Prof. Dr. Jakab Éva, egyetemi tanár, DSc,

Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék
Doktori Iskola elnöke

 

Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
1042 Budapest, Viola utca 2-4
jakab.eva@kre.hu

Jakab Éva 2018-ban csatlakozott az Egyetemhez. Jogi tanulmányait Szegeden abszolválta, és egyetemi oktatói pályája is az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán bontakozott ki. Tudományos tevékenységére nagy befolyással voltak külföldi tanulmányútjai (1986/87 DAAD, München, 2000/01 Alexander von Humboldt-Stiftung, München, 2013 Edinburgh, 2014 Princeton, 2017/18 Oxford). Egyetemi tanárrá 2002-ben nevezték ki, MTA doktori címet 2005-ben szerzett. 2012-ben az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.
CV és publikációs jegyzék

Tudományos minősítés:
1990 „dr. Univ.“ tudományos fokozat, Szegedi Egyetem
1992 kandidátusi fokozat, MTA, Budapest
2005 MTA doktori cím (DSc)

Felsőfokú tanulmányok és végzettség:
1976-1981 jogi tanulmányok, Szeged, summa cum laude
2001 habilitáció, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A KRE-en korábban és jelenleg oktatott tárgyai:
Római jog, főkollégium
Kutatások a felelősség, szavatosság és kárveszély terén a római jog és továbbélése során

A KRE-en kívül jelenleg végzett egyéb szakmai, oktatási tevékenység, munkakörök:
1982 óta, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Római jogból előadások, szeminárium és választott kurzus tartása
2008 óta Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Doktori Iskolában kurzus tartása
2016-2018, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Egyetemes Állam- és Jogtörténet ill. Államtan I. kurzusokból előadások tartása, fakultatív kurzus és doktori iskolai órák tartása

Korábbi munkahelyek, szakmai életút:
1982- JATE, majd SZTE Római Jogi Tanszék
1990 egyetemi adjunktusi kinevezés
1993 egyetemi docens, JATE Állam- és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék
2002 egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezés, SZTE Római Jogi Tanszék
2005-2009 oktatási dékánhelyettes, SZTE ÁJTK
2009-2011 tudományos dékánhelyettes, SZTE ÁJTK
2012 Osztrák Tudományos Akadémia, akadémikus, levelező k. Tag (Österreichische
Akademie der Wissenschaften, Phil.-Hist. Klasse)
2010-2017 SZTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola elnöke
2013- A „Consorzio Interuniversitario Gérard Boulvert, Comitato Scientifico
Internazionale” — a Gérard Boulvert nemzetközi európai magánjogtörténeti
társaság Nemzetközi Tudományos Bizottságának kinevezett tagja
(székhelye Nápoly)
2013 „Index” nápolyi székhelyü tudományos folyóirat szerkesztöségi tagja
2015-2016 NKE ÁTI kutatói és kutatásszervezői feladatkör
2015-2017 NKFI TSzKT tagja
2017 NKE ÁKK Európai Állam- és Jogtörténeti Intézet, intézetvezető
2017-2018 Visiting fellowship, All Souls College, University of Oxford

Nyelvtudás:
német – Állami, felsőfokú C típusú nyelvvizsga
angol – Állami, középfokú C típusú nyelvvizsga
orosz – Állami, középfokú C típusú nyelvvizsga
latin, ógörög forrásolvasási szinten

Szervezeti tagságok:
2005-2017 MTA IX. Osztály ÁJTB választott tagja
2007-2009 MTA IX. Osztály ÁJTB elnökhelyettese
2006-2009 OTKA Társadalomtudományi Kollégium tagja
2008-2012 ÖAW, Osztrák Tudományos Akadémia Antik Jogtört. Biz. választott tagja
2008-2017 SZTE Egyetemi Doktori Tanács tagja
2009-2015 Habilitációs Bizottság tagja, SZTE ÁJTK
2010-2014 MTA IX. Osztály ÁJTB választott tagja és elnökhelyettese
2009-2013 MTA Bolyai Szakértői Kollégium tagja
2011-2014 OTKA Bizottság kinevezett tagja, az MTA Elnöke javaslatára
2011-2014 SZTE Tudományos Tanács tagja
2013-2016 Szenátus tagja, SZTE, a társadalomtudományok képviselőjeként
2013-2015 tudományos dékánhelyettes, SZTE ÁJTK
2013-2017 MTA Bolyai Szakértői Testület tagja
2014-2017 IM Tudományos Tanácsadó Testület tagja
2014-2017 OTKA Bizottság, majd NKFI kinevezett tagja, az MTA Elnöke javaslatára
2014-2017 SZTE Tudományos Tanács tagja
2015-2018 Acta Juridica Hungarica főszerkesztője
2015-2017 NKE Egyetemi Habilitácios Bizottság tagja
2016-2017 NKE Kutatási Tanács elnökhelyettese
2016-2017 NKE Jogtudományi Kollégium elnöke
2016-2019 Magyarországi Humboldt Egyesület elnöke

Díjak, elismerések:
2015 Akadémiai Díj
2013 Nívódíj, MTA (Akadémiai Kiadó) „Szerzők, kiadók, kalózok ....„ c. könyvért
2013- „Consorzio Interuniversitario Gérard Boulvert, Comitato Scientifico
Internazionale” — a Gérard Boulvert nemzetközi európai magánjogtörténeti
társaság Nemzetközi Tudományos Bizottságának kinevezett tagja (Nápoly)
2012 akadémiai levelező (külső) tag, Österreichische Akademie der Wissenschaften,
Phil.-Hist. Klasse (Osztrák Tudományos Akadémia)
2011 Pro Universitate Díj, SZTE
2010 a 38. Deutscher Rechtshistorikertag Díja (C.H. Beck, Böhlau és Klostermann Verlag finanszírozásával, az előző két év legjobb német nyelvű, jogtörténeti tárgyú monográfiájának) – a „Risikomanagement beim Weinkauf (München, 2009) c. könyvért
2009 Ipolyi Arnold Díj, OTKA
2009 Peschka Vilmos Díj, MTA Jogtudományi Intézet
2006 az év Professzora, SZTE ÁJTK
2005 Magyar Felsőoktatásért Emlékérem
1989 Miniszteri Dicséret

Külföldi ösztöndíjak, kutatóutak
2017-2018 Visiting Felllowship, All Souls College, University of Oxford
2014 Kutatóút, 1 hónap, Princeton, NJ, USA, Campus Hungary
2014 Kutatóút, 2 hét, Edinburgh, Campus Hungary
2013 Kutatóút, 2 hónap, Goethe Universität Frankfurt a.M., Alexander von Humboldt-Stiftung
2012 Kutatóút, 2 hét, All Souls College, University of Oxford
2011 Kutatóút, 3 hét, All Souls College, University of Oxford
2009 Kutatóút, 2 hónap, University of Texas at Austin, TA, M. Gagarin
2000/01 Humboldt-ösztöndíj, Alexander von Humboldt-Stiftung, 14 hónap, Leopold Wenger Institut für Rechtsgeschichte, Universität München, D. Nörr
1992 Kutatóút, 3 hónap, Collegium Hungaricum, Bécs
1989 DAAD-ösztöndíj, 3 hónap, Leopold Wenger Institut für Rechtsgeschichte, München
1986/87 DAAD-ösztöndíj, 10 hónap, Leopold Wenger Institut für Rechtsgeschichte, München

Szervezett nemzetközi konferenciák
2018 „Staat und Verwaltung: Die antike welt” – Budapest, NKE, nemzetközi konferencia, 20 meghívott külföldi résztvevő
2017 „Der Fremde im Recht” – Budapest, NKE, nemzetközi konferencia, 36 meghívott külföldi résztvevő
„European Legal Tradition” – Budapest, NKE, nemzetközi konferencia, 16 meghívott külföldi résztvevő
2016 „Legal Documents in Ancient Societies” – Administration and Accounting in the Ancient World, Heidelberg (Schwetzingen), Legal Documents in Ancient Societies, www.ldas-conf.com
2015 „Cashless Money Transaction’ – Budapest, nemzetközi workshop, nyolc meghívott külföldi résztvevő
2015 „The Rise of Democracy” – Budapest, nemzetközi workshop, tíz meghívott külföldi résztvevő
2015 „Legal Documents in Ancient Societies” – Loan Contracts, Universite Paris II, Pantheon-Assat, Legal Documents in Ancient Societies, www.ldas-conf.com
2012 „Sale and Community“ — Budapest, Legal Documents in Ancient Soecieties, huszonöt meghívott külföldi résztvevő, www.ldas-conf.com
2011 „Leges damnatae“ — nemzetközi szeminárium Szeged, 18 meghívott külföldi résztvevő
2007 „Rechtsgeschäfte von Gewaltunterworfenen“ — Workshop, Szeged
2005 „Griechische juristische Inschriften und Papyri“ – Workshop, Szeged
2004 „Römisches Kaufrecht“ – nemzetközi konferencia Budapesten, az Alexander von Humboldt-Stiftung és a Fritz Thyssen-Stiftung támogatásával
2003 „Vertragspraxis und Römisches Recht“ – Nagycenk, Alexander von Humboldt-Stiftung és a Fritz Thyssen-Stiftung támogatásával
2002 „Kredit- und Bankgeschäfte im antiken Rom“ – Workshop Szeged

Doktori fokozatszerzésben témavezetés
Árkosy Lilla (SZTE) - folyamatban
Nagy Éva (2014, SZTE): „A vevő-fogyasztó tradicionális jogai ingó adásvétel teljesítése esetén“
Pozsonyi Norbert (2012, SZTE): „Zálogjog a szerződési okiratok tükrében. (Kauteláris praxis a preklasszikus és klasszikus korszakban”
Molnár István (2012, SZTE): „Szabadalmi anyagi jogi problémák és megoldási elképzelések közfinanszírozású kutatóhelyeken”(50 %)
Philip Leitner (2008, nemzetközi doktori, Universität Graz): „Hellenistische Bankurkunden. Bank und Zahlungsanweisung im ptolemäischen Agypten und republikanischen Rom“(50 %)
Andrea Colorio (2008, nemzetközi doktori, Università degli Studi di Milano Bicocca): “Aspetti delle garanzie reali nella Grecia antica” (50 %)

Doktori fokozatszerzésben és habilitációban közreműködés
MTA doktori cím, bizottsági tag

2016 Szabadfalvi József
2011 Kovács Péter
2010 Mezey Barna

Habilitációs eljárásban bíráló vagy bizottsági tag
2017 Patrick Sänger, Universität Wien
2014 Philipp Scheibelreiter, Universität Wien
2014 Fantoly Zsanett, Szegedi Tudományegyetem
2014 Juhász Zsuzsanna, Szegedi Tudományegyetem
2014 Nagy Csongor István, Szegedi Tudományegyetem
2014 Görög Márta, Szegedi Tudományegyetem
2013 Gellén Klára, Szegedi Tudományegyetem
2013 Kaja Harter-Uibopuu, Universität Wien
2013 Pókecz Kovács Attila, Pécsi Tudományegyetem
2012 Loredana Cappelletti, Universität Wien
2011 Karsai Krisztina, Szegedi Tudományegyetem
2010 Pogány Magdolna, Szegedi Tudományegyetem
2010 Papp Tekla, Szeged Szegedi Tudományegyetem
2009 Szabó Imre, Szegedi Tudományegyetem
2006 Józsa Zoltán, Szegedi Tudományegyetem
Doktori (PhD) fokozatszerzésben bíráló (opponens)
2014 Újvári Emese, Debreceni Tudományegyetem
2012 Jusztinger János, Pécsi Tudományegyetem
2009 Pókecz Kovács Attila, Pécsi Tudományegyetem
2006 Babják Ildikó, Miskolci Egyetem
2005 Gedeon Magdolna, Miskolci Egyetem

Doktori (PhD) fokozatszerzésben szigorlati bizottság elnöke
2016 Kupeczky Nóra
2016 Gál Andor
2016 Rónay Zoltán

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10003394

Az utóbbi évek fontosabb publikációi:

MONOGRÁFIA

• Humanizmus és jogtudomány: Brissonius szerződési formulái I. Szeged: Pólay Elemér Alapítvány, 2013. 279 oldal.
• Szerzők, kiadók, kalózok. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2012, 189 oldal. • Borvétel és kockázat. Jogtudomány és jogélet a Római Birodalomban, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2011, 245 oldal.
• Risikomanagement beim Weinkauf. Periculum und Praxis im Imperium Romanum (= Münchener Beiträge zur Papyrusforschung und antiken Rechtsgeschichte, 99. Heft), C.H. Beck Verlag, München 2009, X, 284 oldal.
• Praedicere und cavere beim Marktkauf. Sachmängel im griechischen und römischen Recht (= Münchener Beiträge zur Papyrusforschung und antiken Rechtsgeschichte, 87. Heft), C.H. Beck Verlag, München 1997, X, 332 oldal.
• Stipulationes aediliciae, Szeged 1993, 218 oldal.

SZERKESZTÉS

• Acta Juridica Hungarica. Hungarian Journal of Legal Studies (szerk.), volume 59, number 1, 2018, p. 1-137. ISSN 1216-2574
• Acta Juridica Hungarica. Hungarian Journal of Legal Studies (szerk.), volume 58, number 1, 2, 3, 4, 2017, p. 1-536. ISSN 1216-2574.
• Acta Juridica Hungarica. Hungarian Journal of Legal Studies (szerk.), volume 57, number 1, 2, 3, 4, 2016. p. 1-536. ISSN 1216-2574.
• Acta Juridica Hungarica. Hungarian Journal of Legal Studies (szerk.), volume 56, number 1, 2, 3, 4, 2015. p. 1-371. ISSN 1216-2574.
• Sale and Community. Documents from the Ancient World: Individual’s Autonomy and State Interference in the Ancient World, Proceedings of a Colloquium supported by the University of Szeged, Edizione Università Trieste, Trieste 2016, 378 oldal (ISBN 978-88-8303-685-9)
• Jakab Éva, Pozsonyi Norbert (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Molnár Imre egyetemi tanár 80. születésnapjára. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2014. 516 p. (Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica)
• Geistiges Eigentum und Urheberrecht aus der historischen Perspektive, Szeged, Pólay Elemér Alapítvány, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 2014, 158 oldal.
• Római jog és a magánjog fejlődése Európában: Tanulmányok Molnár Imre 75. születésnapjára. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2011. 264 o.
• Kaufen nach Römischem Recht. Antikes Erbe in den europäischen Kaufrechtsordnungen, E. Jakab, W. Ernst (szerk.), Springer, Berlin-Heidelberg-New York, 2008, 266 o.
• Usus Antiquus Juris Romani. Antikes Recht in lebenspraktischer Anwendung, hg. von W. Ernst / E. Jakab, Springer, Berlin-Heidelberg-New York 2005, 245 o.
• Tanulmányok dr. Molnár Imre egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2004. 842 o. (Acta Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et Politica, Tom. 65. fasc. 1-44.)

Római jog I-II, főkollégium
Szeminárium római jogból
Felelősség és szavatosság
Prezentációs gyakorlat

Fontosabb kutatási együttműködések, pályázatok

2017 KÖFOP Kutatóműhely, Európai hagyomány (nemzetközi kapcsolat: Wien, Salzburg, Barcelona, Milano)
2016 Legal Documents in Ancient Societies (www.ldas-conf.com)
2014 - „Money in the Ancient World” – Universität Zürich, Universität Trier, University of Edinburgh
2014 - „Cashless Financial Transactions” – University of Edinburgh, School of Law
2013 - Oxford Handbook of Roman Law and Society – nemzetközi kutatócsoport a University of Oxford, University of Chicago és a University of Edinburgh vezetésével
2012-14 TÁMOP, kutatóegyetemi projekt, SZTE, szellemi tulajdon
2011-12 TÁMOP, kutatóegyetemi projekt, SZTE, Doktori Iskola
2010-12 TÁMOP, kutatóegyetemi projekt, SZTE, szellemi tulajdon
2010-14 „Jogélet az ókori Puteoliban“ — OTKA K kutatási projekt
2008- „Legal Documents in Ancient Societies” – nemzetközi kutatási projekt, további információ http://www.ldas-conf.com
2004-08 „Humanizmus és jogtudomány“ – OTKA K kutatási projekt és DFG (Német Kutatási Alap), Prof. W. Kaiser, Universität Freiburg i.Br. , Németország
2004 „Römisches Kaufrecht“ – nemzetközi projekt és konferencia, Alexander von Humboldt Stiftung, Fritz Thyssen-Stiftung Kiadvány: „Kaufen nach Römischem Recht. Antikes Erbe in den europäischen Kaufrechtsordnungen“, szerk. E. Jakab / W. Ernst, Springer, Berlin-Heidelberg-New York 2008, 266 o.
2003 „Vertragspraxis und Römisches Recht“ – nemzetközi projekt és konferencia, Alexander von Humboldt Stiftung, Fritz Thyssen-Stiftung
Kiadvány: „Usus Antiquus Juris Romani. Antikes Recht in lebenspraktischer Anwendung“, szerk. W. Ernst / E. Jakab, Springer, Berlin-Heidelberg-New York 2005, 245 S.

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont