A protestáns hivatásfelfogás és az etikus gazdasági és vezetési elméletek

2016. október 13-án, megrendezésre került „A protestáns hivatásfelfogás és az etikus gazdasági és vezetési elméletek” című konferencia.

Az alábbi főbb célokat sikerült elérni:

     -  A rendezvény valódi interdiszciplináris konferencia volt, széles körből kerültek ki az előadók mind országos ismertségüket, szakterületüket, életkorukat és intézményüket tekintve.
     -  A reformáció 500 éves évfordulójának előestéjén méltón feldolgoztuk a nagy gondolkodók hivatás felfogásra vonatkozó szellemi örökségét.
     -  A konferencia által sikerült a kutatási eredményeket széles érdeklődő körrel megosztani, a konferencia megszólította az egyetemi oktatók és kutatók mellett a vállalati, a közszolgálati, az egyházi-gyülekezeti és a non-profit szektorok képviselőit is, sőt az érdeklődő egyetemi hallgatókat is.

A három meghívott főelőadó (Dr. Bod Péter Ákos a BCE egyetemi tanára, az MTA doktora; Dr. Bőgel György a CEU Business School menedzsmentprofesszora, Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök), nagy örömünkre azonnal elvállalta a felkérést.

Második lépésként pályázatot írtunk ki rövid előadásokra – a főelőadók személyének és előadásának ismertetésével. Az Egyetem különböző Karait képviselő személyekből álló független szakmai zsűri bírálta el a pályázatokat. Az időbeni korlátok miatt 10 előadást választott ki, összesen 14 előadóval, azonban az összes pályázatot méltónak találta arra, hogy az előadásokból írandó tanulmányok kötetben megjelenhessenek.

A konferencia a Magyarországi Református Egyház Zsinati dísztermében került megrendezésre.
Az előadások írásos változatát és az időkeret miatt előadásra nem került tanulmányokat a Károli Gáspár Református Egyetem Studia Caroliensia 2017. elején megjelenő „Folyamatos megújulás: Reformáció(k) tegnap és ma” című évkönyvében teszi az Egyetem elérhetővé a szakmai és az érdeklődő közönség számára.
Nagyon komoly résztvevői érdeklődés mellett (100 fő) kiváló szakmai tartalmú és őszinte légkörű konferenciát sikerült megvalósítani. A visszajelzések nagyon bátorítóak, sikerült a fenti célokat maradéktalanul elérni és mindehhez nagymértékben hozzájárult az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által nyújtott támogatás, melyet ezúton is szeretnék megköszönni.

„A protestáns hivatásfelfogás és az etikus gazdasági és vezetési elméletek” című konferencián számos tudományterület és –ág országosan ismert, tapasztalt, illetve fiatal oktatói-kutatói tartottak megalapozott és nagy érdeklődéssel fogadott előadásokat különböző megközelítésekben. A hallgatóság összetétele is nagyon színes volt, a különböző területek kutatói és oktatói mellett számos lelkész, vállalati és intézményi vezető illetve szakember, valamint egyetemi hallgató követte nagy érdeklődéssel a kiváló előadásokat és vett részt aktívan az eszmecserében.

A résztvevői visszajelzések rendkívül pozitívak voltak. A konferencia egy valódi interdiszciplináris találkozó volt, és sikerült a több évszázados protestáns hivatásfelfogás legfontosabb gondolatait közel vinnie korunk embereihez.
A konferencia jól megalapozta a több évesre tervezett „Reformátori hagyományok – korunk gazdasági és vezetési dilemmái” című tudományos rendezvénysorozatot.

A konferencia színvonalas megszervezését elsősorban a Nemzeti Tehetség Program keretei között az NTP-FKT-16-0009. sz. pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé.

Meghívó

Galéria


 



 

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont