Közös célok, új kutatóműhely

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete 2019. június 17-én 15 órai kezdettel tudományos munkaülést, workshopot tartott a jövő tanévben megalapítandó Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Kutatóműhely egyes kutatási irányainak feltárása érdekében. Az eseményre elfogadta a meghívást a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánja és számos vezetője, oktatója.

A rendezvényt Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékán, illetve Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes nyitották meg. Hozzájuk csatlakozott Dr. Miklósné Dr. Zakar Andrea, a Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezetője, aki beszámolt az esemény céljairól és a megalapozandó kutatóműhely jelentőségéről, a tervezett kutatócsoportok sajátosságairól.

A program első felében a Partiumi Keresztény Egyetem két kutatóegysége számolt be a korábbi és jelenleg is futó kutatásaikról. Elsőként Dr. Szilágyi Ferenc dékán mutatta be a Partiumi Területi Kutatások Intézetének a tevékenységét, az aktuális kutatási irányokat, majd Prof. Dr. Fogarasi József, a Gazdaságtudományi Tanszék vezetője a Partiumi Gazdaságkutató Központ kutatási terveit vázolta fel.

Ezt követően az Állam- és Jogtudományi Kar Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének két tervezett kutatócsoportjának kutatási irányait mutatták be az Intézet munkatársai: Dr. Becsey Zsolt a Közép-Európa munkacsoport céljait, Dr. Manzinger Krisztián pedig az Állam és nemzet kutatócsoport tervezett kutatási irányait vázolta. Egy-egy önálló előadás is elhangzott aktuális kutatási témákkal: Dr. Éger György a befagyott konfliktusokról a poszt-szovjet térségben, míg Dr. Dancsi Katalin az EU-n belüli munkaerőáramlásról tartott előadást.

A beszámolók és előadások után a résztvevők reflexióira, a közös kutatási lehetőségek megbeszélésére került sor, amely jó alkalmat adott arra, hogy a két Kar munkatársai egyeztethessék a jövőbeli együttműködési lehetőségeket és kereteket a kutatóintézetek között, amelyek az Állam- és Jogtudományi Kar nemzetköziesedési folyamatait is tovább erősítik.

Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont