A Társadalomtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Intézete TDK-t tartott

A Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézet 2017. március 7-én 15 órakor megtartotta a félév első teltházas Tudományos Diákköri ülését „Szíria és az Iszlám állam” címmel.

A kerekasztal beszélgetés keretében három meghívott előadó fejtette ki a véleményét a Szíriában dúló polgárháború okairól, menetéről és elképzelhető rendezési terveiről valamint az Iszlám állam szerepéről a konfliktus elmélyítésében. Manyasz Róbert iszlám jogi szakértő, Sayfo Omár Ádám az Utrechti Egyetem kutatója és Wagner Péter az Intézet egyetemi adjunktusa valamint a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója azt a következtetést fogalmazták meg a beszélgetés végén, hogy a polgárháborús konfliktus rendkívül összetett, amely belső és nemzetközi érdekcsoportok között húzódik, akik közül csak egy szereplő az Iszlám állam. A konfliktus széttagolt és sokszereplős jellege miatt a lehetséges politikai, gazdasági és katonai rendezés kérdése ma még nehezen megjósolható.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont