Technológiai kihívások az egyes jogterületeken

2018. december 13-án került sor a Technológiai kihívások az egyes jogterületeken című konferenciára Dr. Homicskó Árpád Olivér egyetemi docens, az Állam- és Jogtudományi Kar nemzetközi és tudományos dékánhelyettesének szervezésében. A konferenciának a Magyarországi Református Egyház Zsinati Díszterme adott otthont.

Galéria

„Korunk tudományos és technológiai fejlődése olyan nem várt kihívásokkal jár, amelyekre nemcsak a politikai döntéshozóknak, de a jogalkotóknak is feltétlen fel kell készülniük. A kérdések egyre súlyosabbak, a válaszoknak így egyre szakszerűbbnek kell lenniük…” – írja Dr. Homicskó Árpád Olivér, a Technológiai kihívások az egyes jogterületeken című kiadvány szerkesztője az Előszóban, hiszen a tanulmánykötetét is kézbe vehettük a konferencián.

A kutatás – melyben Jogtudományi Karunk oktatói vettek részt – az Igazságügyi Minisztérium „jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai” keretében valósult meg. Dr. Törő Csaba dékán nyitotta meg a konferenciát, aki beszédében hangsúlyossá tette azt a kutatási irányvonalat, amelybe immár második körben kapcsolódott be a Jogtudományi Kar.

Amint Dr. Homicskó Árpád Olivér kutatásvezető, a Szemere Bertalan Kutatóközpont vezetője elmondta, fontosnak tartja, hogy a XXI. század megállíthatatlan technológiai kihívásaira, neves jogászaink is XXI. századi választ adjanak. Dr. Birher Nándor egyetemi docens (Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék) tanulmányában kifejtette, hogy amikor a modern technológiák szabályozásáról beszélünk, különös figyelmet kell fordítanunk az erkölcs és a vallás szerepére is. Nagy érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők Dr. Boóc Ádám tanszékvezető egyetemi docens (Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék) előadását, aki Technológiai kihívások a polgári jogban, különös tekintettel az öröklési jogra címmel szólt a jelenlévőkhöz.

Talán ma a közigazgatás az a terület, ahol a modern technológia megjelenése szinte-szinte már a tegnap eseményének számít. Dr. Csáki-Hatalovics Gyula PhD egyetemi docens (Alkotmányjogi Tanszék) arra világított rá, hogy a közigazgatási jog világát évtizedek óta ostromolja az informatika. Az alkotmányjog, az alapjog védelme – az egyik kiemelkedő jogterület. Éppen ezért, az egyik legsikamlósabb terület is, abból a szempontból, hogy „dönthet-e bármilyen aspektusból egy gép egy ember fölött?” – tette fel a kérdést Dr. Cservák Csaba tanszékvezető egyetemi docens (Alkotmányjogi Tanszék), aki tanulmányában a választ is megadja.

Dr. Dobrocsi Szilvia PhD Egyetemi docens (Bűnügyi Tudományok Intézete) a digitalizációval összefüggő büntetőeljárási kihívások témában mélyedt el, míg Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető (Bűnügyi Tudományok Intézete), Modern technológiai kihívások a büntető anyagi jogban címmel mondta el tartalmas előadását.

A kutatás vezetője, Dr. Homicskó Árpád Olivér a társadalombiztosítási jog területét vette górcső alá, mely kérdéskör talán leginkább érdeklődésre tart számot, hiszen átszövi az emberek hétköznapjait. Tanulmányában a társadalombiztosítási rendszer előtt álló, jövőbeni kihívásokat térképezte fel.

Dr. habil. Kun Attila tanszékvezető egyetemi docens (Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék) a modern technológiák munkajogra gyakorolt hatását vizsgálta, munka-egészségügyi aspektusból. A 3D nyomtatás és más új technológiák hatása a kereskedelmi jogi jogalkotásra címmel Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter tanszékvezető egyetemi tanár (Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék) tárta a hallgatóság elé kutatásának eredményét. Dr. Osztovits András tanszékvezető egyetemi docens (Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Tanszék) a digitalizáció hatását elemezte, a nemzetközi magánjog fejlődésére

Új technológiai kihívások az EU jogalkotásában – ezzel a címmel írt tanulmányt Dr. Pataki Gábor Zsolt PhD egyetemi adjunktus (Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete), aki hivatali elfoglaltságai miatt ugyan nem tudott részt venni a konferencián, de a „modern technológia” segítségével mégis jelen volt és elmondta, hogy milyen kihívások előtt állnak az EU-s jogalkotók és politikai döntéshozók, az európai társadalmat érintő új technológiák hatásai és azok hatékony kezelése kapcsán.

Hisszük vagy nem, de az energiajog területét is jelentősen befolyásolja napjainkban a technológiai fejlődés – erről már Dr. Szuchy Róbert oktatási és tanulmányi dékánhelyettes, tanszékvezető-helyettes egyetemi docens (Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék) beszélt, aláhúzva azokat az új irányokat, melyek a jövőben meghatározók lehetnek ezen a területen. A konferenciát Dr. Tóth András PhD tanszékvezető egyetemi docens (Infokommunikációs Jogi Tanszék) előadása zárta, Technológiák a versenyjogi jogalkalmazásban címmel.

Összegzésében Dr. Homicskó Árpád Olivér kiemelte a jelentőségét a KRE Jogtudományi Kara szempontjából, hogy az Igazságügyi Minisztérium támogatásban részesítette a tavaly megkezdett kutatási programot, melynek eredményeit immár a második kötetben olvashatjuk. „Törvény és rend nélkül nincs emberi világ” – fogalmazott Wass Albert, s bizony a modern technológiai kihívások nem könnyítik meg a törvényalkotók dolgát… Ez a konferencia kérdésekre volt hivatott válaszokat keresni, melyeket meg is adott minden előadó – ki-ki a maga szakterületén. Nem fog annyi idő eltelni, mint gondolnánk, s a törvényi szabályozás eredményeit is láthatjuk majd!

A tanulmánykötet elektronikus formában az alábbi linken érhető el az Acta Caroliensia Conventorum Scientiarum Iuridico-Politicarum sorozatban (ACCSIP; konferencia kiadványsorozat): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken

A konferencia az Igazságügyi Minisztériumnak „A Jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai” keretében valósult meg.

Galéria

Meghívó

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Közösségi Média

nyelvvizsgaközpont