kapcsolatról
10:30  Dr. Hoppál Péter: Egyházzene és politikum
11:00  kávészünet
11:30  Dr. Bubnó Tamás: Keleti egyház és magyar zenei hagyományok
12:00  Szűcs Endre: A tanfolyami kántorképzés helyzete
12:30  Dr. Kovács Barnabás: A kántorképzés helye a mai magyar felsőoktatásban
13:00  Dr. Molnár Pál: Kántortörvény – jogász szemmel
13:30  Fórum – a konferencia zárása
14:00  ebéd

Egyetemünk keretében a csaknem két évtizede folyó kántorképzés azt a célt szolgálta és kívánja a továbbiakban is szolgálni, hogy egyházzenei örökségünk továbbéltetésére alkalmas szakembereket hívjon és állítson munkába. Az elmúlt időszak annak szükségességét is megmutatta, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinata mint legfőbb döntéshozó testület egységes egyházzenei koncepció megfogalmazásával mielőbb az ilyen irányban szolgálatot végzők segítségére siessen.
E gondolatkör elmélyítésével szeretnénk foglalkozni ezen a konferencián, melynek célja, hogy egyházi és egyházzenei szakemberek közösen vitathassák meg, milyen szerepet szánnak a zenének és a kántorképzésnek az elkövetkező időben. Ezúttal nem csak tudományos eredmények továbbadására, hanem együttgondolkodásra és a közös stratégiára helyezzük a hangsúlyt.

További információ: http://www.karolitfk.hu/
Visszajelzést 2012. október 1-ig várunk a következő e-mail címre: tfk@kre.hu

Dr. Dávid István s.k.     Dr. Méhes Balázs s.k.     Dr. Szenczi Árpád s.k.
     intézetvezető               dékánhelyettes                       dékán


FELÍHVÁS: Protestáns Újságírók Szövetsége



Meghívó médiaműhelyre!
Minőségi újságírás a tömegmédia korában
Protestáns MédiaMűhely – Berekfürdő
2012. szeptember 28--30.
(Pontos kezdés: péntek, 17 óra!)

A Protestáns Újságírók Szövetsége várja mindazon médiamunkások és leendő médiamunkások jelentkezését, akik a tömegmédia korában is szeretnének hiteles, minőségi munkát végezni, akár az írott, akár az elektronikus sajtóban. A berekfürdői konferencián ehhez kívánunk segítséget nyújtani neves, tapasztalt szakemberek közreműködésével. A rádiós, televíziós, nyomtatott és/vagy online sajtóban dolgozó kollégák nem csupán előadóként, hanem beszélgetőtársként is vendégei lesznek közösségünknek.

A Protestáns MédiaMűhely részvételi díja 9900 forint/fő. Prúsz-tagoknak 50% kedvezmény (5000 Ft), amely a helyszínen (Megbékélés Háza – Református Konferencia-központ, 5309 Berekfürdő, Berek tér 19.) fizetendő, és magában foglalja a szállás, valamint
(péntek vacsorától vasárnapi ebédig) az étkezés költségét is.

Jelentkezési határidő: szeptember 25., kedd.

Jelentkezni Faggyas Ilonánál a +36-20-824-9657-es telefonszámon vagy e-mailben a prusz@lutheran.hu címen lehet. (A jelentkezés elfogadását a végleges program megküldésével igazoljuk vissza.)

Részletes program

Szept. 28. péntek délután

Előadók: Csoma Áron református lelkész, a Prúsz elnökségi tagja
             Novotny Zoltán sportriporter, a Prúsz elnöke

Szept. 29. szombat délelőtt

Előadók: Dr. Havasi János, az MTVA vezérigazgató kabinetfőnök-helyettese
             Dr. Fábri György filozófus, a Közszolgálati Testület elnöke

             szombat délután

Előadók: Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz felelős szerkesztője
             Nagy Katalin, a Hír Tv szerkesztő-műsorvezetője
             Dobsonyi Sándor, az Evangélikus Élet olvasószerkesztője

Kerekasztal-beszélgetés az egyházi hetilapok főszerkesztőivel

Szept. 30. vasárnap délelőtt

Előadó: Arany Lajos, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem anyanyelvi lektora, a Lícium Médiaportál főszerkesztője
Műhelymunka: Dobsonyi Sándor, az Evangélikus Élet olvasószerkesztője

Délben: áhítat

Esténként a helyi termálfürdőben fürdőzés, borozgatás: 1200 Ft/fő áron.


KRE közlemény TFK dékáni és dékánhelyettesi megbizatásról

KÖZLEMÉNY

Új dékán és dékánhelyettes a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának élén
Budapest, 2012. szeptember 5.


Prof. Dr. Balla Péter, az Egyetem rektora a KRE Tanítóképző Főiskolai Karán a dékáni tisztséggel Dr. Szenczi Árpád intézetvezető főiskolai tanár urat bízta meg. A dékánhelyettesi tisztséggel ugyanezen a Karon rektor úr Dr. Méhes Balázs főiskolai docens urat bízta meg. 

Megbízatásuk 2012. szeptember 1-jei hatállyal 2013. június 30-ig szól.

Gratulálunk Dr. Szenczi Árpád dékán úrnak és Dr. Méhes Balázs dékánhelyettes úrnak. Munkájukhoz erőt, életükre Isten gazdag áldását kérjük!

Egyúttal köszönjük Dr. Nagy István prodékán úrnak a Karért végzett fáradhatatlan és áldozatos munkáját.

dr. Bohátka Gergely s.k.
Főtitkár


Kulturális Örökség Napjai a KRE ÁJK-n

Ingyenes épületlátogató hétvége rendezvény keretében a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt 2012. szeptember 15-16-án.  A helyszín szombaton 10-13-ig és vasárnap 10-13-ig várja az érdeklődőket Budapesten, IV. kerület  VIOLA U. 2-4. alatt!
A Kar Újpesten, csendes, parkosított környezetben helyezkedik el. Az érdeklődők megismerhetik az egykori általános iskolából kialakított egyetemi épületet és tereket, a Bocskai István Kollégiumot, valamint a Bocskai István Szakkollégiumot is, továbbá látogatást tehetnek szakkönyvtárukban és a Karrier Irodában is.
A program keretében szavazni is lehet a KRE ÁJK épületére.  További információ a Kulturális Örökség Napjai honlapján.


REGIONÁLIS KATECHETIKAI KONFERENCIA

A HITTANOKTATÁSI KERETTANTERV TERVEZETÉRŐL

ÉS A HITTANOKTATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRŐL

Nagykőrös, 2012. szeptember 14. 9.30-15.00


Szeretettel hívjuk az egyházközségek és a köznevelési intézmények vezetőit, lelkipásztorait, hittanok-
tatóit és a téma iránt érdeklődő presbitereket, gyülekezeti tagokat
a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karára.

A konferencia védnöke:
Dr. Németh Dávid egyetemi tanár,
a KRE HTK dékánhelyettese, a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék vezetője

A nap célja: A résztvevők szakmai tájékozódásának segítése a köznevelési törvény hittanoktatási vonatkozásai-ról, valamint a hittanoktatási kerettanterv tervezetének bemutatása. Egy-egy részterület közelebbi áttekintése előadá-sok, fórum és szekcióbeszélgetések során.

Célközönség: A katechézis különböző területén tevékenykedő szakemberek: lelkészek, hittanoktatók, vallástan-árok, főiskolai hallgatók, intézményvezetők, református pedagógusok, presbiterek, gyülekezeti tagok.

A kitöltött jelentkezési lapot a kretfk.konferencia@gmail.com címre kérjük elküldeni 2012. szeptember 12-ig.

Jelentkezési lap: www.karolitfk.hu és rpi.reformatus.hu

További információk


Szupervizor képzés felhívás

FELHÍVÁS

ELŐSZUPERVÍZIÓS CSOPORT indul 2012. október 4-én, csütörtökön 16,00 órai kezdettel.

Helyszín:
III. Bécsi út 324. 5. épület 204. terem

A csoport folyamat hossza 60 óra.

A csoportban szerzett szupervíziós tapasztalat megfelel a 2013. szeptemberében a KRE BTK Pszichológiai Intézet Továbbképző Központjában induló Szupervizor Szakirányú Továbbképzéscsoportos előszupervíziós jelentkezési feltételének.

Tájékoztatás, jelentkezés:
dr. Nemes Éva szakfelelős
nemes.eva@kre.hu
+36 30 602 8981

A szupervizor szakirányú továbbképzésre való jelentkezés feltételeiről, menetéről, a képzésről részletes információ a KRE honlapján az alábbi linken található:

http://www.kre.hu/btk/index.php/szupervizor-egyetemi-szakiranyu-tovabbkepzes.html

A szupervízió szakmai személyiségfejlesztés, hivatásgondozás, a ma elérhető egyik legjobbnak ismert szakmai személyiséggondozó módszer. Lényegi gondolata az egészség mértéke, célja, hogy megtartson az egészségben, hogy segítsen megőrizni és fejleszteni munkabírásunkat és lelki stabilitásunkat.

A szupervízió elősegíti a szakmai elfáradás, kiégés megelőzését, a kapcsolatok fejlődését, a hatékonyabb együttműködést. Támogató funkciója révén komoly segítséget jelent a munka okozta stressz és problémák feldolgozásában.

Célja elősegíteni a szakmai kompetencia megerősödését, a szakmai szerepek tisztázását, a munkahelyi hatékonyságot. Elősegíti a konfliktus- és agressziókezelés eredményesebbé tételét, a változásokhoz való alkalmazkodás, a rugalmas helyzetértékelés módszerének megismerését és használatát.


Kárpát-Medencei Magyar Református Tanintézmények Tanévnyitó

MEGHÍVÓ

A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium Igazgatósága tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a Kárpát-Medencei Magyar Református Tanintézmények Tanévnyitójára, valamint az 1912-ben elkészült főépület centenáriumi ünnepségére, amelyet 2012. szeptember 8-án, délelőtt 10 órakor tartunk a Belvárosi Református Templomban.


Forrás: http://szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/uj-arcat-mutatja-a-refi-foepulete

Meghívó
Program - Kárpát-Medencei Magyar Református Tanintézmények Tanévnyitója


Protestantizmus Konferencia

International conference on

Protestantism, Knowledge, and the World of Science:
Chapters from the History of Europe’s and Hungary’s Higher Education from the Sixteenth to the Twentieth Century

First Announcement and Call for Papers

29-30 November 2012, an international conference will take place at Károli Gáspár University of the  Reformed Church in Hungary, Budapest, on Protestantism, Knowledge, and the World of Science. Since the Reformation Protestant schools, colleges and universities have been instrumental in developing and furthering sciences as well as creating a unique background to interdisciplinary cooperation through their openness to new ideas and thoughts.

-    Papers should present new research on the different aspects of Protestantism and scientific as well as social
     development, the dissemination of ideas in the given period;
-    Papers can also reflect on paradigms of ethics in contemporary scholarly discourse.

Organizer
The conference will be hosted by the Faculty of Humanities, Károli Gáspár University of the 
Reformed Church in Hungary, Budapest.

Plenary speakers
Plenary speakers include Hans Erich Bödeker and Jan Peter Balkenende.

Short paper presentations
In addition to the plenary papers, the conference programme includes the possibility for a number of short presentations of research on various aspects of the interrelationship between Protestantism and the development of scientific thought. The organizers invite interested scholars to send in their proposals.

The following conditions have been set:

- papers should have a length of maximum 20 minutes;
- languages should be English or German;
- presenters should have a doctorate ;
- proposals should consist of an abstract of 1-2 pages ( max. 500 words) and a short CV

The plenary papers and a selection of the short papers will be published in a conference volume.

Please send proposals before 30 September 2012 to:

Dr György Kurucz
Károli Gáspár Református Egyetem – BTK
Reviczky u. 4
Budapest
H-1088
kurucz.gyorgy@kre.hu

Registration fee: EUR 70 (bank charges not included), or HUF 15 000 for Hungarian participants.


Payment
Payment of the total amount via bank transfer should be made to:
ERSTE Bank Hungary H-1082 Budapest Baross utca 1. Account IBAN: HU54 1160 0006 0000 0000 1014 8552
BIC: GIBA HUHB
To: Karoli Gaspar University, H-1091 Budapest Kalvin ter 9. Hungary
Please mention: “Protestantism, Knowledge and the World of Science + your full name + total fee”


MEGHÍVÓ: MRSZ - Lelkigondozás katasztrófahelyzetben – konferencia

 

 „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27.)
Lelkigondozás katasztrófahelyzetben – konferencia

A Magyar Református Szeretetszolgálat konferenciát szervez „Lelkigondozás katasztrófahelyzetben” címmel lelkipásztorok, lelkigondozók, segítő foglalkozásúak, egyetemi hallgatók, és minden érdeklődő számára.

Az előadók a katasztrófa-lelkigondozás kérdésének lehetőségeit és egyházi exportálását különböző aspektusokból közelítik meg. A konferencia célja, hogy bemutassuk és teológiailag értékeljük a katasztrófa-lelkigondozás elméletét és gyakorlatát, további konzekvenciákat levonva az egyház gyakorlatára nézve. Célunk, hogy a korábban megalapított MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói Csoportba önkéntesen jelentkezett lelkipásztorok, segítő szakemberek megismerkedjenek, estelegesen új önkéntesek jelentkezzenek, s szakmai kérdésekről, tervekről, lehetőségekről gondolatokat cseréljünk.

Az MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói Csoport és a konferencia szakmai mentora Dr. BODÓ Sára egyetemi docens (Debreceni Református Hittudományi Egyetem).


Helyszín: Magyar Református Szeretetszolgálati Iroda, 1146 Budapest, Hungária körút 200.
Időpont: 2012. szeptember 29. 09:00-13:00

A konferencián való részvétel ingyenes és regisztrációhoz kötött.


Regisztráció 2012. szeptember 21-ig
e-mailben:
lovass.sajtos@jobbadni.hu
postai úton: MRSZ Krízisintervenciós Katasztrófa-lelkigondozói Csoport, H-4026 Debrecen Hatvan utca 1/a. 

További információk

Drogprevenciós előadás a Károlin

Meghívó –„A KÁBÍTÓSZERRŐL MÁSKÉPPEN...”
Drogprevenciós előadás a Károlin

Időpont: 2011. október 3. 18:00
Helyszín: KRE ÁJK 1042 Budapest, Viola u. 2-4. 105-ös terem

Előadók:
Dr. Balogh Sándor, igazságügyi orvosszakértő, mentőorvos
Dr. Lakatos Viktor, ügyvéd

Nagy tisztelettel hívjuk és várjuk a KRE Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium és az ELTE ÁJK Instruktori Köre által közösen szervezett „A kábítószerekről másképpen…” című  drogprevenciós előadásra, mely több nagy sikerű alkalmat követően 2011. október 3-án 18. órától  a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán (1042 Budapest, Viola u. 2-4.; 105-ös terem) kerül megrendezésre.
Az előadáson való részvétel ingyenes.

Dr. Balogh Sándor, igazságügyi orvosszakértő, mentőorvos előadásában óriási tapasztalat birtokában, sajátos nézőpontból, utánozhatatlan, egyedi stílusban osztja meg a hallgatósággal azt, amit a drogokról és a drogok hatásairól tudni érdemes.
Ezt követően Dr. Lakatos Viktor ügyvéd ad ismertetést a kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi szabályozásáról.

Az előadások után személyes konzultációra is lehetőség nyílik.

Az est házigazdái az Instruktori Kör és a Szakkollégium képviseletében:
Keczán Pál, Mészáros Sándor és Nemeshegyi Benjámin


MEGHÍVÓ - Fiatal Kutatók és Doktoranduszok II. Nemzetközi Teológuskonferenciája

MEGHÍVÓ
A Doktoranduszok Országos Szövetségének Teológiai Tudományos Osztálya (DOSZ TTO) sok szeretettel és tisztelettel várja önt a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán2011. október 14-16. között megrendezésre kerülő  Fiatal Kutatók és Doktoranduszok II. Nemzetközi Teológuskonferenciája c. rendezvényére


A konferencián 5 ország (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Egyesült Királyság)17 egyetemének összesen 70, római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus, baptista, unitárius és izraelita PhD-hallgatója ismerteti kutatási eredményeit magyar és angol nyelvű előadások keretében.

Védnökök:
Szászfalvi László
református lelkész; egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár
Dr. Kránitz Mihály
egyetemi tanár (PPKE HTK), az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke
Dr. Fabiny Tamás
püspök (Magyarországi Evangélikus Egyház, Északi Egyházkerület)

2011. október 14., péntek
15:30 – 17:00 Regisztráció
17:00 – 19:00 Előadások
19:30 – Vacsora
2011. október 15., szombat
9:00 – 9:45: Ünnepélyes megnyitó a DOSZ, a felekezetek, az egyetemek és doktori iskolák képviselőivel és vendégeivel.
Igei köszöntőt mond Dr. Szabó István református püspök
9:30 – 12:30 Előadások
13:00 – 14:00 Ebéd
14:00 – 15:30 Előadások
15:30 – 16:00 Szünet
16:00 – 19:00 Előadások
19:30 – 20:30 Vacsora
21:00 – Fakultatív borkóstoló, kötetlen beszélgetés
2011. október 16., vasárnap
11:00 Ökumenikus záró istentiszteleti alkalom
a Deák téri evangélikus templomban Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök szolgálatával

Szekcióbeosztás megtekintheti itt.


FELHÍVÁS! - Nyílt nap a Károlin

  ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

  Infokommunikációs szakjogász
  Szakfelelős: Dr. Tóth András PhD

 A képzés olyan diplomás jogászoknak ajánlható, akik érdeklődnek a média, távközlés, adatvédelem szabályozása, a szerzői jog iránt és a már megszerzett gyakorlati tapasztalataikat kívánják elmélyíteni, rendszerezni, esetleg ezeken a jogterületeken kívánnak működni, amelyhez megfelelő mélységű ismeretanyag elsajátítására van szükségük.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23. MEGHOSSZABBÍTVA!

Jogi szakokleveles lelkész
Szakfelelős: Dr. Rixer Ádám

A képzés célja, hogy a lelkészként egyházi szolgálatban álló szakemberek számára biztosítsa az ellátott munkakörökhöz kapcsolódó mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek a lelkészi és egyéb segítői feladatok ellátására.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23.

 


Külügyi szaktanácsadó

Szakfelelős: Dr. Pákozdi Csaba PhD

A képzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb szintű megértését is alátámasztó ismeretek átadása, a külkapcsolatok szerteágazó területein megjelenő tevékenységek általánosan alkalmazható gyakorlati szempontjainak, illetve céljainak, valamint megvalósítási formáinak elsajátíttatása, valamint a külkapcsolati tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátásához szükséges értelmezési és működési keretek megismertetése.
A képzésre minden olyan jelentkezőt várunk, aki – amellett, hogy az előírt felvételi feltételeknek megfelel – nemzetközi kapcsolatokkal, illetve a nemzetközi kapcsolatok működtetésének szakmai feladataival – elsősorban állami intézmények keretei között – kíván foglalkozni.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23. MEGHOSSZABBÍTVA!

 

További információt jogi karunk szakirányú továbbképzéseiről itt talál.

Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várunk Nyílt Napunkon az alábbi időpontban és helyszínen:

2011.09.23. péntek 18:00-tól
KRE BTK (Díszterem), H-1088 Budapest, Reviczky utca 4. I. emelet
Regisztráció a helyszínen: 17:30-18:30

A regisztrációt a felveteli@kre.hu e-mail címen tudja előzetesen megtenni, valamint a helyszínen is lehet regisztrálni.
A regisztráló, kérdőívünket kitöltő kedves Érdeklődők részt vesznek egy sorsoláson, ahol a nyeremény egy meglepetés KRE ajándékcsomag lesz.

 

Program
17:30-18:00 Regisztráció a helyszínen (KRE BTK Aula)
18:00-18:05 Dr. Miskolczi Bodnár Péter rektorhelyettes úr köszöntőj
18:05-19:00 Szakfelelőseink szakirányonkénti tájékoztatása külön asztaloknál

Bárki, akit részletesebben érdekel ez a képzéstípus, avagy kérdései lennének a felvételivel, a tárgyakkal, a tanárokkal stb. kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal a rendezvényen.


ELISMERÉS - Gnilka-díj díszdoktorunknak

Prof. Dr. Ulrich Luz berni emer. professzor, a KRE dísztoktora Gnilka-díjat vett át


Prof. Dr. Balla Péter rektor laudációt mondott abból az alkalomból, hogy Egyetemünk díszdoktora, Prof. Dr. Ulrich Luz berni emer. professzor Gnilka-díjat vehetett át Szegeden, a XXIII. Nemzetközi Biblikus Konferencia keretében. Az ünnepségre a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán került sor, 2011. szeptember 9-én.


The King James Bible (1611-2011) meghívó

A Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete, Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat rendezésében

″The King James Bible″
(1611-2011)


Jakab király Bibliája (1611):
keletkezésének angliai előzményei és kulturális hatása

címen angol nyelvű nemzetközi konferencia lesz
Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán.

2011. szeptember 16-18. között a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézete, Hermeneutikai Kutatóközpontja és a Magyar Bibliatársulat „The King James Bible (1611-2011). Jakab király Bibliája (1611): keletkezésének angliai előzményei és kulturális hatása” címen nemzetközi konferenciát szervez. Az egyházi jelentőségű konferencia a King James Bibliával kapcsolatos kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont. A konferencia azzal a kettős céllal jött létre, hogy lehetőséget teremtsen az angol Bibliával kapcsolatos magas szintű tudományos kutatások bemutatására, a különböző témákban felmerülő kérdések és problémák megosztására és megvitatására, és elősegítse a kutatók egymással, valamint a szakma többi képviselőjével folytatott tudományos kommunikációját.
 
Egyetemünk azért is elkötelezett a témát illetően, hiszen névadónkhoz, Károli Gáspárhoz kötődik a Biblia első teljes magyar fordítása, melynek hatása legalább olyan kiemelkedő jelentőségű a magyar nyelvben és kultúrában, mint a King James Biblia az angol nyelvterületen.



Időpont:
2011. szeptember 16-18.

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar
1088 Budapest, Reviczky utca 4.

Elérhetőség: kingjamesbible.budapest@kre.hu

Részletes program:
www.kre.hu
Tájékoztató letöltése

Támogatóink:
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara
Dunamelléki Református Egyházkerület
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyar Bibliatársulat 

Tanévnyitó



Négyezer diák kezdhette meg a tanévet a Károlin.
Az egyetem a fasori református templomban tartotta ünnepi tanévnyitóját. 



Az Állam- és Jogtudományi Karon 505, a Bölcsészettudományi Karon 965, a Hittudományi Karon 28, a Tanítóképző Főiskolai Karon 119 elsős diák tanul majd idén.
A Károli legkisebb kara a hittudományi, mégis ez a húzóereje az egyetemnek.

2011. szeptember 5.
http://parokia.hu/hir/mutat/2702/


MEGHÍVÓ-KRE Tanévnyitó

 

A 2011/2012-es tanév ünnepélyes tanévnyitója az alábbi időpontban és helyszínen kerül megrendezésre.

Időpont: 2011. szeptember 5. 10:00-tól

Helyszín:  Fasori Református Templom (H-1071 Budapest, Városligeti fasor 7.)

Konferencia: MTA - KRE

A European Association for Terminology, a Károli Gáspár Református Egyetem,
és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya

SATELLITE CONFERENCE ON TERMINOLOGY ASPECTS OF BIBLE’S
TRANSLATION
CONFERENCE SATELLITE SUR LES ASPECTS TERMINOLOGIQUES DE LA
TRADUCTION DE LA BIBLE
SZATELLIT KONFERENCIA – A BIBLIAFORDÍTÁS TERMINOLÓGIAI
VONATKOZÁSAI

címmel konferenciát rendez

A rendezvény időpontja:
2010. november 11. 15.00 – 18.00
A rendezvény helyszíne:
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
KISTEREM
Budapest, V., Roosevelt tér 9. I. emelet

Részletek...

 


2010. november 12–13-án, pénteken és szombaton

5TH TERMINOLOGY SUMMIT.
TERMINOLOGY 2010: QUALITY MATTERS.
VE SOMMET DE TERMINOLOGIE.
TERMINOLOGIE 2010 : UNE QUESTION DE QUALITÉ
5. TERMINOLÓGIA ‘SUMMIT’ KONFERENCIA.
TERMINOLÓGIA 2010: MIN SÉGÜGYI KÉRDÉSEK
címmel konferenciát rendez

A rendezvény helyszíne:
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
NAGYTEREM
Budapest, V., Roosevelt tér 9. II. emelet

Részletek...


KRE logó- és szlogenötletek leadási határideje módosult

Tisztelt Pályázók!


A KRE logó- és szlogenötletekre benyújtható pályamunkák leadási határidejét meghosszabbítottuk.

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. szeptember 27. hétfő 10:00

A pályázati leírás és adatlap korábbi kiírásunk alatt elérhető. (Hírarchívum 2010 június 23.)

A pályamunkákat, valamint a pályázati űrlapot elektronikusan a halasz[pont]krisztina[kukac]kre[pont]hu e-mail címre küldjék, valamint lezárt borítékban, jeligével ellátva Dr. Sepsi Enikő főtitkár asszonynak címezve is juttassák el Egyetemünk Rektori Hivatalába (Levelezési cím: 1091 Budapest, Kálvin tér 9.). Kérem a borítékra vezessék fel, hogy „A borítékot kizárólag a Zsűri jelenlétében lehet felbontani!”.

Köszönettel,

Rektori Hivatal


Meghívó a KRE pszichológia szakának tíz éves jubielumi ünnepségére

MEGHÍVÓ


A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM PSZICHOLÓGIA SZAKÁNAK
TIZ ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGÉRE

HELYSZÍN: Pszichológiai Intézet, Budapest, 1037. Bécsi út 324. V. épület Díszterem (304.)
IDŐPONT: 2010. október 1. 10-14 óra

ÜNNEPI PROGRAM

10.00-10.10    Megnyitó: Vargha András intézetvezető
10.10-10.30    Történeti visszapillantás: Bagdy Emőke, Császár Noémi és Mirnics Zsuzsanna
10.30-10.45    Személyes emlékezés: Erdélyi Ildikó
10.45-től         HONNAN HOVÁ…..? Az Intézet tanszékeinek prezentációi
10.45-11.00    Az általános lélektani és módszertani tanszék: Benczúr Lilla
11.00-11.15    A személyiség- és klinikai pszichológiai tanszék: Mirnics Zsuzsanna és Nyitrai Erika
11.15-11.30    A fejlődés- és neveléslélektani tanszék: Földi Rita és Páli Judit
11.30-11.45    Az interkulturális és szociálpszichológiai tanszék: Erdélyi Ildikó és Kende Anna
11.45-től        SZÜNET

12.00              HONNAN HOVÁ……? A Továbbképző Központ szakirányú képzései
12.00-12.10    A Továbbképző Központ születése, fejlődése és jelene: Grezsa Ferenc központvezető
12.10-12.20    A mentálhigiénés szakirányú továbbképzés határon innen és túl: Takács Péter és Farkas Magdolna
12.20-12.30    A szupervizorképzés és a coach szakirány: Wiesner Erzsébet és Nemes Éva
12.30-12.40    A képi kifejezés pszichológiája szakirányú képzés: Vass Zoltán
12.40-12.50    AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK: Pályadíjas hallgatóink bemutatása: Vargha András
12.50-13.00    Smohai Máté és Tóth Dániel: A számítógépes játékok pszichés összefüggései (vezető tanár: Mirnics Zsuzsanna)
13.00-13.10    Képzésünk első diplomásainak visszatekintése: Horváth Zoltán
13.10-13.20    Az első ciklusban a képzésben részt vevő oktatók emléklapjainak átadása (Bagdy Emőke)
13.20             Zárszó
13.30-            ÁLLÓFOGADÁS A HELYSZÍNEN


Tájékoztató a BTK diplomaosztó ünnepélyről

Tisztelt Végzős Hallgatók!

 Idén 2010. szeptember 25-én (szombaton) lesz a diplomaosztó ünnepség külön a BA képzésben résztvevő, és  külön a kifutó kredites képzésben valamint az MA képzésben résztvevő végzős hallgatóknak. A diplomaosztó menetét és az ezzel kapcsolatos teendőket a következőkben ismertetem:

Helyszín: Kálvin Téri Református Templom, 1091, Budapest, Kálvin tér 7.

Időpont:
• BA képzés végzős hallgatóinak:
9.00.: Gyülekező és próba (a megjelenés kötelező azoknak, akik oklevelüket az ünnepélyes átadón szeretnék átvenni)
10.00.: Ünnepély kezdete 

A meghívott vendégek 10 perccel az ünnepség kezdete előtt foglalhatják el helyeiket a templomban. Ezúton kérem, hogy az ünnepség befejeztével minél hamarabb tegyék szabaddá a helyszínt, mivel a 12.00-kor kezdődik a kredites diplomázók próbája és átadó ünnepélye.

• Kredites képzés és MA képzés végzős hallgatóinak:
12.00.: Gyülekező és próba (a megjelenés kötelező azoknak, akik oklevelüket az ünnepélyes átadón szeretnék átvenni)
13.00.: Ünnepély kezdete 

A meghívott vendégek 10 perccel az ünnepség kezdete előtt foglalhatják el helyeiket a templomban.

Öltözék
Kérjük, hogy a délelőtti BA képzésben résztvevők átadóünnepélyén az oklevelet átvevő hallgatók alkalomhoz illő öltözetben, sötét öltönyben illetve kosztümben jelenjenek meg. A BA képzés hallgatói nem kölcsönöznek talárt, így ezen ünnepségnek számukra nincs anyagi vonzata.

A kifutó képzésben és az MA képzésben résztvevő végzős hallgatók talárban veszik át diplomájukat, melyek méret szerinti kiválasztása és átvétele személyesen, a diplomaosztó előtti héten történik. A talárpróba és azok átvételének pontos helye és ideje:

• 2010. szeptember 21. (kedd): 10.00 – 12.00. óráig a Reviczky utcai épület Pinceklubjában
és
• 2010. szeptember 23. (csütörtök): 14.00 – 16.00. óráig a Reviczky utcai épület Pinceklubjában

A talárok 8000 Ft letéti összeggel vehetők át, melyből 3000 Ft a talár használati díja, így a talár visszaszolgáltatásával a hallgatók 5000 Ft-ot visszakapnak. Ezért kérjük a diplomázó hallgatókat, hogy a diplomaosztó helyszínén közvetlenül az ünnepély után váltsák vissza talárjaikat. Ennek elmulasztása esetén az egyetemnek nem áll módjában visszafizetni a letéti díjat.

Meghívók átvétele
Minden végzős hallgató fejenként 2db meghívót vehet át a diplomaosztóra. A BA-s végzős hallgatók a Hallgatói Önkormányzatban vehetik át meghívójukat szeptember 20-tól, míg a kredites kifutós hallgatók talárjuk átvételekor a meghívójukat is megkapják.

További fontos információk:

KORÁBBAN ZÁRÓVIZSGÁZÓK FIGYELEM!
A diplomaosztó névsorába automatikusan azok a hallgatók kerültek, akik idén, a második félévben tettek záróvizsgát. Aki korábban (tehát nem a 2009/2010. tanév tavaszi félévében) tett záróvizsgát, és a 2010. szeptember 25-i diplomaosztón szeretné átvenni a diplomáját, az külön jelezze részvételi szándékát a Tanulmányi Osztályon és a Dékánhelyettesi Titkárságon egyaránt. Jelentkezni az első talárátvételi időpontig lehet.

2 DB PAPÍRALAPÚ MEGHÍVÓ
Az átvehető 2 db papíralapú meghívó csupán formális jellegű, nem feltétele az ünnepségen való részvételnek, így a meghívottak létszámát sem korlátozza. Arra azonban megkérjük kedves végzőseinket, hogy a vendégeik meghívásakor vegyék figyelembe a Kálvin Téri Templom befogadóképességét.

Prof. Dr. Szabó András
dékán


MEGHÍVÓ konferenciára

hasznos mulatságok;)

Az KRE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola konferenciája az irodalom popularitásáról

Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem, VIII. Reviczky utca 4., Díszterem

2010. szeptember 17., péntek 15:00
„A cirkusz még ma is népszerűbb a tragédiánál, beleértve a »népszerű« fogalmába nemcsak a karzatot, hanem a páholyokat is.” (Jókai)

Kalavszky Zsófia: „A kimunkált banalitás trubadúrja” – Szergej Dovlatov, a bestseller
Bánki Éva: Viciszláv gróf kastélya - Angolszász sémák, kelet-közép-európai motívumok
Hermann Zoltán: A „néma” Tempefői – Csokonai és az egykorú szóbeliség
Domokos Mariann: Hallgatók és olvasók – Ponyvamesék a 19. századból
Palkó Gábor: Könyvpiac, pszichés könnyítés, kettős kódolás
Hansági Ágnes: Dickenstől Jókaiig – A folytatásos regény canossája

A szekció elnöke: Mészáros Márton

2010. szeptember 18., szombat 9:00
„…a rendíthetetlen »klasszikus« szépség axiómáját sokáig még a gépészmérnökök fejéből is nehezen lehetett kiverni.” (Moholy-Nagy)

Wolf Zita: A szórakoztató meseregény
P. Nagy Ildikó: „Unokabátyám sarokablakán”avagy Hoffmann meséinek(?) fogadtatása
N. Budaházi Anikó: Tánccal a forradalomban – A kultúra egyéniségformáló szerepe a reformkorban
Édes Borbála: Mészáros Ignác: Kártigám
Vadas János: Tudományos értekezés szépirodalmi köntösben?
Varga Betti: A krimi és a lezáratlan 20. század
Bodrogi Csongor: Kosztolányi, a „szórakoztató klasszikus”
Nemeh Diana: Krúdy Álmoskönyve
Kovács Ferenc Dávid: Az irodalom hasznáról és káráról - Az irodalmi szöveg funkcióváltozásai avagy olvasástörténet és médiaarcheológia
Nagy-György Katalin: Jelinek prózai pózai – Kit szórakoztat a sablonok visszautasítása?

A szekció elnöke: Hansági Ágnes

2010. szeptember 18., szombat 14:00
Kis Magyar Noir – Kerekasztal-beszélgetés a magyar krimiirodalomról

Bánki Éva, Horváth Csaba, Mészáros Márton, Szilágyi Zsófia, Török Lajos, Varga Betti
A beszélgetést Hansági Ágnes és Hermann Zoltán vezeti

A rendezvényt támogatja: a KRE, a Kossuth Klub, a TIT és a Kalligram folyóirat


Akkreditáció - Theolingua olasz egyházi szaknyelvi nyelvvizsga

Akkreditálták a Theolingua olasz egyházi szaknyelvi nyelvvizsgát


Egyetemünk Idegen Nyelvi Lektorátusa kérelmére az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ 2010. augusztus 27-i határozatával engedélyezte a Theolingua nyelvvizsgarendszer olasz vizsganyelvvel történő bővítését. Ezzel a Theolingua Vizsgaközpont saját, akkreditált – állami nyelvvizsga bizonyítványt nyújtó - egyházi szaknyelvi vizsgája az angol és német nyelv mellett olaszul is letehető.


MEGHÍVÓ könyvbemutatóra

 

 

 

 

 

Meghívó könyvbemutatóra

Tisztelettel meghívjuk Önt

a KRE  BTK  Történeti Intézet ORPHEUS  NOSTER című történeti és filológiai folyóirata II.évf. 1.számának könyvbemutatójára
2010. szeptember 16-án csütörtökön 17h-kor

a  KÁROLI  GÁSPÁR  REFORMÁTUS  EGYETEM BÖLCSÉSZKARA DÍSZTERMÉBE
(Cím: 1088 Budapest, Reviczky utca 4. I. emelet),

melyen kedves Szerzőinknek is átnyújtjuk tiszteletpéldányaikat.

Várjuk szeretettel:

A szerkesztők


Megnyitotta kapuit a Református Egyetem

Szeptember 6-án egyetemi polgárrá fogadták az elsőéveseket a Károli Gáspár Református Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján Budapesten, a fasori református gyülekezet templomában. Az akadémiai közgyűlésen Kodácsy Tamás egyetemi lelkész igehirdetése után Balla Péter, az egyetem rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettese szólt az intézmény nehéz helyzete ellenére elkönyvelt sikereiről, az oktatói kar bővüléséről, valamint az éppen zajló akkreditációs eljárásokról.

Bővebben...


Elhunyt Bánffy György színművész

Elhunyt Bánffy György színművész, a KRE Társadalmi Tanácsának tagja

Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház és az Evangéliumi Színház művésze, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalmi Tanácsának tagja. A művészt pénteken, életének 84. évében, tragikus hirtelenséggel érte a halál Korfu szigetén. 

Bánffy György 1927. június 19-én született Budapesten, Hunyadi-Buzás György néven. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1950-től a Nemzeti Színházban, 1953-tól egy évig az Állami Bábszínházban, majd 1954-1960 között az Operettszínházban játszott. 1960-tól Pécsett ért el nagy sikereket, 1971-től közel négy évtizeden át a József Attila Színház tagja volt.

Sok száz színdarabban, több mint ötven játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. A magyar nyelv szerelmese volt, színészek generációit oktatta a szép kiejtésre. Jellegzetes orgánumát minden magyar televíziónéző ismerte, szavalataival, előadóestjeivel számos magyar verset tett ismertté és közkedveltté.

A közönség egyebek mellett Goethe Faustjaként, Rostand Cyranojaként, Shakespeare Lear királyaként, Othellóként, a Liliomfi Szilvay professzoraként vagy Miller Pillantás a hídról című művének Alfierijeként emlékezhet rá. Örökre emlékezetes marad Széchenyiként Siklós Olga A legnagyobb magyar című monodrámájában. Egyik utolsó, felejthetetlen alakítása Freud megformálása volt Terry Johnson Freud éjszakája, avagy Dalín a szekrénybe című darabjában.

A XX. század második felének meghatározó, nagy színésze volt, nagyszerű mester, kiváló kolléga és felejthetetlen barát - olvasható a József Attila Színház méltatásában.

Az egyik legszebben beszélő színészként 1978-tól a Zeneművészeti Főiskola beszédtanára, 1990-től az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke. 1971-ben érdemes művész, 1983-ban a kiváló művész minősítéssel ismerték el munkásságát. 1989-ben Kazinczy-díjat, 1999-ben Magyar Örökség-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott a magyar nyelvi kultúra fejlesztése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, irodalmi értékeink kiváló tolmácsolásáért, emlékezetes színészi alakításaiért, egész életútja elismeréseként. 2008-ban, 80. születésnapja alkalmából a magyar nemzet megmaradása érdekében kifejtett tevékenységéért a Tőkés László díjat vehette át. 2010-ben megkapta a Magyar Szabadságért-díjat.
Olyan filmekben játszott, mint a Magasiskola, a 141 perc a befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, a Mephisto, a Redl ezredes, az És mégis mozog a föld, a Tüske a köröm alatt vagy a Tiltott terület, amelyet 1969-ben díjaztak a Velencei Filmfesztiválon is, 2006-ban pedig a Rokonokban. A Magyar Televízió sorozatában Benedek Elek meséit tolmácsolta.

1985 és 1994 között országgyűlési képviselő is volt. Közben 1989-ben belépett az MDF-be, és a második ciklusban a párt frakciójában és több parlamenti bizottságban dolgozott. Ő volt a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke is 1990-1995 között.
Bánffy György hívő keresztény családból származott, és ezt egész életén keresztül büszkén vállalta. Alapító tagja volt a református, az evangélikus és az unitárius egyház támogatásával létrejött Evangélium Színháznak. A tavaly nagy sikerrel bemutatott Madách: Az ember tragédiája című műben az Úr szerepét alakította. Családi örökségként képviselte azt a keresztény alapon nyugvó szemléletet, amellyel akár színészként, akár politikusként, akár tanárként végzett szolgálatot, mindig szem előtt tartva a közösség érdekeit.

Családjának őszinte részvétünket fejezzük ki Isten vigasztaló kegyelmét kérve. Életéért, szolgálatáért hálát adva emlékét megőrizzük.

Fotó: MTI


Ösztöndíj és pályázati lehetőség az ÁJK hallgatóinak

2017/2018-as tanévben is lehetőség nyílik a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán pályázni az Eötvös Károly ösztöndíjra.
A Karon működő intézetek és tanszékek pedig várják a leendő demonstrátorokat.

Bővebb információ:

Károli Gáspár ösztöndíj

Eötvös Károly ösztöndíj

Demonstrátori pályázat

Tehetséggondozási pályázat

Károli kiválósági ösztöndíj

Sporttevékenységért járó ösztöndíj

MNB Kiválósági Ösztöndíj

A Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara – a Hallgatói térítési és juttatási szabályzat 50/B. §-ban (SzMSz III. 2.sz. melléklet) meghatározottaknak megfelelően – pályázatot hirdet.

 

A pályázat célja: Az Egyetem a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében – az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján – aktív szerepet vállaljon a közgazdasági értékteremtésben.

A pályázat beérkezési határideje: 2016. szeptember 27.

Pályázati felhívás részletei

Pályázati űrlap

Károli Kiválósági Ösztöndíj pályázat leadási határidő

A pályázat leadásának határideje és helye: 2016. szeptember 30. (péntek) 12:00 óra, Tanulmányi Osztály (KRE ÁJK, Viola utca 2-4., „A” épület)
Kapcsolattartó: Keserü Anita
További részletek itt.

Demonstrátori ösztöndíj pályázat leadási határidő

A hallgatók pályázatukat a választott Tanszék vezetőjének címezve a hallgatói ügyfélszolgálaton nyújthatják be.
Demonstrátori pályázat 2016-2017

Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás pályázat leadási határidő

LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2016. SZEPTEMBER 5-20.
Részletek itt.

Szakdolgozatok leadási határideje

Az őszi záróvizsga-időszakra jelentkezés esetén, jogász szakon.

 

Záróvizsgára jelentkezés határideje jogász szakon

A 2016/2017. I. (őszi) félév záróvizsga időszak az alábbiak szerint alakul az Állam-és Jogtudományi Karon.

Záróvizsga időszak: 2016/2017 I. (őszi) félév
1. Polgári jog záróvizsga 2016. október 24-27.
2. Büntetőjog záróvizsga 2016. november 7-10.
3. Alkotmányjog - Közigazgatási jog záróvizsga 2016. november 21-24.
4. Nemzetközi magánjog, nemzetközi gazdaságikapcsolatok joga záróvizsga 2016. december 5-8.
5. Sikertelen záróvizsga esetén ismételtzáróvizsga a következő időszakban tehető 2016. december 19-22.


Záróvizsgára jelentkezés határideje jogász szakon: szeptember 15.

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő indul a Jogi Karon

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont