Hugo Sinzheimer Moot Court Competition

2019-ben, immár 4. alkalommal (2016: Amszterdam, Hollandia; 2017: Aarhus, Dánia; 2018: Cassino, Olaszország) került megrendezésre a nemzetközi munkajogi jogesetmegoldó verseny (Hugo Sinzheimer Moot Court Competition, HS MCC) a belgiumi Hasselt-ben (2019.06. 13-15.)

A versenyen idén is 4 fős magyar csapat vett részt: Magyarországról a KRE Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke a verseny intézményes partnere és magyar koordinátora, Dr. Kun Attila tanszékvezető egyetemi docens a nemzetközi szervezőbizottság tagja.


A magyar csapat tagjai voltak: Hetyésy Anna (ELTE), Nagy Nelli (DE), Rátkai Márk (KRE), Székely Botond (KRE) joghallgatók (országos pályázat alapján). A HS MCC magyar szervezőbizottsága és a magyar csapat coach-ai: Dr. Kun Attila (KRE ÁJK): a szervezőbizottság elnöke, Dr. Hungler Sára (ELTE ÁJK), Dr. Sipka Péter (DE ÁJK), illetve a HS MCC korábbi magyar csapatainak tagjai (Kiss Bettina, Rácz Ildikó PhD hallgatók, KRE ÁJK).


A felkészítő program megvalósulására az Igazságügyi Minisztérium által támogatott, „A Jogászképzés színvonalának emelését célzó Programok” pályázaton belül került sor. Szakmai támogatók, partnerek voltak: OPL Ügyvédi Iroda, Magyar Munkajogi Társaság (MMT), HVG Orac Kiadó Munkajog c. folyóirat.


A magyar csapat írásbeli beadványai alapján előzetesen a legjobb 6 csapat közé került, ám a belgiumi szóbeli fordulón a legjobb 4-be való továbbjutás ezúttal − a kiváló teljesítmény ellenére − nem sikerült.
Hasonló konstrukcióban indul 2019 őszén a pályázat és a felkészülés a 2020-as, 5. HS MCC versenyre is (Grúzia, 2020. június).

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont