Az Igazságügyi Minisztérium támogatása keretében megvalósuló kötetek bemutatása

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Szemere Bertalan Kutatóközpontjának irányításával megjelent az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében az Acta Caroliensia Conventorum Scientiarium Iuridico-Politicarum sorozatban négy tanulmánykötet. A tanulmányok 2017. május 31-én kerültek bemutatásra, ahol a megnyitót Dr. Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára, valamint Prof. Dr. Zsengellér József a Károli Gáspár Református Egyetem Stratégiai Rektorhelyettese, a Hittudományi Kar dékánja tartotta meg, majd ezt követően Dr. Homicskó Árpád Olivér  egyenként felkérte a tanulmánykötetek kutatás-vezetőit, hogy ismertessék eredményeiket. A kutatások vezetői: Prof. Dr. habil. Domokos Andrea, Prof. Dr. habil. Kengyel Miklós, Dr. habil Kun Attila Sándor, Dr. Szuchy Róbert.

A megjelent tanulmánykötetek és a kutatások témái a következőek:

A családon belüli erőszak
A kutatás témái többek között: A családon belüli erőszak típusainak csoportosítása; Nemzetközi kutatások; Az Isztambuli Egyezmény; Építsük Európát a gyermekekért a gyermekekkel – Európa Tanácsi stratégia; Magyarországi kutatások, hazai szabályozás vizsgálata; A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia családon belüli erőszakra vonatkozó intézkedéseinek vizsgálata; A gyermekek védelme, gyermekbarát igazságszolgáltatás Magyarországon; A büntetőjog feladatának összegzése a családon belüli erőszakra való reagálás során; A távoltartás intézményének áttanulmányozása; Jogesetek kutatása a családon belüli erőszak köréből

Brüsszeltől Brüsszelig – Tanulmányok az európai polgári eljárásjog köréből
A tanulmánykötet tartalmazza a szerzőnek a tárgykörben eddig megírt magyar nyelvű tanulmányait, kiegészítve a kutatómunka eredményeként megírásra kerülő újabb tanulmánnyal a Brüsszel Ia. rendeletről.. A tanulmánykötet terjedelme 232 oldal.

Az egész életen át tartó tanulás (Life Long Learning) jogi keretei a munka világában, különös tekintettel a munkaviszonyokra
A kutatás témája: A kutatás rá kívánt mutatni az élethosszig tartó tanulást támogató, illetve esetleg azt akadályozó - és adott esetben reformra szoruló - jogi tényezőkre, kitekintéssel az ezt befolyásoló egyéb faktorokra. A kutatás a magyar munka- és szociális jogi keretrendszer átfogó, célirányos vizsgálatát kívánta elvégezni az élethosszig tartó tanulás perspektívájából, tekintettel az Európai Uniós szempontokra, illetve a nemzetközi tapasztalatok összehasonlító, megtermékenyítő vizsgálatára is. A kutatás nóvuma, hogy az élethosszig tartó tanulás ideáját nem elsődlegesen oktatáspolitikai szempontból, hanem munkaerő-piaci nézőpontból vizsgálja.

Az üzleti jog egyes modern kihívásai
A kötetben három oktatási anyag kerül publikálásra: A jóhiszeműség és tisztesség elve - A tisztesség követelménye és a tisztességtelen magatartás polgári jogi tilalma; Az energiajog legújabb kihívásai; Az adójogi felelősség; melyek elsősorban a doktori képzés során hasznosíthatóak.

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont