XV. Jogász Doktorandusz Országos Konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2019. június 14-én rendezte meg a PhD Hallgatók XV. Országos Szakmai Találkozóját. A konferencián Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi- és tudományos dékánhelyettes mondott köszöntőt, ezt követően Prof. Dr. Jakab Éva DSc, a Doktori Iskola vezetőjének megnyitója következett.  A rendezvényen idén 41 PhD hallgató vett részt.

Mivel a szakmai találkozó országos szintű volt, így a hallgatók több doktori iskolát is képviseletek. A következő szekciókban hangzottak el előadások: Államtudományok, Bűnügyi tudományok, Civilisztika, Jogtörténet és Jogelmélet, Munkajog és Szociális Jog és angol nyelvű.
Ezúton is köszönetet mondunk a szekcióvezetők munkájáért, akiknek az irányításával hangzottak el az előadások, név szerint is: Dr. Móré Sándor, Dr. Csáki-Hatalovics Gyula, Dr. habil. Boóc Ádám, Prof. Dr. Domokos Andrea, Dr. habil. Szuchy Róbert, Dr. habil. Tóth J. Zoltán, Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér.
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara külön kötetben jelenteti meg a közeljövőben a konferencián elhangzott előadások alapján készített tanulmányokat.

A program az Igazságügyi Minisztérium IX-SZ/203/2/2019. számú pályázati támogatásával valósult meg.

Meghívó
Galéria

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont