Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium – interjú Dr. Boóc Ádámmal és Dr. habil Homicskó Árpáddal

Az egyetemen eltöltött évek egész életünkre hatást gyakorolhatnak. Nem mindegy tehát, hogy ez az időszak milyen szakmai felkészülést jelent a későbbi pályákra - lehet hasznosan és kevésbé hasznosan is eltölteni ezeket az éveket. Magyarországon egyedülálló módon, az egyetemek szakkollégiumai kitűnő lehetőséget biztosítanak arra, hogy a felsőoktatásban eltöltött félévek valóban hasznosan teljenek el. Egy szakkollégium személyes, viszonylag kicsiny közösség, ahol emberi és szakmai szempontból nézve is komoly barátságok születhetnek.

A bejutás feltételekhez, tanulmányi eredményhez és tudományos – közéleti elkötelezettséghez kötött, az itt szerzett tudást jó felmutatni a későbbi szakmai önéletrajzokban is. A Szakkollégium közösségi programjai nívósak, komoly céllal jönnek létre, ahol a közéleti szerepvállalásra, a minőségi tudományos munkára készítik fel a hallgatókat. A Szakkollégiumban továbbá különböző szemináriumokat, előadásokat, konferenciákat, vitaesteket, beszélgetéseket, önképző kurzusokat, tehetséggondozó programokat, a képzéstől függően gyárlátogatásokat is szerveznek – érdemes tehát élni ezekkel a nem mindennapi lehetőségekkel.

A Bocskai István Szakkollégium a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának saját Szakkollégiuma. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen kollégium színesíti egyetemünket, ahol a fent írt lehetőségek adottak, elsődlegesen a jogtudományi képzések terén. A Bocskai István Szakkollégium létrejöttéről, céljairól, jellegzetességeiről Dr. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettest, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék habilitált egyetemi docensét, valamint Dr. Boóc Ádámot, a Bocskai István Szakkollégium jelenlegi vezetőjét, a Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék egyetemi docensét kérdeztük. Megtudtuk, hogy a Szakkollégium az egyetem zászlóshajójává kíván válni és erre komoly esélye is van. A fiatal intézményre szép jövő vár, szellemi elődjei kitűnő táptalajt biztosítanak a szakmai hírnév öregbítéséhez.

Dr. Boóc Árpád és Dr. habil Homicskó ÁrpádBocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium

Mikor és milyen céllal jött létre a Szakkollégium?

Hasonló indítékok és célok hívták életre a Bocskai István Szakkollégiumot, mint ahogy általában a szakkollégiumokat: egy olyan kutatási, szellemi műhelyként jött létre, amely azok számára nyújt szakmai közösséget, akik a normális graduális oktatáson túl további tudományos fejlődésre vágynak. A jogi karon 2011-ben indult meg a szakkollégium kialakításának előkészítése, amelynek célkitűzése volt egy jól működő szakkollégium felállítása – tekintettel arra, hogy a tehetséggondozásnak három fő eleme van: ezek a tudományos diákkörök, a szakkollégiumok és a doktori képzés.

A jogi kari Szakkollégium kialakításakor többféle szakkollégiumi modell elemzése zajlott – mondta el Dr. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettes, aki a kezdetektől, azaz 2011-től aktívan részt vett a Szakkollégium kialakításában - és végül amellett a koncepció mellett döntöttünk, amelyben az egyesületi modell jellemzői a dominánsak, vagyis ebben a modellben a szakkollégium a tagok szövetkezése az intézmény működtetésére.  A működést nem csupán azok a célok vezérlik, amelyre a kollégiumot létrehozták (elitképzés, értelmiségképzés stb.), hanem egyenlő súllyal esnek latba a működésre vonatkozó olyan elvek és értékek, amelyek a demokratikus felépítés megőrzésére, a működtetés diszkurzív jellegére törekednek. A Bocskai István Szakkollégium egy tudományos önképző műhely az érdeklődő hallgatók részére, ami a Szakkollégiumok általános célja is egyben. Az elmúlt években komoly építkezések történtek, célunk az, hogy egy összetartó, szakmailag színvonalas csapatot fogjunk össze, amely képes a megújulásra, a fejlődésre.

Miért lett Bocskai István a kollégium névadója?

A névadást alaposan át kellett gondolnunk – mondta el Dr. Homicskó Árpád Olivér. Olyan névadót kerestünk, aki komoly szereplője volt a magyar reformációnak, és egyben tudományos szempontból is kiemelkedő történelmi személyiség volt. A választásunk ezért esett Bocskai Istvánra. Bocskai István Erdély fejedelme volt 1605 és 1606 között, és nagyon sokat tett a reformációért.  Genfben a reformáció emlékművének egyik szobra is őt ábrázolja. Bocskai István uralkodása nevezetes időszaka volt Magyarország történetének. Egy olyan történelmi nevet választott tehát a kialakulásakor a Szakkollégium, amely megfelel a református hagyományoknak, kifejezi a református értékrendet és a tudományos, valamint közéleti szerepvállalást.

Milyen feltételei vannak a bejutásnak és a bentmaradásnak?

A Szakkollégium minden félévben hirdet felvételt, amikor az érdeklődő hallgatók jelentkezését várjuk. A felvételin a diákvezetőséggel együtt a Szakkollégium vezetője is jelen szokott lenni. Átlagosan 10-15 hallgató jelentkezik, budapesti lakosok is jelentkezhetnek. A felvételi eljárás egy olyan beszélgetés, amely során a Kollégium vezetősége, a diákelnökség áttekinti a hallgató önéletrajzát, vizsgálják, hogy a tanulmányi eredménye milyen, de ennél fontosabb, hogy a jelentkező milyen tudományos kutatásban kíván majd részt venni. Minden évben van egyfajta forgás, hiszen a végzős hallgatók elmennek, helyükre új diákok kerülnek a kollégiumba. Vannak senior tagjaink is, akik egykori kollégisták, és most Phd hallgatóként nemcsak az egyetemmel, hanem a kollégiummal is kapcsolatban állnak.

Általános elvárás, hogy a hallgatók aktív tudományos munkát végezzenek. A Szakkollégiumban többfajta műhely van, amelyek az egyes jogágakhoz kapcsolhatók, mint pl. a magánjogi vagy a közjogi műhely. Ezekhez kell kapcsolódni, és ott megfelelő szintű tudományos munkát kell végezni. Nyilván mást jelent egy természet- vagy épp bölcsészettudományi oktatás, mint amit a jogtudomány kutat. Elsődlegesen ez utóbbi területen kell szakmai munkát végezni, versenyeken kell részt venni, tudományos cikkeket kell írni – fel kell tehát mutatni egy olyan tudományos munkát, ami igazolja a bentmaradást. Vannak, akik felismerik, hogy ezeket nem tudják teljesíteni, azok általában önmaguktól hagyják el a kollégiumot. A Bocskai István Szakkollégium egy egészséges versenyt teremt, azonban nem mindenki képes versenyben maradni. A távozás mértéke azonban nem meghatározó.

Milyen közösségi programokat szerveznek?

Az alagsorban kialakult közösségi helyiségben szoktuk tartani a különféle közösségi programokat. A programok száma növekvő tendenciát mutat. Ezek többek között tudományos diskurzusok, ahova meghívott előadókat várunk, ezek a TDK-hoz hasonló tudományos fórumok, de vannak folyamatos kurzusok is. Túl ezen, szervezünk különféle tematikus napokat, kirándulásokat is. Hagyományos programok is vannak, mint pl. a Szakkollégium elnökének a búcsúztatása. Mindegyik program, előadás, kirándulás a közösségi tudat kialakítását és a közösséghez tartozás élményét kívánja erősíteni.

Mit érthetünk egy kollégium kiválóságán és ez mit jelent a Bocskai Szakkollégium esetében?

Többféle minősítés is létezik, amelyekre pályázunk. A mi kiválóságunk – egyebek mellett –  abban mutatkozik meg, hogy a Károli Állam – és Jogtudományi Karának a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel és tudományos elkötelezettséggel rendelkező hallgatóit képezzük a falaink között. Azokat a diákokat, akik valóban többre vágynak annál, mint hogy elvégezzék a jogi kar valamelyik képzését. Ilyen értelemben a Szakkollégiumunk a tudományos, oktatói pálya előszobájának tekinthető.
Hogyan készítik fel a hallgatókat a közéleti szerepvállalásra?

Valójában mindenki, aki a jogi pályára készül, egyúttal a közéleti szerepvállalásra is felkészíti, fel kell, hogy készítse magát. A jogi szakma alapvetően determinálja azt is, hogy a hallgatók majd akár közéleti személyiséggé is válhatnak. Minden versenyszereplés, minden tudományos munka ezt a célt is szolgálja. A tematikus kurzusok részét képezi egy gyakorlati szakmának a megismerése, ezek mind a közélet megismerését szolgálják. Minden OTDK előtt van retorikai felkészítés, ahol képzett retorikai tanár segíti a hallgatókat a felkészülésben – a szónoklás, az érvelés is egy módja a közéleti szerepvállalásra való felkészülésnek.

Hogyan valósul meg a tehetséggondozás?

A Szakkollégium keretében megvalósuló tehetséggondozás tekintetében minden hallgatónak meg kell valósítania saját tudományos tervét, melyhez külső segítséget is kapnak. A hallgatóknak a tutoriális rendszerhez hasonlóan van saját mentoruk is – a cél a tehetséges hallgatók felismerése, tudományos képzése és segítése. A jogi karon zajló tehetséggondozás fontos területe a különféle tanulmányi versenyeken való részvétel is, amelyben a Szakkollégium tagjai rendszeresen nagyobb számban vesznek részt. Most tavasszal zajlott le a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Miskolcon, ahol sikeresen szerepeltek hallgatóink, akik közül többen a Szakkollégiumnak is a tagjai.

A jogi pálya abban is különleges, hogy vannak ún. perbeszédversenyek hazai és nemzetközi szinten is, melyeken karunk többször is részt vett. Túl ezen, a hallgatók külföldi tanulmányi útjait is segítjük. A Karnak erős nemzetközi kapcsolatai vannak, neves külföldi egyetemekkel tartjuk a kapcsolatot, és bátorítjuk a hallgatókat arra, hogy vegyenek részt a külföldi tanulmányokat lehetővé tevő Erasmus programban is. Idén lesz először lehetőségünk arra, hogy egy hallgató a jogi karról a Calvin College-ra menjen ki részképzés keretében. A Calvin College az Amerikai Egyesült Államokban működő legnagyobb és legnevesebb református felsőoktatási intézmény. Igyekszünk továbbá minden publikációs lehetőséget is megragadni – összességében tehát több területen is szeretnénk lehetőséget biztosítani a tehetséges hallgatók szakmai kibontakozására.

Milyennek látja a jövő kollégiumát, a Bocskai "személyes" jövőjét?

Bizakodó és pozitív jövőképem van a Szakkollégiumunk jövőjét tekintve. Az elmúlt három évben nagyon erős fejlődést tapasztalhattunk, ennek egyik látható ismérve az összetartó közösség kialakulása. Úgy ítéljük meg, hogy az általunk választott Szakkollégiumi modell alkalmas arra a feladatra, amelynek céljából 2011-ben elkezdtük az építkezést. Azt szeretnénk, hogy a Bocskai István Szakkollégium a Károli Gáspár Református Egyetem zászlóshajójává váljon, legyen szó tudományos képzésről, vagy arról a tapasztalatról, hogy az OTDK nyertesei között sok a szakkollégista.

A Szakkollégiumokkal történő kapcsolattartás kialakítása, erősítése is cél, elsődlegesen belföldi, jogi kari Szakkollégiumokkal tartjuk a kapcsolatot. Ez a kapcsolattartás fejlődőben van. Nagyon sok jelenlegi Phd-s hallgatónk szakkollégistaként kezdte meg pályafutását, a Bocskai István Szakkollégium így a tudományos utánpótlást is betölti, ezt a jövőben is folytatni szeretnénk. Ugyanígy kitűzött célunk, hogy a szakkollégisták egy életre szóló élményt kapjanak az ittlétük alatt – célunk, hogy ebben minden segítséget megadjunk számukra.

A Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium weboldala itt, a facebook oldala itt érhető el.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések